Elkapták!

2 órája

Elfogták a nyíregyházi cipőtolvajt, aki járta a belvárosi társasházakat

A gyanú szerint városszerte lopott lépcsőházakból, nyitott autókból a nyíregyházi B. József.

Szon.hu

Forrás: police.hu

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozói több feljelentés alapján haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, és beszerezték a kamerafelvételeket, amelyek alapján a 19 éves helybeli B. Józsefet hozták összefüggésbe a lopásokkal. A fiatalember többnyire éjszaka járta a belvárosi társasházakat, és összeszedte a lépcsőházban tárolt értékesebb lábbeliket, amelyeket később könnyen pénzzé tett. Útközben a parkoló autók ajtóira is rá-rányitott, hátha valamelyiket nem zárta le a tulajdonosa. Két kocsinak nyílt az ajtaja, azokból pénzt, bankkártyákat, személyes iratokat vitt el. Az orvul szerzett plasztiklapokat többször használta is vásárlásaihoz.

Szeptember 26-án a nyomozók otthonából állították elő B. Józsefet a rendőrkapitányságra, és többrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás miatt hallgatták ki. A gyanúsított a vallomástételt megtagadta és panasszal élt. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt - írta a rendőrség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában