Vagy a vádlott, vagy a tanú hazudik

Érdekes helyzet állt elő pénteken a Nyíregyházi Törvényszéken: nemcsak a vádlott, de a tanú is távmeghallgatással vett részt a tárgyaláson. R. M.-t, akit azzal vádolnak, hogy élve temette el az élettársát, a miskolci bv-intézet egyik helyiségében, míg a tanút a sátoraljaújhelyi fegyház- és börtön egyik helyiségében állították elő: utóbbi férfi szexuális erőszak elkövetése miatt jogerős büntetését tölti. Ő tavaly novemberben kérte, hogy az üggyel kapcsolatosan vallomást tehessen, mert mint fogalmazott: a lelkiismerete ezt diktálta.

Ész nélkül cselekedett

R. M., aki 3-4 osztályt végzett el egy kisegítő iskolában, és aki sem írni, sem olvasni nem tud, dr. Gaál Anikó törvényszéki bíró kérdéseire válaszolva a tavaly decemberi tárgyaláson azt mondta, a korábbi vallomásai nem fedik a valóságot. – Amikor megláttam a feleségemet holtan, sokkot kaptam, ezért nem tudtam felfogni, hogy mit cselekszek. Papírom van arról, hogy születésemtől gyengeelméjű vagyok, és amikor ez megtörtént, olyan zaklatott lettem, hogy sokáig nem is emlékeztem az eseményekre. De utána szépen, lassan megnyugodtam, kitisztult az agyam és elkezdtek visszatérni az emlékeim – mondta R. M. A férfi elbeszéléséből kiderült: a nő, aki az élettársa volt, de akit a feleségeként említett, többször is megcsalta.  2021 végén közös gyermekük született, ám a kislány néhány nap után meghalt. Tavalyelőtt március 5-én fát vágtak, s újra szóba került a nő hűtlensége, a férfi pedig ideges lett, s mint mondta, ebben az is közrejátszott, hogy A. ellopta tőle azt a pénzt, amit a kislányuk temetésére gyűjtögetett. Meglopott, megcsalt és hazudott nekem, pedig én szerettem – így fogalmazott, és elismerte, hogy „elborult az agya”. Pofon vágta a nőt, majd egy fadarabot hozzávágott, egy klopfolóval kétszer a lapockájára ütött. Ezután az asszony megígérte neki, hogy többet nem fekszik le más férfiakkal, s kibékültek. R. M. szerint az asszony nem panaszkodott, hogy rosszul érezné magát, az ezt követő napokban pedig egy szóváltás sem volt köztük, együtt mentek át a rokonaikhoz, fát vágni, vagy vásárolni. A férfi szerint március 12-én – a vádirat alapján egy nappal korábban – kiment fáért és amikor visszatért, A. a franciaágyon feküdt meztelenül, ő pedig azt hitte, meghalt. – Ordítva ráztam, nyomkodtam a mellkasát, meg akartam menteni. Elrohantam az egyik rokonunkhoz, aki átjött, ránézett és azt mondta, hagyd őt, már elment, nincs pulzusa. Több rokonunknak is szóltam, egyikük azt tanácsolta, a holttestet ne lássa senki sem. Nem fogtam fel, hogy mit teszek: felülről egy kék, alulról egy fehér zsákot húztam rá, majd az ólban ásóval és hólapáttal ástam egy gödröt, s beletettem. Miért nem akartak segíteni azok, akikhez fordultam? Miért akarták, hogy börtönbe kerüljek? – ezt kérdezte R. M., akit dr. Gaál Anikó törvényszéki bíró szembesített az eddig tett vallomásaival. Ezekben nem szerepelt, hogy a nő elásása előtt bárkihez is elment volna segítséget kérni – a férfi szerint azért, mert csak jóval később jutott eszébe, hogy pontosan mi is történt. Korábban azt is mondta, hogy A. fájdalomra panaszkodott és a végzetes napon gyengélkedett, ám ezt a korábbi tárgyaláson tagadta, ahogy azt is, hogy több napon át bántalmazta a nőt. – Ész nélkül cselekedtem, nem fogtam fel, hogy mit teszek. Szerettem a feleségemet, nagyon bánom és szánom, ami történt. Három illető miatt veszítettem el, az ő büntetésüket a Jóistenre bízom – így fogalmazott akkor a vádlott.

Még mozgott a mellkasa

B. J. viszont pénteken azt mondta, R. M. készült a tettére, és pontosan tudta, hogy a nő még élt, amikor elásta. Mint kiderült, néhány hónapon át közös zárkában voltak, a vádlott pedig részletesen beszámolt neki arról, mit tett az élettársával. – M. féltékeny volt, többször is megverte az asszonyt, és azon a napon aközben ásta ki a gödröt, amíg a nő kávét főzött neki. Bement a házba, s klopfolóval kezdte ütni, majd a mellkasára térdepelt, és a karjával addig szorította, amíg elájult. Utána ráhúzott egy zsákot, V alakban betette a gödörbe, de látta, hogy mozog a mellkasa. Mivel az istállóban kevés volt a föld, az udvarról is vitt oda – mindezt onnan tudom, hogy amikor a többi zárkatársunk lement sétára, és csak ketten maradtunk, elmesélte. Nem az viselte meg, amit tett, hanem az, hogy attól félt: életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélik. Engem ez annyira rosszul érintett, hogy pszichológushoz kell járnom, és sokszor ezzel álmodom. Elvett egy anyát a gyerekeitől, ráadásul így – én ezt nem tudom elfogadni, s úgy éreztem, muszáj elmondanom – fogalmazott B. J., aki dr. Gaál Anikó kérdésére, hogy miért egy év elteltével jutott eszébe minderről beszámolni, azt felelte: a börtönben sokat számít, hogy ki besúgó és ki nem. Ő sokat vívódott, hogy mit tegyen, de amikor a tévében látta, hogy a vádlott letagadta az igazságot, úgy érezte, muszáj megszólalnia.