Vadfarm a családi háznál

Vadfarm Nyírbátorban: száz állatról gondoskodik Mezei János. Az állatok világnapjára elkészített összeállításunkban kérdeztük az állatok iránti szeretetéről a Nyírbátorban élő Mezei Jánost, aki vadfarmot működtet engedéllyel, így nem is egy kedvence van, hanem rögtön száz is. A vállalkozóként dolgozó sportvadász sok érdekességet mesélt még szerkesztőségünknek, szeretnénk azokat is megosztani olvasóinkkal. 

Vadfarm: a nagyapjával járta a határt

Hogy ne csöppenjünk az események közepébe, fel kell elevenítenünk, hogyan is kezdődött az állatok iránti szeretete. 
– Nyírbátorban a szülői háznál mindig voltak állatok, de nagyapámnál is Nyírgyulajban, akinél sokat vendégeskedtem. A nagyapám juhász volt még a rendszerváltozás előtti években, úgy mondták akkoriban, hogy maszek volt. Neki is voltak kecskéi, bárányai, tehenei, no meg sokat jártunk a határba. Azt meg ugye mondanom sem kell, hogy minden háznál tartottak cicát meg kutyát is. Ha valami divatba jött, mint például a némakacsa, igyekeztem beszerezni – elevenítette fel a régi éveket Mezei János. – Amikor megnősültem, külön költöztem a szüleimtől, s igyekeztem kialakítani a magam kis farmját. Vettem magamnak többek között struccot, emut, neveltünk erdőben-mezőn talált kis őzgidát és kisnyulat már abban az időben is, amikor még nem volt rá engedélyem. 

Vadgazdálkodás: technikusi végzettséget szerzett

– Hogy miért szeretem ennyire az állatokat? Nem tudom megfogalmazni. Így nőttem fel, hogy arra neveltek a szüleim és a nagyszüleim, hogy foglalkozzam az állatokkal, gondozzam azokat. Belső kényszert érzek, hogy törődjek velük, ha betegek, akkor megmentsem, gyógyítsam, ápoljam az állatokat. Nincs ünnepnapom, nem lehet elutazni, mert mindennap rájuk kell nézni, szerencsére nagy segítséget jelent ebben a munkában a feleségem és a leányom. 
Természetesen a vadfarm kialakítása sem ment egyik napról a másikra. Erre így emlékszik vissza Mezei János. 
– Bár most a nyírbátori vadásztársaság tagja vagyok, régebben Piricsén vadásztam. A roma lakosságtól több kisőzet begyűjtöttem, s azokat felneveltem. Ennek már több évtizede, akkoriban többször is feljelentettek a rendőrségen. Végül megszereztem a vadgazdálkodás  technikusi képesítését, s megkaptam az engedélyt a vadfarm működtetésére. Közel száz állatról most is gondoskodom. Van többek között racka juh, kecske, emu, vaddisznó, őz, fácán, örvös galamb, borz, vadkacsa, vadliba, némakacsa, róka. 
Hogy jutott a borzhoz, a rókához? – kérdeztük Mezei Jánostól. 
– A vadásztársaim kotorékoznak, s tőlük kaptam a kölyökrókát és a kölyökborzot. A róka olyan kicsi volt, mint egy kiskutya. A borz is egy fészekből került elő, az is nagyon pici volt. A borz annyira megszokott engem, engedi, hogy simogassam, a szájába nézzek, a róka inkább a feleségem és Lili lányom kedvence. 

A baglyok az igazi kedvencek

– Az én igazi kedvenceim valójában a ragadozó madarak, azok közül is a baglyok. Több baglyot is felneveltem már, volt, amelyik törött szárnnyal került hozzám. A madarak tartására is van immár engedélyem, szerződésem van a Hortobágyi Madárkórház Alapítvánnyal, Déri János doktor úrral, így most már madármentők is vagyunk. Azt nem tudom, miért vonzódom a baglyokhoz, talán még gyermekkoromban alakult ki ez a kötődés, már akkor is sok fiókát felneveltem. 
– Amikor behoznak egy madarat, megnézem, milyen állapotban van, ha szükséges, infúziót adok neki. Ha olyan az állapota, küldöm tovább a madárkórházba. Nekünk mindez természetes, ez az életünk.