Kapitális harcsa akadt a horogra

Kapitális harcsa akadt a tiszalöki Pintye Róbert horgára. A szenvedélyes harcsahorgászt a  napokban meghívták a feleségével együtt egy baráti harcsafogó találkozóra az ohati horgászparadicsomba. A meghívást Szabó Jánostól és családjától kapta, akiket az ongai harcsafogó kupákon ismert meg, s az első verseny óta szoros barátságot ápol velük. – Két éve indultam először az általuk rendezett versenyen, és teljesen magával ragadott. Nagyon családias a légkör, szinte el is felejti a horgász, hogy egy versenyen van. A horgászvíz valójában bányató, egy igazi vadregényes víz, ami nem könnyű pálya a harcsavadászok számára, s ez még izgalmasabbá teszi – mondta el érdeklődésünkre Pintye Róbert. – Pár hónappal ezelőtt már versenyeztem ott, sikerült elhoznunk az első helyet, a dobogó legfelső fokára állhattunk fel. Természetesen elfogadtam a szeptemberi baráti meghívást, és már tűkön ülve vártam a horgászatot. A sorsoláskor a 3-as szektort húztuk ki. A visszatérő horgászok szerint az egy egészen jó kis hely. Ezen felbuzdulva elindultunk a táborhelyünk felé, s valóban remek küzdőtér fogadott bennünket.

Kapitális harcsa: a bányató gödrében bújt meg

– Először az általunk vitt csalihalakat helyeztük biztonságba, mivel rajtuk múlt ez a néhány nap, aztán kialakítottuk a táborhelyünket. A jobb csalihal reményében közben bevetettem egy finomszerelékes készséget. Még alakult a táborhelyünk, de már közben sikerült néhány szebb dévért fognom, úgy 1-1.5 kg súlyúak voltak. Végül minden a helyére került, s egy rövid megbeszélés után megkezdtük a készségeket a helyükre juttatni. Még fényváltás előtt sikerült minden csalit a megbeszéltek szerint behelyezni – folytatta Pintye Róbert az élménybeszámolót.

– Ahogy besötétedett, iszonyatos táplálkozásba kezdtek a harcsák, de sajnos egy rontott kapáson kívül nem volt értékelhető halunk. Reggel újabb tanácskozás következett, és a vízfelület feltérképezése után néhány botot új helyre helyeztünk és más módszereket alkalmaztunk. A bányató vizének átlagmélysége nem túl nagy, ezért egy kisebb eltérés az átlag mélységtől már eredményhez vezethet. Ez így volt most is. Jani barátommal tőlünk jobbra egy fahíd lábainál az átlag mélységtől majd egy 1,5 méterrel mélyebb gödröt találtunk, amiben szebb halat sejtettünk. Nem sokáig haboztunk, az egyik készségemet oda tettem át spanolós módszerrel: fél vízen dupla hallal. Eljött az éjszaka, amit már nagyon vártunk. Az első hal Jani barátomnál jelentkezett egy 13-14 kilogrammos harcsa formájában. Aztán nekem volt egy kapásom azon a készségen, amin a 1,5 kilogrammos dévér volt a csali, de sajnos nem sikerült megakasztani. 

Iszonyatos nagy kapás a boton

– Reggel újabb tanácskozásba kezdtünk és elindultunk felfrissíteni a készségeket. A parttól pár méterre lehettünk, amikor iszonyatos kapásra lettünk figyelmesek. Végre gazdára talált a gödörben elhelyezett csalim! A feleségem gyorsan le reagálta a dolgot és bevágott a halnak. Már a csónakból is látszott, hogy nagy hal lesz. Nem volt kérdés, hogy a csónakból kell folytatnom a fárasztást, mivel ott volt a fahíd, és nagyon valószínűnek tartottam, hogy át akar majd menni a lábai között. Így is történt, mire a hal közelébe értünk, már a híd két lábán is keresztülment. Rövid ügyeskedés után sikerült átvennem az irányítást, és menedéket nyújtó híd lábai közül végül eltereltem a gigabajszost. Azután következett még egy néhány perces harc, de sikerült csónakba emelnem a tó egyik öreg harcsáját. Hamar a partra siettünk vele, majd néhány fotó elkészítése és a mérés után visszaadtuk a tónak az öreg harcost. A súlyát nem mértük meg, mivel nem akartuk sokáig vízen kívül tartani, de a hossza 220 cm volt. Hosszához képest igen vastag és jó súlyban lévő hal volt. Igazi csapatmunka volt a megfogása, a többiek segítsége nélkül nem valószínű, hogy sikerült volna. Nagyon jól éreztük magunkat ebben a pár napban, nagyon hálásak vagyunk János barátomnak és a családjának a meghívásért! Sajnos, az őszi Ongai Harcsafogó Kupán nem tudok részt venni, nem tudok ott lenni a harcsavadászok között, mert a portugáliai munkahelyemről most nem tudok hazajönni, de tavasszal ott leszek és megpróbálok újra a dobogó legfelső fokára felállni rá fel állni. Nekem a harcsahorgászat az életem – fejezte be élménybeszámolóját Pintye Róbert.