Kalandtúra és gyógynövénykutatás

Kevés embernek adatik meg, hogy valóra váltsa gyerekkori álmát. Dr. Hajdu Zsanett biológus, kutató kalandos és tartalmas életutat mondhat magáénak, hiszen testközelből ismerhette meg a „mesterek és gyógynövények” világát nem máshol, mint Bolíviában, az esőerdők mélyén. Könyve is ugyanezt a címet viseli: Mesterek és gyógynövények, mely második kutatóútját foglalja össze Amazóniától a Börzsönyig – ennek apropóján beszélgettünk vele.

Kertész családba született

A kemecsei születésű biológus diákéveit Nyíregyházán töltötte, majd a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerésztudományi karán a növényi hatóanyagok kutatásából szerzett doktori fokozatot. Ahogyan ő mondja, dél-amerikai kutatásai indították el azon a felfedezőúton, amelyen hivatásává vált az egzotikus és a hazai tájak gyógynövényeinek tanulmányozása. A fiatal biológus mindig is vonzódott a természethez, innen ered érdeklődése szakmája iránt.

– Azt szoktam mondani, ha megkérdezik, honnan jött a növények iránti érdeklődésem, hogy nálam genetikailag kódolt, mert kertész családból származom. A nagyapámnak óriási almáskertje volt, és minden gyereke, beleértve az édesanyámat is tőle örökölte a természet szeretetét. Már egészen kiskoromtól kezdve nagyon sok időt töltöttem kint a kertben. Aztán egy alkalommal kisgyerekként kórházba kerültem, ahol láttam az orvosok munkáját s arra gondoltam, ha megnövök, én is szeretném a betegségek ellenszerét kutatni. Ezt úgy képzeltem el, hogy valahol az őserdő mélyén találok majd valami izgalmasat. Talán egy kicsit furcsa, hogy miért éppen a dzsungel volt a fantáziámban, de nagyon sokat olvastam, érdekeltek az őserdőkről, a vadon termő növényekről, a vadállatokról szóló könyvek, és már gyerekkoromban befészkelt a fejembe a gondolat, hogy milyen jó is lenne elutazni oda – mesélte gyerekkori álmát a biológus, akit később a kalandos utazás és a kutatómunka lehetősége egyszerre csigázott fel, azonban néhány évet még várnia kellett „nagy útjára”.

Egyedül az őserdőben

– Két társammal harmadéves biológushallgatóként utaztam először Bolíviába, ahol egy helyi kultúrantropológus a barátságába fogadott minket és bevezetett bennünket az andoki indiánok világába. A legelső pillanat az őserdőben csalódás volt, mert éppen a száraz évszakban érkeztünk. Bolívia dél-amazóniai peremvidékéről beszélünk, ahol bizonyos részeken szavannákkal váltakozó az őserdő, tehát ne az Egyenlítő környékét képzeljük el. Előfordul, hogy a száraz évszakban két hónapig nem esik az eső, és én pont egy ilyen időszakban érkeztem, az erdőtüzek miatt a szavannás területek végig égtek, minden fekete volt, szállt a pernye és a fehér füst. Majdnem nyolc hónapnyi kulturális akklimatizációt követően így kezdődött az első utam a bolíviai trópusokon, de aztán ahogy teltek a hetek, lassan beindult az esőzés, elaludtak a tüzek s szépen kibontakozott előttem az ottani természet valódi arca, ami gyönyörű.

– A két évfolyamtársamat kultúrantropológusként az ottani társadalom és kultúra érdekelte, és az őserdei kutatómunkára már nem tartottak velem. Egy hónapos önkéntes munka után engedélyt kaptam az indiánoktól a gyógynövényes tudásuk megismerésére, majd a hivatalos bolíviai kutatási engedélyt megszerezve elkezdtem lejegyezni és begyűjteni az indiánok által használt gyógynövényeket, amiket egy ottani egyetemre vittünk el, hogy botanikailag is azonosítsuk. Összesen 150 növényt ismertem meg abban a faluban, amit különböző gyógyászati területeken használtak. Teljesen más az ottani növényvilág, de megemlítek egy példát, amiről itthon is hallhattunk már: a macskakaromról, amit daganatos betegségekre kutattak sok-sok évtizeden keresztül, azt remélték, hogy valamilyen rákgyógyszert sikerül belőle fejleszteni. Érdekes, hogy ebben a növényben találtak is olyan hatóanyagot, aminek egy laboratóriumban módosított változatából aztán egyfajta rákgyógyszer lett is. Nekem is az volt a célom, hogy a laboratóriumban tovább dolgozva valamelyik növényben én is találjak új, a gyógyszerfejlesztés szempontjából izgalmas hatóanyagokat, a doktori kutatómunkám később már erről szólt – ecsetelte a biológus.

Majd rátért arra, nagyon érdekesnek tartotta a bolíviaiak étkezési szokásait is.

– Azt vártam volna, hogy egy trópusi gyümölcsökkel teli országban az emberek rengeteg gyümölcsöt esznek, de nem roskadoztak gyümölcsöktől az asztalok, inkább babot, maniókát, rizst, főtt banánt fogyasztottak valamilyen erdei állat húsával. Amikor pedig a gyógynövényekre a tudományos fórumokon rákerestem, s kiderült, hogy közülük többet bizonyos betegségekre szinte minden településen használnak, kutatóként ez lett izgalmas számomra. A vizsgált 150 gyógynövényből 30-at szívesen bevittem volna a laborba. A második utazásom alkalmával például egy maláriaellenes hatású növényt elemeztünk egy kinti intézettel közösen – utalt a következő útjára dr. Hajdu Zsanett, aki azt is elárulta, bár azt hinnénk, hogy az indián falvakban a gyógynövények használatának hagyománya máig megmaradt, ez nem egészen így van. Ők is ugyanazon a folyamaton mennek keresztül, amin mi, Európában, a szintetikus hatóanyagok számos betegség hatékonyabb gyógyítására képesek és kényelmesebb is használatuk.

– Gondoljunk bele, mennyire életszerűtlen lenne fájdalomcsillapítóért a dzsungelbe szaladni. S azt se feledjük, hogy egyre több helyen a tradicionális gyógynövényhasználathoz már csak a 70-80 éves korosztály ért, ők ismerik, melyik növényt pontosan mire, milyen dózisban lehet alkalmazni. De az is tény, hogy a világon mindenütt az emberek egy jelentős csoportja szeretne minél természetesebben élni, gyógyulni. Mi, kutatók ehhez adjuk hozzá a tudományos hátteret, hogy ne csak romantikus legyen ez a természetközeli életmód, hanem valóban az egészségünket támogató vagy akár gyógyító – tette hozzá dr. Hajdu Zsanett.

Beváltotta ígéretét

A biológus tudományos publikációin keresztül ismertette meg a trópusi gyógynövényeket. S, hogy beváltsa a porveniri indiánoknak tett ígéretét, néhány év múlva visszatért a kis bolíviai faluba, ahol éppen polgárháború dúlt, a reptereket lezárták, gyújtogatások és tüntetések voltak mindenütt, mégis sikerült épségben eljutnia „szeretett indiánjaihoz”, ahol folytatta a növénykutatást, az útjaiból két könyv is született.

– Az első könyvem a Trópusok ajándékai, annak a 21-22 éves lánynak a történetéről szól, aki elindult felfedezni a világot. Nagyon jó inspiráció lehet a fiataloknak arra, hogy merjék megvalósítani álmaikat. A második könyvem a Mesterek és gyógynövények második kutatóutam igaz története Amazóniától a Börzsönyig. Ez a könyv is egy kalandregény, melyben megosztom a személyes élményeimet, és felbukkan benne körülbelül 50 gyógynövény, amit érdemes alkalmazni a hétköznapjainkban, tehát itthon, Magyarországon, a magyar emberek számára is hasznosak. Ezek között szerepelnek zöldségek és gyümölcsök is, ugyanis nem feltétlenül onnan indul a gyógynövény, hogy kamilla vagy menta,  az élelmiszernövényeink, akár egy sárgarépa vagy paradicsom is jótékonyan hathat bizonyos betegségekre – jegyezte meg a biológus, aki előadásaival, erdei túrái során minél több tudományos ismeretet szeretne átadni az embereknek.

Sóstói túra

Bizonyára már sokan várják őszi gyógynövénytúráját a Sóstói erdőben, ahol körülbelül 25 olyan növény bukkan fel, melyről érdemes beszélnie.

– Kevesen tudják például, hogy régen a tölgyfa ágacskáknak a vékony kérgét lehúzták, lehántották, és azt egy éjszakára beáztatták, a kioldódó csersavat hasmenés kezelésére használják, összehúzó hatása miatt pedig szájüregi problémákra, aftákra, fertőzésekre is lehet alkalmazni. Mire jó a madárkeserűfű? A Sóstói-erdőben bőven találunk a növényből,  a következő túrámon beszélni fogok a gyógyhatásáról, és arról is hogyan ismerhető fel.

Magyarországon a hivatalos gyógyszerkincsben 170 gyógynövény szerepel, melyekről bőségesen van ismeretünk – hívta fel a figyelmet a kutató, aki szerint érdemes körültekintően használni a természet patikáját.

Dr. Hajdu Zsanett egy időre maga mögött hagyta a trópusi kalandokat, a hegymászást, az evezést. Tudományos tanácsadóként dolgozik, és járja az országot, hogy bevezesse hallgatóságát a tudományosan megalapozott gyógynövényterápiák izgalmas világába.

Fotók: dr. Hajdu Zsanett magánarchívuma