2024.05.19. 18:26
A narancsos ízesítésű csali vált be
A viadalon megfogott legnagyobb pontynak ízlett a felkínált étek.
Horváth István a Hajzer-tó partján
Fotó: M. Magyar László
Egyéni egybotos horgászversenyt rendezett a közelmúltban a Hajzer-horgásztónál a B&P Express Series.
Minden halat lemérnek
– Bauer Róbert társammal rendszeresen részt vettünk vármegyei versenyeken, én több versenyen is dobogóra állhattam, s onnan jött az ötlet, hogy mi magunk is szervezzünk megmérettetéseket – mondta szerkesztőségünk érdeklődésére Pásztor Sándor, az egyik fő szervező. – Tavaly kezdtük a versenyek szervezését, s nagy az érdeklődés, mindig jönnek új horgászok is. A Hajzer-tó mellett szerveztünk már versenyt az Orosi-tónál, az Erdélyi-majornál, a nyírbátori Szénaréti-tónál, májusban pedig megyünk Verba Tanyára. Verba Tanyán a tó területi adottságai olyanok, hogy ott majd két bottal is lehet versenyezni. Általában nyolcórás versenyeket szervezünk, a tapasztalataink szerint a legjobban ezt szeretik a horgászok – magyarázta Pásztor Sándor.
– Nálunk nincs semmilyen méret- vagy súlykorlátozás, minden halat lemérünk, amit kifognak a versenyzők. Azonnal mérlegeljük, s engedjük is vissza. A mai verseny eddig megfogott legnagyobb hala egy közel 10 kilogrammos amur volt, de fogtak már ma pontyot is 9 kilogramm felettit. A versenyzők jól ismerik a tavakat, tudják, hol vannak a jobb és a gyengébb helyek, így gyakran már sorsoláskor eldől szerintük, hogy kik fognak győzni. Kétkörös sorsolás van, mert először azt húzzák ki, hogy hányadiknak sorsolnak. Egyébként jönnek versenyzők Szlovákiából és Romániából, valamint a szomszédos vármegyékből, sőt még Budapest környékéről is – tette hozzá Pásztor Sándor.
Szereti a versenyek hangulatát
Amíg e sorok írója a verseny helyszínén tartózkodott, addig Horváth István fogta a legtöbb halat, aki Székelyből érkezett.
– Jó barátom Pásztor Sándor, tőle hallottam a versenyről. Mivel szeretek horgászni, szeretem a versenyek hangulatát is, rendszeresen részt veszek ezeken a rendezvényeken – mesélte Horváth István, aki már több mint ötven kilogramm halat fogott az elmúlt órákban. – Főleg pontyot akasztottam meg eddig, valamint sikerült fognom egy tokhalat is. A legnagyobb pontyot eddig én fogtam. A narancsos ízesítésű csali vált be. A verseny elkezdése után tíz perccel már meg is fogtam az első halamat, ami 6-7 kilogramm körüli ponty volt – jegyezte meg, s felidézte a kezdeteket is.
– Édesapám és a bátyám szerettette meg velem a horgászatot, a bátyám, Horváth László most is eljött velem erre a versenyre. Őzetanyára jártunk sokat horgászni. Ha most kellene kedvenc horgászvizet mondanom, talán a Vasmegyer és Beszterec közötti Red Carp Lake horgásztavat mondanám, szeretek odajárni, sok nagy halat szoktam fogni.