Nagykálló

2024.02.10. 11:30

A gazdijukkal együtt vizsgáztak a vizslák

Azt a fácánkakast lehetett csak elejteni, amit a kutya vadmegállással előzetesen jelzett.

M. Magyar László

Fotó: Dodó Ferenc

Rövid szőrű magyar vizslák számára rendezte meg a Szent Hubertusz Vadászversenyt Nagykállóban a Magyar Vizsla Klub január utolsó vasárnapján. Két szomszédos – Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén – vármegyéből tíz vadász gyülekezett hűséges társával Nagykállóban az Ínségdomb melletti területen. 

Hagyománya van a versenynek 

A rendezvény nyitányaként Ruszki Gábor római katolikus atya Szent Hubertusz nevében áldást mondott a vadászokra és kutyájukra. 
Elhangoztak a köszöntőgondolatok is, majd a hivatalos megnyitó után a versenyzők a szervezőkkel együtt kivonultak a nagykállói Nimród Vadásztársaság területére, s megkezdődött az izgalmas vadászverseny. 

Hagyománya van már a Szent Hubertusz Vadászversenynek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, ugyanis az idén ötödik alkalommal rendezték meg. A verseny fő szervezője Szögi Lajos nagykállói hivatásos vadász volt, aki a Magyar Vizsla Klub vezetőségi tagja és egyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei képviselője is. A verseny bírái: Dán László vezetőbíró, a Német Vizsla Klub Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei képviselője és Kopjári Nándor vadászkutya-teljesítménybíró, aki a vármegyénk vadászkamarájának kinológusa. 

Fontos a „vadmegállás” 

A verseny lényegét igyekszünk röviden felvázolni: a versenyzőnek, azaz a vadásznak a vizslájával 20 perc alatt – 4 sörétes lőszerrel felszerelkezve – legalább két fácánkakast meg kell találnia a meghatározott területen. Azt a fácánkakast lehet csak elejteni, amit a kutya vadmegállással előzetesen jelzett. Fontos szempont a verseny pontozásánál, elbírálásánál a vadász tevékenysége, azon belül is a biztonságos lövésleadás, a lőképesség, az ügyesség, a vadászati pontosság, a jártasság, a sportszellem. 

20240128_Vizsla vadászkutya verseny_Nagykálló_DF_KM-4042
A zsűritagok egyaránt figyelték a vadászok és a kutyák munkáját
Fotó: Dodó Ferenc

A kutya értékelésénél pedig a kiképzés minőségét, illetve az ösztönös tulajdonságokat minősítik a szakemberek. A végső pontszám kialakításában a vadász tevékenysége 70 százalékban, a kutyáé 30 százalékban számít. 

A vármegyék is versenyeztek 

Mint írtuk, a versenyen tíz vadász indult a rövid szőrű magyar vizslájával, közülük négyen Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből érkeztek, hatan pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét képviselték. A versenyzők között 2 hölgy is megcsillogtatta vadásztudását. 

Mint Szögi Lajos főszervező szerkesztőségünknek elmondta, családias hangulatban sikerült a versenyt megrendezniük. Szép vadmegállásokat és sikeres lövéseket láthattak a zsűritagok. 
Nemcsak a vadászok vetélkedtek egymással, hanem a két vármegye is: a győztes megyét kupával jutalmazták. Mindegyik csapat legjobb három versenyzőjének eredményét figyelembe véve Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye nyerte a két vármegye közti versengést. 

Jövőre Borsodban találkoznak 

A vadászverseny terítékkel zárult, ahol vadászkürtön felcsendült a „Gyülekező”, a „Szárnyas vad a terítéken” és a „Viszontlátásra, hallali” szignálja is. Mindezek után egy ízletes babgulyással vendégelték meg a résztvevőket a szervezők. Az idei Szent Hubertusz Vadászverseny az indulók és szervezők szerint is kellemesen, hasznosan telt. Többen megfogalmazták a résztvevők közül, hogy nagyon jól érezték magukat, elégedettek voltak a színvonalas rendezvénnyel, szerencsésnek találták a helyszín megválasztását is. A Borsod vármegyei vizslás vadászbarátok felajánlották, hogy jövőre ők szervezik meg a két vármegye között ezt a versenyt.

A végeredmény

1. Csonka Tamás (hivatásos vadász, Bököny, a kutyája: Bökönyi Vadász Hangos9. 

2. Kerekes Attila (hivatásos vadász, Napkor, a kutyája Bökönyi Vadász Gömbi). 

3. Kiss Attila (a kutyája Izbégi Vadász Alfa, Field Trial Európa Kupa második helyezéssel is dicsekedhet). 

Különdíj: Csendom Edina (a hölgyek versenyében lett első, a kutyája Szentkői rezgő). Taskó Miklós (a legidősebb vizslás vadász megtisztelő díját kaphatta meg, a kutyája Józsai Frakk). 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában