Vadfarmot hozott létre a kertjében

A nyírbátori Báthori István Vadásztársaság tagja Mezei János, aki a közelmúltban Ibrányban megrendezett vármegyei vadásznapon átvehette a Vadászkamarától a Hubertus-kereszt arany fokozatát. Fazekas Gergely, a Vadászkamara vármegyei titkára a következő szavakkal méltatta Mezei János munkásságát: 

„Közel húsz éve tagja a vadásztársaságnak, vadgazdálkodási technikusi végzettséggel is rendelkezik. Jelenleg a társaság gazdasági vezetője, ezt a tisztséget lelkiismeretesen és hozzáértéssel látja el. Közösségi munkája példaértékű, többek között komoly szerepet vállalt a társaság történetéről kiadott könyv létrehozásában. Emellett kiemelkedik az ASP terjedése elleni küzdelemben végzett munkája is. 2015 óta saját vadfarmot működtet, ahol számos sérült, beteg vad gyógyult már fel.”

Hobbi lett az állattartásból 

Az elismerés átvétele után beszélgettem Mezei Jánossal, aki a gazdasági munka mellett részt vesz vadászmesteri feladatok ellátásában is. 

– Gyermekkorom óta érdekelt a vadászat, sőt a pályaválasztáskor olyan jellegű iskolába szerettem volna menni, hogy hivatásos vadász lehessek. Csongrádon volt egyedül ilyen jellegű iskola, nagyon nehéz volt oda bejutni, végül édesapám szakmáját folytattam, aki szobafestőként dolgozott. Mind a mai napig ez a szakmám, építőipari vállalkozó vagyok. A fő hobbim az állattartás, egy vadfarm működtetésének az engedélyével rendelkezem. A vadfarmon nevelem többek között a megtalált őzgidákat, szarvasgidákat, vadmalacokat, valamint a sérült állatokat. Van olyan vad, amely az élete végéig nálam marad, már nem szabad visszaengedni a természetbe, mert önerejéből már nem lenne képes megélni. 

– Van még többek között róka, borz is a vadfarmon, valamint nagyon sok ragadozó madarat is befogadtunk. Annak idején számtalan problémám is volt belőle, mert feljelentettek a Természetvédelmi Hivatalnál. A kertemben alakítottam ki a vadfarmot, külön-külön fachokban vannak az állatok. Vannak kecskék és birkák is, de nem kell sokra gondolni, mindenből csak néhányat tartok. Neveltünk már szarvast is, most van vagy négy őz, továbbá fácán, örvös galamb, vadliba, vadkacsa, két komondor, nyúl. A számukat tekintve most legalább száz állat él a farmon. 

– Az állatok gondozásában a feleségem, Magdaléna és a húszéves lányom, Lili szokott segíteni, aki már két éve vadászengedéllyel rendelkezik, tagja a vadásztársaságunknak is. Építőipari technikumban tanult eddig, építészmérnöknek szeretne továbbtanulni az egyetemen. A feleségem divatszabószakmai oktató az MSZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban. Csupán rájuk számíthatok, más segítségem nincs. Napi egyszer van itatás-etetés. Mindennap körbejárom az állatokat, általában déltől két óráig, kapnak tiszta vizet és a számukra megfelelő eleséget.

Végigkíséri az életét

Emellett az életforma mellett nem lehet elmenni nyaralni – jegyezte meg e sorok írója, s ezt a megállapítást Mezei János csak megerősíteni tudta. 
Hogy jött az ötlet, hogy befogadja a beteg állatokat? – hangzott el egy újabb kérdés. 

– Gyermekkorom óta neveltem őzgidákat. A nagyapám annak idején juhász volt Nyírgyulajban, hozott haza kölyköket, amiket felneveltem. Természetesen akkor sem volt legális, de abban az időben – ötven-hatvan éve – még nem csináltak belőle nagy problémát, de később sokszor feljelentettek Plavecz Jani bácsinál, az akkori megyei fővadásznál. Aztán megkértem a hivatalos engedélyt, meg is kaptam. Arra is szól az engedély, hogy a megtalált kisőzeket is felnevelhetjük. A környéken ismer mindenki, már csak a szakmámból eredően is, tudják, hogy befogadom a sérült állatokat. Az állatok gondozásának szeretete gyermekkorom óta megmaradt, végigkíséri most már az életemet. 

– A családomban előttem nem volt senki sem vadász, én kezdtem, s a lányom folytatja. A vadásznapon a rangos elismerést jó érzés volt átvenni, jólesett, de az ember nem emiatt végzi a munkáját, hanem mert szívügye, amit csinál, amit felvállalt. Nem jött össze az az álmom, hogy vadőr legyek, de nem adtam fel, pár éve elvégeztem a vadgazdálkodási technikumot, mint ahogyan a méltatásomban is elhangzott a díj átadásakor. A csongrádi iskolának Békéscsabán volt egy kihelyezett tagozata, oda jártam.

A baglyok a nagy kedvencek 

Mikor a vadfarm legkülönlegesebb állatairól kérdeztem, így válaszolt: 

– Él a farmon két emu, azokat vásároltam. Nemcsak sérült állatokat gondozok ugyanis, hanem tartok egészségeseket is. A legtöbben azonban sérülten kerülnek hozzám. Ha a sérült madarat meg tudtam gyógyítani, maradt, ha úgy láttam, hogy nem tudok segíteni, akkor elküldtük a Hortobágyi Madárkórházba vagy egy másik madármentő állomásra. 

– Előfordult régebben, hogy négy-öt őzgidát is hoztak, mert a buta ember megfogta, pedig lehet, hogy a közelben tartózkodott a suta. Szerencsére ma már kevesebb gidát hoznak. 

– A legnagyobb kedvenceim a baglyok. Sokat felneveltem, sokat meggyógyítottam, de sokat le is foglaltak régen tőlem, ezért is kértem meg az engedélyt. Volt egy törött szárnyú baglyom, aminek nem jól forrt össze a szárnya, már nem lehetett visszaengedni a természetbe. Szerettem volna én nevelni, de nem adtak rá engedélyt, elvitték. Pedig jó helye lett volna itt nálam... – mondta befejezésül elmerengve Mezei János.

M. Magyar László