2023.01.25. 07:00
A téli táj ezernyi csodája (fotók)
Olyan volt ez a nap, mint egy meglepetés ajándék, a lehető legszebb csomagolásban.
Nem vagyunk vakmerők, nem keressük a bajt, és ha a túravezetőink azt mondják: fent, a hegyen biztonságban leszünk, akkor nyugodt szívvel elindulunk. Így volt ez a mögöttünk hagyott hétvégén is, és akit elriasztottak a járhatatlan túraútvonalakról szóló hírek, a fotókat látva biztosan fogja a fejét: pótolhatatlan élményről maradt le. Utólag persze könnyű okosnak lenni, bevallom, bennünket sem sok választott el attól, hogy az utolsó utáni pillanatban visszakozzunk, de nem tettük. És milyen jól tettük!
Elkoptatott jelzők
Én csak a sártengertől tartottam – akár az esővel is kiegyeztem, volna –, mert a sok száz kilométernyi túra megtanított arra, hogy rossz idő nincs, csak rosszul felöltözött túrázó. Hiába készültem fel minden eshetőségre, rizikófaktorból maradt épp elég, mert vízállóságból most vizsgázott a bakancsom – mint kiderült, jelesre –, és abban sem voltam biztos, hogy az esőkabátom a címkéjén feltüntetett mennyiségig bírja majd a vizet, de ez nem derült ki. Mert bár az előrejelzések nagy szelet és rengeteg esőt jósoltak, egyikkel sem találkoztunk. És mert túrázókkal sem nagyon, olyan érzésünk volt, mintha csak mi lennénk a hegyen.
A téli táj ezernyi csodája | Fotók: Száraz Ancsa
Nem tudtunk betelni a látvánnyal és a lábunk alatt csikorgó, érintetlen gyönyörűséggel: 20-30 centiméteres hóban gyalogoltunk, sok helyen a mi bakancsaink érintették először a havat. Szikrázó napsütés, harapnivalóan friss levegő – alig hittük el, hogy ez csak a miénk! A fák ágait vastagon borította a hó, ami időnként a nyakunkban landolt, és aminek úgy örültünk, mint a gyerekek. Elkoptatott jelzőket ismételgettünk, gyaloglás helyett fotózkodtunk, nem győztünk betelni a látvánnyal, hosszan időztünk egy-egy gyönyörű havas-jeges képződménynél, és nem akartuk, hogy elfogyjanak a kilométerek.
Tempós ereszkedés
Elhagytuk a Szalajkavölgyet és egy ritkán járt, ám annál érdekesebb völgyben tapostuk a szűz havat. Az Ivánka-lápán át elértük a Huta-réti fenyveseket, s a Hármaskúti erdészházat. A Csurgói erdészházról megtudtuk, hogy ott játszódik Déry Tibor Simon Menyhért születése című kisregénye, amit Kovács Ilonka születése ihletett. A kislány egy hóviharos napon jött a világra. Orvosért Bélapátfalvára kellett menni, szülésznőért pedig Ómassára, a szilvásváradi erdei munkások pedig az éjszaka közepén vágtak utat a hóban az orvosnak, aki, amire kellett, megérkezett.
Bánkúton csupán néhány szánkózóval találkoztunk, síelőkkel egyáltalán nem, és hogy sötétedés előtt leérjünk a hegyről, tempósan ereszkedtünk Nagyvisnyó felé – egy kilátópont azért még szerencsére belefért –, és mire eljutottunk volna odáig, hogy kiderüljön, van-e elég fejlámpánk, véget ért az év első túrája. Ami szebb volt annál, mint amit remélhettünk és ami olyan volt, mint egy meglepetés ajándék, a lehető legszebb csomagolásban.
SZA
Fotók: a szerző
