Ecce homo: íme a Kodály-iskola karnagya

Kimondottan nem szeret utazni, csomagolni, holott annyit volt úton, hogy akár többször is megkerülhette volna az Egyenlítőt. Amikor elmúlt 18 éves, és rádöbbent, hogy még soha nem járt a Dunántúlon, felvonatozott a fővárosba, átsétált a Margit hídon Budára, ezzel részéről ki is volt pipálva a dolog. Úgy érzi, élete során többször is meg kellett volna halnia, de a teremtő valahogy mégis megóvta ettől. Kedvenc itala a sör, és élete során a Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben fenológusi munkakörben is alkalmazták. 

A jól ismert rejtélyes férfi 

Kitalálták a kedves olvasók, kire illik az iménti jellemzés? Ugye nem, pedig – nemzetközi szinten is, Nyíregyházán pedig különösen – jól ismert személyről van szó. Sokszor hisszük, már szinte mindent tudunk a velünk élő hírességekről, sikeres kortársainkról, annyit írtak róluk a lapok. Csakhogy ez nem egészen így van. A legtöbbjüknek ezen túl is csupa rejtély az életük, érdekességek, esetleg titkok tárháza. 

Ez derült ki a minap is, amikor Orémusz Maja az immár 10 esztendőre visszatekintő 80 nap alatt a Föld körül sorozatának legújabb vendégét, Szabó Dénes Kossuth- és Liszt-díjas karnagyot, a nemzet művészét, méltán híres zenepedagógusunkat faggatta. Bizony, a cikkünk elején felsoroltak egytől egyig őrá igazak. 

Gondolták volna, hogy közel három tucat országban járt énekkarával, Japánban például tizenhétszer (17!)? Eljutottak Kanadáig, az USA-ig és Ausztráliáig, de hogy az mennyi megtett kilométer, nem számolta össze a mester. 

– Az én dolgom nem az volt, hogy visszatekintsek, hanem hogy előre. Amíg nem volt ez a virtuális világ – bökött a telefonjára –, addig viszonylag mindenre jól emlékeztem. Később azt mondták, ez korszerűtlen, ott az internet. Azóta semmit sem tudunk – jegyezte meg. 

Csomagok és útlevelek 

Mint már jeleztük, legyen bármennyire kecsegtető az úti cél, nem szeret utazni, még az álomutazásokra is nehezen vette rá magát. 

– Azóta csak rosszabbodik a dolog. Beszállok a vonatba, és Újfehértónál már teljesen rosszul vagyok. Minek megyek én Budapestre? Nem jobb itt nekem? – tette fel közönsége előtt is a költői kérdést. 

Aztán ott a már említett csomagolás: – A pakolással nekem mindig gondom van, olyankor Ági néni (itt természetesen a feleségére, Csudlay Ágnesre célzott) szerint jobb, ha kicsit elmegyek otthonról. Olyanokat rak be, amiket biztos nem fogok használni. Ha elmegyek Japánba két hétre, csak a diplomatatáskámat szeretném vinni. Na azt nem lehet! Mint ahogy a hazahozott ruháimat is muszáj kimosni, hiába ki se vettem őket. Ami rajtam van, azt mosom, és rafinált szárítási technikám van. Míg az én bőröndöm 14 kilo­gramm, a gyerekeké 30. Vagy 40, mint annak a fiúnak, aki 15 liter ásványvizet hozott Montreux-be, a Genfi-tó partjára, ahol a csapból is Evian ásványvíz folyik. Egy órán át rimánkodtunk a repülőtéren, hogy adjuk össze az enyémmel, és jó lesz – hallhattuk. Legalább ennyi sziporkázó anekdotát tud arról, milyen változatos módon képesek elhagyni valahol a kórustagok az útleveleiket. 

Aztán mesélt a meghódított nagyvárosokról, Washingtonról, ahol a Lincoln Memorialban nem hagyta őket énekelni egy őr. – Ez egy szabad ország, itt van egy nagy ember, mi pedig éneklünk a tiszteletére. Mi a baj ezzel? – kérdezte a karnagy. Ha megengednék, azt is meg kellene engedni, amikor gyalázzák, jött a válasz. Végül a tolmács nő kedves mosolyára csak megengedték. New Yorkról csak annyit mondott Szabó Dénes, hogy kicsit se szeretne róla rajongva beszélni. Nagy a forgalom és a zaj, nem volt jó emlék. Az Empire State Buildingből is ki akarták zavarni őket. Sevilla és a világkiállítás 1992-ben, na az jó emlék volt, „kivéve a modortalan személyzet pökhendiségét”. Meg persze azt, hogy itthon központi téma volt az útjuk, sokan azt firtatták – sértődés is lett belőle –, miért ő ment Sevillába. 

Szereti és vigyáz rá a Jóisten 

Róma és Firenze egyformán a szíve csücske (ahogy Japán is, arról órákig tudna ódákat zengeni), bár ha választani kell, egyértelműen Firenze nyer. 

– Aki már volt velem Rómában, meggondolja, hogy eljön-e másodszor, mindenesetre remek cipőt hoz magával, annyit talpalunk. Amikor először voltam ott, mindent ingyen néztem meg, most már ha oldalra nézek, azt is megfizettetik. A világ nem jó felé halad – jelentette ki. Barcelonában már protekciójuk van, az Akropolisz mellől 1996-ban két első díjat és négy aranyérmet is sikerült elhozniuk. 

– Soha nem tudtam megfejteni, mit is nyertünk, csak menni kellett a színpadhoz, és mindig a kezembe adtak valamit. Egyébként Athénban esett meg velem, hogy miközben a szálloda tetején próbáltunk, észrevettem, hogy csípős paprikák teremnek oldalt, a zsebembe raktam néhányat. De megfeledkeztem róluk, szépen ki is száradtak. Talán a buszon történt: nyúltam a zsebembe egy zsebkendőért, és hirtelen beszippantottam a paprikát. A következő másodpercben már bántam, miért nem írtam végrendeletet. Majd’ belepusztultam – mesélte. 

De mint tudjuk, szereti a Jóisten, nem hagyta megfulladni, ahogy négyévesen sem hagyta, amikor csak a véletlenen múlt, hogy az édesanyja kihúzta a Marosból. De máskor is a nyakát szeghette volna, amikor harmadikos gimnazistaként – nem akarva a híd felé kerülni – rávezette a barátait a Tisza jegére, többször is: – Én mentem elöl, a fő hülye, de utánam jött még két Kossuth-díjas hülye, nyikorgott a jég alattunk. Közben koromsötét lett. Kiötlöttük, egy fehér zománcozott lavórt felszedve a partról, hogy előredobáljuk. Ha koppan, utánamegyünk, ha csobban, visszafordulunk. Aztán egyszer nem hallottuk a koppanást. Valami sugallat hatására visszafordultunk. Másnap fényes nappal a villamosról láttuk, hogy egy teremnyi lék volt ott, abba készültünk belegyalogolni – sorjáztak a történetek. 

Esett még szó a komolyzene fellegváráról, a Művészetek Palotájáról, az elnyert díjakról, amiket 132 után már nem nagyon számoltak. A nyári diákmunkaként bevállalt gyümölcsfenológiáról, egy sikeres világrekord-kísérletről, a gyerekekről és az unokákról, akik a zenét illetően szerinte „hál’ istennek anyai tulajdonságokat örököltek”. Végezetül két fontos dolog még kikívánkozott Szabó Dénesből. 

Nem titkolt vélemények 

– Rólunk a nagyvilág most annyi rosszat mond, de a művelt Európában megloptak Párizsban, Barcelonában, Stockholmban, Rómában. Nem loptak meg viszont keleten soha. Nem érdemeljük meg azt a sok rosszat, amit rólunk mondanak. A másik, hogy vajon mi történt a gyerekekkel a Covid alatt. – A gyerekek tönkrementek bele. Azt mondja a pszichológus, hogy egy gyerek 8 másodpercig tud azóta figyelni. Nekünk Japánban kétszer 50 percig kell énekelnünk. 

MJ