A sors keze, hogy a repülést választotta - Érdemérmet vehetett át a tiszaeszlári vadászpilóta

– Ha civil gépen ülök, nem vagyok teljesen nyugodt, és van egy kis tériszonyom is – mondta bevezetésként Asztalos István, akinek a kijelentése annak a ténynek a tudatában minimum meglepő, hogy cikkünk főszereplője hazánk egyik legtapasztaltabb vadászpilótája.

– Akkor sincs bennem félelem, ha valamelyik kollégám vezeti a gépet: tisztában vagyunk egymás képességeivel, erősségeivel, esetleges hibáival, és ami a legfontosabb: száz százalékosan megbízunk egymásban. Amikor viszont civilként ülök fel egy repülőre, olyan idegen pilótákra bízom az életem, akik ritkán repülnek együtt, ezért bevallom: néha aggódom egy kicsit. Ráadásul gyerekként még tériszonyom is volt, már egy hídról lenézve sem éreztem jól magam, és a magas fákra azért másztam fel, mert azokon volt kapaszkodó – mesélte lapunknak az alezredes, aki a napokban hazalátogatott Kecskemétről: átvette a Szülőföldem, Tiszaeszlár érdemérmet, amiről azt mondta, óriási megtiszteltetés.

A sors keze

Mint ahogy azt megírtuk, a szülei példáját követe mozdonyvezető akart lenni, de egy, a katonai pályát népszerűsítő előadás másfelé terelte. A nyíregyházi katonai kollégiumba került, és mert kihasználta azt a lehetőséget, hogy három napra otthagyhatja a tantermeket, elment Kecskemétre egy orvosi vizsgálatra – ott kiderült, hogy alkalmas lenne vadászpilótának. Előbb Szolnokon, majd a Szovjetunióban tanult,  ahonnan képzett vadászpilótaként tért haza. Oktatóként, s berepülőpilótaként is dolgozott, most szállítógépen repül, s a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis repülésbiztonságáért felel.

– Valójában azért mentem el Kecskemétre, mert legalább tíz ember kellett ahhoz, hogy az alkalmassági vizsgálatot megtartsák, és növelni akartam a létszámot, de persze a három nap lógás sem volt ellenemre. Az én életemben ez volt a  sors keze, igaz, az első repülés nem azért lett életre szóló élmény, mert annyira élveztem volna, sőt! Nyíregyházán, az MHSZ-nél sokat tanultunk a repülésről, és rengeteg elméleti tárgyunk volt, mígnem egyik nap azt mondta Szász Alajos, aki akkor a műrepülő válogatott tagja volt, hogy gyere, repüljünk. Egy légcsavaros géppel mentünk fel, és miután leszálltunk, annyira fájt a fejem, hogy azt mondtam: engem itt többet nem láttok. De eltelt pár nap és valami miatt mégis visszavágytam, s ezután szinte minden hétvégét a repülőtéren töltöttem.

– Jött a főiskola Szolnokon, majd a Szovjetunióban, és azt mondhatom, innen már egyenes volt az utam – bár ez nem mindenki  esetében ilyen egyértelmű, hiszen képzett pilótákkal is előfordul, hogy nem bírják a pszichikai vagy a fizikai terhelést, esetleg a 3D-s mozgás okoz nekik megoldhatatlan problémát. 

– Szerencsére engem nem akadályoztak ilyen gondok, és a műszaki, technikai problémák is elkerültek: a vadászgépek tudták, hogy velem jól kell viselkedniük – mesélte Asztalos István, aki úgy fogalmaz: a munkájához elengedhetetlen a szakmai alázat, de egy kis csibészségre is szükség van.

Nagy felelősség  

– Az, hogy sokmilliárd forintos gépet bíznak ránk, komoly nyomást jelent, hiszen az egész életünkre kihat, ha a mi hibánkból tönkremegy, ám ezt el kell engedni, hiszen görcsösen nem lehet vadászgépet vezetni. Nemcsak a gépre kell ügyelni, de egymásra is, hiszen ha kötelékben repülünk, a saját biztonságom mellett másokét is szavatolnom kell, és ez komoly koncentrációt igényel.

– Nagy felelősség az oktatás is: hosszú kiválasztási folyamat után válhat egy pilótából oktató. Kellő tapasztalat, és megalapozott szakmai tudás kell ahhoz, hogy valakire rábízzák a fiatalokat, erre a munkára pedig nem mindenki alkalmas: vannak nagyszerű pilóták, akik ezt nem vállalják. Ehhez a munkához a sok-sok türelem mellett az is kell, hogy az oktató tudja, kivel hogy kell bánni, kit hogy lehet megerősíteni abban, amiben jó és úgy elmondani neki a hibáit, hogy ne vegyük el a kedvét végleg a repüléstől – mesélte az alezredes, aki a légibázis repülésbiztonságáért felel, így többek között az is a feladata, hogy mások hibáját korrigálja, s ajánlásban megfogalmazza, hogyan lehet elkerülni a problémás helyzeteket.

– Akár apró dolgokból is lehetnek nagy bajok: ha valaki akár gyalog, akár valamilyen járművel olyan területen tartózkodik, ahol gépek jönnek-mennek, az komoly veszélyforrás – az én feladatom az, hogy ezeknek még a lehetőségét is elkerüljük – mondja Asztalos István, aki elfogadja, hogy a munkáját szigorú szabályok szerint kell végeznie.

– Fiatal tisztként én is azt gondoltam, hogy elsősorban pilóta vagyok, és nem katona, de később beláttam, hogy ez fordítva van. Fontos, hogy mindenki pontosan tudja, mi a feladata, hiszen a hibák itt túl sokba kerülnek, és ahhoz, hogy a vadászpilóták sikeresek lehessenek, nagyon sok ember munkájára van szükség.

– A feladatokat ugyan a pilóták hajtják végre, de a műszaki állomány nélkül fel sem emelkedhetnénk, ahogy a légi irányítók munkája is nélkülözhetetlen. Mi ezt soha nem felejtjük el nekik, tiszteljük és becsüljük őket – mondta az alezredes, aki, mint kiderült, szívesen néz repülős filmeket, de szigorúan civil szemmel.

Szigorú egészségügyi szűrők

– Annak idején megnéztem a Top Gunt, jókat sokat mosolyogtam rajta, és a folytatását sem hagyom ki. A kollégáim azt írták róla, hogy a film remek, és nagyon látványos, de hozzátették, hogy a szakmaiságával inkább ne törődjek, mert akkor tíz perc után kijövök a moziból. Egy biztos: népszerűsíti a katonai repülést – miután az első részt bemutatták, az USA-ban nagyon sokan jelentkeztek pilótának –, erre pedig nagy szükség van.

– Az utánpótlás biztosítása szempontjából fontos lenne, ha a fiatalok a kereskedelmi repülés mellett a katonaiban is gondolkodnának, ám az tény, hogy annyira szigorúak az egészségügyi szűrők, hogy ezer jelentkezőből legfeljebb tíz felel meg az elvárásoknak – mondja az alezredes, akitől megtudtuk: nemcsak a munkájában sikeres, a magánéletében is.

– A feleségem viccesen azt szokta mondani, hogy tudja, ő csak a második lehet az életemben a repülés mögött – boldog vagyok, hogy a sikeres pilótaélethez nélkülözhetetlen stabil családi háttér nekem megadatott, így a levegőben azzal foglalkozhatok, ami a feladatom. 

SZA