Őseink szava és hite szól az alkotásokból

Komoly művészi értéket képvisel és egy erős, lélekre ható teret is létrehoz, amikor több, ráadásul egyazon forrásból merítő alkotó összefog egy kiállítás erejéig. Ezt ismerték fel a Korzó Galéria nyíregyházi népi iparművészei, ahogyan azt is, hogy időnként ki kell lépniük a saját „fészkükből” a szélesebb közönség elé. Öt éve állítottak ki először, s hétfőn a Váci Mihály Kulturális Központ aulájában nyílt a második közös tárlatuk (május 29-éig látogatható), ahová – bővítve a kínálat körét –„külsős” alkotót is megnyertek az ügyüknek. S hogy mi is a közös forrás? A magyar ősiség, a népművészet, a néplélek és hiedelemvilág, amely évezredek óta megtartotta a Kárpát-medencében élőket. 

A hetes egység 

Ezúttal heten álltak össze (no nem mint a gonoszok, a bibliai eredetű szólás, aligha az őseink hagyatéka), egymás mellé rendelve a két szakrális jelentőségű számot, a hetest és az egyest. A hét alkotó – Mészáros Szilárd, a befogadóintézmény igazgatója mindjárt az elején bemutatta őket –, Szolanics Elvira fazekas, keramikus népi iparművész, Szakady Kincső, a megyei népművészeti egyesület mindenkori legfiatalabb elnöke, Boros Betty mandalakészítő, Huttkay Tímea bútorfestő, Király Valéria sámándobkészítő, Sipos Attila Csaba festőművész és Mihálka György álom- és révülésfestő. 

– Vannak művészek, akik képesek észrevenni a csodát és számunkra befogadhatóvá, azaz hétköznapivá tenni. Itt mind a hét alkotónak a képzelet a munkaeszköze, és a hatodik érzékszervük, a lélek vezeti őket – mondta el megnyitójában a nyíregyházi Átutazók Művészeti Egyesülettel is szoros kapcsolatot ápoló Dienes Róbert magyar szakos tanár. 
Kiválasztottunk két olyan alkotót, akiknek a munkáival eddig nem találkozhattunk. Király Valériát úgy mutatjuk be, mint sámándobkészítőt, és szerinte sem elkészíteni, sem megszólaltatni nem nehéz ezeket. Őt is a mögöttes tudás, a dobhoz tartozó szertartások érintették meg elsősorban. 

– Mindig a sorból kilógó gyerek voltam, nagy szabadságvággyal, ami akkor teljesedett ki, amikor felismertem, hogy van hitem. A nagymamáim templomba el se tudtak volna rángatni, de a természet ősisége bevezetett egy másféle hitvilágba. Be is vonzottam a mestereimet, Kovács Gyöngyi Naliní női szertartásvezetőt, a női lélek és a nőiség nagy szakértőjét, Kovács László, Fehérholló Őskü sámántól pedig szintén nem csak a dobkészítés fogásait tanulhattam el. 

Bárki elkészítheti 

– A dob olyan ősi eszköz, amely az énekléssel szorosan összefonódik, a kettő együtt egy tiszta, nemes és emelkedett tudatállapotot eredményez, ezt nevezzük révülésnek – magyarázta. 

Mint megtudtuk, a saját dobját bárki elkészítheti, a lelke a kecske- vagy a szarvasbőr. A keretre rászabott bőrt vízben lassan kis labdaccsá kell gyúrni, és ezután ráfeszíthető a keretre. Mindegyiknek más az örömhormonokat felszabadító hangja, attól függően, milyen széles, milyen alakú a keret, és milyen minőségű és korú a bőr. A fogantyú pedig különféle technikákkal elkészíthető. 

– Habár nem könnyű visszafejteni az őseink táltoskultúráját, hiszen német-római befolyásra még az írmagját is kiirtották, de a világszerte terjedő és népszerű neosámánizmus két neves kutatójának, az amerikai Michael Harnernek és Jonathan Horowitznak köszönhetően a tudás Magyarországra is eljutott. Horowitz előadását olyanok hallgatták, mint a mestereinkké váló Somogyi István, Sólyomfi Nagy Zoltán vagy Miskovics Kobza Zsuzsanna Meső – tette hozzá Valéria. 

A sámándobok után fordultunk a festett népi bútorok felé, immár öt éve készít ilyeneket Huttkay Tímea. Jól fizető gazdasági vezetői pozícióját hagyta ott a mesterségért a végzettsége szerint közgazdász alkotó. 

„Beszélő” virágok 

– Két különös élményem is megelőzte mindezt. Az történt, hogy a nagymamám váratlanul becsalogatott a kamrájába, megmutatva féltve őrzött kelengyés ládáját, amit az unokájának, vagyis nekem tartogatott. Két nap múlva elment közülünk. A másik: a tokaji kempingben van egy kis bungalónk, elhatároztuk, hogy a fehér falakat feldobjuk valamivel. Miután a kavicsvirágaim sorra leperegtek a falról, egy nap alatt megfestettem 20 fatáblát virágokkal, tulipánokkal. Nem csak a férjemnek tetszettek, a barátnőmnek is, aki beajánlott Czeglédiné Budai Katalin, azaz Tulipánoskata egyik kurzusába, ott szerelmesedtem bele a mesterségbe. Kata szakirodalmat gyűjtetett velem, múzeumokba, tájházakba küldött. Erdélyben megtanultam a porfesték (faragasztóval kevert földfesték) készítését, és minden tájegység motívumkincsét megismertem, hiszen minden kifesthető, de nem mindegy, hogyan – magyarázta Tímea. 

Ma már vállalkozást nyitott erre, hiszen nagy keletje lett a bútorainak. Szerencsére az egyik öccse asztalos, a másik kovács, legyártják neki a festenivalót. Nemrég pedig Gál János, a népművészet mestere a festett kazettás mennyezetekre irányította figyelmét, újabban ilyeneket másol, olykor a színeket kicsit újraértelmezve.