Kézműves biokertész aranykoszorúval

Alaposan rácáfolva az egykori kétkedőkre, nemhogy megmaradtak a homokon, de hosszú évek óta ontják is a termést a Szatmár-Beregből származó nemtudom szilvafák a bio­termesztéssel foglalkozó aranykoszorús épületgépész mester szélsőbokori gyümölcsöskertjében. 

Sebők András (65), a hajdan mandabokori tirpák legényke a tanyasi iskola összevont alsó tagozatos osztályából került a nyíregyházi tanyasi kollégiumba, majd onnan a 110. számú szakmunkásképzőbe, ahol 1973-ban kitűnő eredménnyel végzett központifűtés-szerelőként. 

Krumpli fölkarózva 

A minden újra fogékony fiatalember 13 évet dolgozott a SZÁÉV kötelékében, ahol a munka mellett leérettségizett, és épületgépész-technikusi oklevelet is szerzett, sőt négy további szakmából mestervizsgát tett. 

A sokoldalú technikusra az alma maternek is szüksége lett, így visszakerült, immár szakoktatónak. Ehhez elő volt írva a műszaki oktatói és a pedagógiai diploma, de az akkor már kétgyermekes családapa ezt a lécet is átvitte. Az évtizedek során végül is összesen nyolc szakmából szerzett bizonyítványt, s oktatja is valamennyit. 

– Kimondottan jó érzés volt, amikor a termelésből visszahívtak egykori iskolámba. Az azért furcsa volt, hogy korábbi tanáraim lettek a kollégáim. Nemrég kértek fel újból, menjek, szükség van az ilyen nyugdíjas óraadókra is. Én pedig örömmel vállaltam, hogy átadjam tudásomat az ifjaknak, akik manapság azért lehetnének érdeklődőbbek a tanult szakmájuk iránt – mondja enyhe malíciával a sokat tapasztalt szakoktató, akit a magánéletben céltudatossága vitt előbbre. 

Az egykori parasztgyereknek vérében volt a mezőgazdaság, így fiatal házasként, az új, közös otthon 1979-ben kezdődő felépítéséhez zöldségtermesztéssel is igyekezett megkeresni a rávalót. A hobbikertészkedésben 15 évvel ezelőtt váltott bio­művelésre. A családi házuk portáján mintegy kétszáz négyzetméteren a maga előállította biohumusszal táplálja a zöldségnövényeket: a krumplit, paradicsomot, uborkát, paprikát, karalábét, gyökérzöldségeket, tulajdonképpen mindent, ami saját és a két gyermekük családjának – unokástul – szüksége lehet. 

Csalánlé és oltott mész 

A kis biokertben kétméteres rácsra fut majd fel idén is az uborka, a paradicsom, de még a krumplit is fölkarózza, hogy az így egészen őszig zöldellő lombjával még több gumót kössön és neveljen szép nagyra. 

– Amióta biozöldségeket termelek, csak ezt eszi a família, nem vágyunk a szupermarketek kínálatára. Az enyémnek az íze is más, nem beszélve a beltartalmáról, amitől valódi táplálék az asztalunkra kerülő étel – magyarázza meggyőződéssel a hobbikertész, hozzátéve azt is, hogy miután csak csalánlével és oltott mésszel védi a növényeit, nem tartalmaznak egészségre káros maradékot. Bioművelést folytat aranykoszorús mesterünk a négyszáz öles, közeli gyümölcsösében is, ahol nemtudom szilvafák hoznak már jó másfél évtizede bő termést. 

– Vagy húsz éve jártam Szatmárcsekén egy rendezvényen, ahol persze jóféle szilvapálinkát is kóstolhattunk. Kérdeztem a kínálót: milyen fajta szilvából van ez? Nemtudom, hangzott a válasz. Hogyhogy nem tudja, ember, amikor maga mondja, hogy tősgyökeres szatmári? – kérdeztem vissza méltatlankodva. – Hát, mert az a neve, hogy nemtudom szilva! 

Homoki nemtudom 

– Ezt aztán megjegyeztem, és mivel nem érzékeny, elhatároztam, ilyet telepítek a kertembe. A szatmári, beregi tanítványaim hoztak bőven hajtást, ezeket az udvaron leiskoláztam, és pár év múlva a csemetéket eltelepítettem a kertben. Vitáztak velem az ismerősök, hogy minek csinálom, hisz a szabolcsi homokban úgysem marad meg. De bizony, megmaradtak! – mutatja már az emlegetett gyümölcsösben sétálva a gazda, azt is hozzátéve, hogy mélyebb fekvésű területről, humuszos homoktalajról van szó. 

Ezen pedig igazán szépen díszlik a jövevény, amelynek a bőséges terméséből mindig csak a mézédesen éppen lehullott, egészséges szemeket begyűjtve, kimagozva készül a cefre. A szinte lekvárnak való alapanyagból pedig egy megbízható bérfőzdében a „homoki nemtudom” gazdája által joggal kézművesnek nevezett minőségi párlat. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy nagy becsben tartják a Sebők portán nemritkán bográcsozásra összegyűlő családtagok és a barátok. – Nem is tart ki új termésig! – somolyog huncutul. 

A fűrész és az evező

Évtizedeken át gyűjtötte a falusi konyhák, műhelyek régi tárgyait Sebők András. A filagória alatt szilkék, köcsögök, de van mozsár és szenesvasaló-­gyűjtemény is a hortobágyi karikás ostorok mellett. A ház alatti pincében aztán van mindenféle tárgy a régi mérlegtől a rokkán át a kendertilolóig. 
Amikor a szívéhez legközelebb álló tárgyakra terelődik a szó, Sebők András két kedves darabot mutat. „Ezt a keresztvágó fűrészt 60 éve az egyik végén ketten húztuk a bátyámmal, szemből meg az apánk. Ez az evező pedig a morotván ladikból pecázó nagyhalászi apósomé volt. Őrájuk emlékeztetnek.”