Túlfogyasztással növekszik a zsírraktár

Azon senki sem lepődik meg, ha azt hallja, hogy a ma emberének a biztonságos, hosszú élethez írni, olvasni vagy éppen úszni bizony meg kell tanulni, de még a közlekedés vagy az autóvezetés csínját-bínját is csaknem elengedhetetlen elsajátítani.

Hogy az étkezés területéről is hozzak egy szemléletes példát: már a kisgyermekek is elfogadják, hogy a fütyülési képesség nem velük született, és sokat kell gyakorolni még akkor is, ha a népi hiedelem szerint némi répa elfogyasztása hatalmasat lendít a folyamaton. Azon viszont senki sem gondolkodik el, hogy az egészséges étkezés tudománya szintén oktatandó, tanulandó lenne. Nem a megszokásoknak, a hagyományozott családi recepteknek kellene eldönteni, hogy ki él egészséges életet, és ki nem.

Zsákutcába hajtottunk

Azt, hogy az étkezésünket mások alakítják s kénytelenek vagyunk azt enni, amit kínálnak nekünk, és szinte semmi beleszólásunk nincs az egészségünket alapvetően meghatározó ételek kiválasztásába, teljesen természetesnek vesszük. Eszünk ágában sincs tanulni, folyamatosan képezni magunkat, hogy a tudományosan megalapozott aktuális ismeretek szerint választhassuk meg ételeinket.

A gyermekek már a bölcsődében, az óvodában belekerülnek egy rendszerbe, aminek, ha tetszik, ha nem, meg kell felelniük, legyen szó akár a kínált ételek összetételéről, akár az étkezések gyakoriságáról.

A mai napig élénken él bennem egy kép. Az óvoda teraszán ülök mint büszke nagycsoportos, miközben a dadus néni odatolja a teával, zsíros kenyerekkel és almával roskadásig rakott kocsit, és alumíniumtálcán osztani kezdi az utánozhatatlan óvodai uzsonnát. 1970-et írunk, azaz a zsírfogyasztás utolsó éveit éljük, hiszen ez az ikonikus ételkombináció egyszer s mindenkorra a koleszterinelmélet áldozatává válik még a kisiskolás évek alatt.

Azóta eltelt 50 év, és az új, tudományos bizonyítékok fényénél egyre világosabban látjuk, hogy zsákutcába hajtottunk. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább fogjunk bele az emberi szervezet működéséről újonnan felfedezettek bemutatásába. Ezen ismeretek fényében mindenki képes lesz saját kezébe venni egészségi állapotának alakítását, és nem kerül csapdába a krónikus betegségek végeláthatatlannak tűnő tengerében.

Makrotápanyagok

Kezdjük az alapokkal! Akármennyire is összetett, bármennyire is finom egy étel, az bizonyosan csak három típusú makrotápanyagot tartalmazhat. Fehérjét, zsírt és szénhidrátot. Ezek szerepe az emberi szervezetben sokban eltérő. Abban viszont teljesen megegyeznek, hogy ha az adott pillanatban olyan mennyiséget fogyasztunk belőlük, amire éppen akkor nincs szükségünk, mindegyikük zsírrá alakul és ebben a formában raktározódik.

Tehát, mindegy, ki mit eszik, ha bármiből, akár pillanatnyilag is többletfogyasztás alakul ki, akkor bizony növekednek a zsírraktárak.

Ez a genetikailag meghatározott folyamat abban az időszakban alakult ki az emberben, amikor a táplálék még nem állt rendelkezésére a nap 24 órájában, az év minden napján. Voltak ételben gazdag időszakok, amit mindig ínséges hónapok követtek. A zsírraktárak nélkül lehetetlen lett volna a túlélés. Mára a helyzet alapvetően megváltozott, az ember genetikai összetétele viszont változatlan maradt. Ez az alapvető ellentmondás minden probléma gyökere.

Kiváltképp akkor érezzük ezt, ha rávilágítunk a zsír formájában raktározott energia felhasználási folyamatára is, ami közel sem tűnik logikusnak. Joggal számíthatnánk arra, hogy ha minden felesleg azonnal zsírrá alakul és raktározódik, akkor ha nincs bevitel, kezdődik az éppen erre a célra raktározott zsír kitárolása és felhasználása. Csakhogy ez közel sem így történik.

Egy-két óra, esetleg egy egész nap táplálékhiány a fránya túlélésre hangolt genetikánknak még nem elég ok az életmentő zsír felszabadításra. Egy ily „csekély” problémát úgy old meg, hogy döntő részben az izmokat alkotó fehérjék egy részét cukorrá alakítja, és azt a bőszen „eltüzeli”. Mindezt ráadásul hatalmas büszkeséggel teszi, hiszen még mindig óvni tudja az aranyat érő zsírt a nehezebb időkre. Igen ám, de a mai modern életünkben nem jönnek azok az igazán nehéz idők, amikor több napig nincs étel az asztalon, talán asztal sincs, és az életet csak a tárolt zsír felhasználása mentheti meg.

Mindenki tegye a szívére a kezét, a tudatosan böjtölőkön kívül nem sok olyan embert találunk, aki, ha egész nap nem is eszik, vacsoránál ne pótolna be mindent. Ezzel pedig a lehető legrosszabbat tesszük az ételek mai összetétele mellett.

Kevésszer eszünk sokat, azaz szinte biztosan zsírt képzünk, majd hosszú, de nem elég hosszú éhezés közben fehérjét, azaz izmot veszítünk. Ennek eredménye az állandósuló testsúlynövekedés és az izom–zsírszövet arány folyamatos romlása. Ugyanolyan testsúly mellett, ha csökken az izomzat aránya a zsírhoz képest, az tovább csökkenti a szervezet energiaigényét, azaz, ha továbbra is ugyanannyi kalóriát fogyasztunk, még jobban hízunk, még tovább romlik a helyzet. Ez a folyamat alattomos és gonosz, egy igazi ördögi kör, amit meg kell szakítanunk.

Alapok és megoldások

Ígérem, a cikksorozatban a problémák felvázolása után a megoldásokat is be fogom mutatni. Kiemelten fontos feladatnak érzem, hogy az embereknek megtanítsam azokat az alapokat, amikkel mindenki maga döntheti el, mikor hány kiló szeretne lenni. Önöknek nincs más dolga, mint követni a cikksorozatot és elsajátítani ezeket az ismereteket.

Ha már a 70-es évek emlékeit elevenítettem fel a bevezetőmben, akkor a búcsú is idézze azt a korszakot. Ahogy Lenin mondta anno: „Ucsitsza, ucsitsza, ucsitsza!”, azaz „Tanulni, tanulni, tanulni!”

Dr. Mórik Gyula