peca

2021.05.15. 14:00

Versenyeztek a pergetők is

A Vasutas HE két tagja a második helyről várja a folytatást.

MML

Forrás: OB

Az elmúlt hétvégén megkezdődött az idei csónakos versenyszezon, ugyanis a Ráckevei-Dunán rendezték meg a XXI. Csónakos Pergető Országos Bajnokság első két fordulóját. Akik figyelemmel kísérik ezt a megmérettetést, jól tudják, hogy a nyíregyházi Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület két tagja, a tokaji Tóth László és a kéki Oláh Péter évek óta együtt igyekszenek minél jobb eredményt elérni. A 2018-as sikerüknek köszönhetően a magyar válogatott tagjaiként ott lehettek Dél-Afrikában 2019 februárjában a XII. Csónakos Pergető Világbajnokságon, ahol a magyar nemzeti válogatott az igen előkelő ezüstérmet szerezte meg. Az idei szezonnyitó versenyről a következőket mesélte Tóth László és Oláh Péter:

Júliusban lesz a folytatás

– A négy nap során négyféle időjárás fogadott bennünket. A versenyt nehezítette a sok akadó, s a halak sem nagyon akartak rárabolni a csalikra. A szombati 4 halunk – 2 csuka és 2 süllő – a 8. helyezésre volt elég. Másnap, vasárnap szintén 4 halat fogtunk, három harcsát és egy süllőt. Ez a négy hal a második helyet jelentette a számunkra, így az előkelő összetett 2. helyről várjuk a következő két júliusi dunai fordulót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!