Az Operaháztól Beregdarócig

Gyakran színesíti az utóbbi években a beregi községek rendezvényeit egy Beregdarócon élő énekes. Műsorához nem kér erősítőt, mert a hangja betölti a teret. A gyönyörű orgánumának köszönhetően a nagyvilág számos országába eljuthatott már, ugyanis Kardos Csaba 25 éven keresztül a Magyar Állami Operaház kórusának volt a tagja.

Apai örökség a szép hang

A Somogy megyei Lengyeltótiban született 1962-ben, de mivel a szőlész-borász édesapja újabb és újabb pincegazdaságnál helyezkedett el, az ifjúkor meghatározó városa végül Székesfehérvár lett. Vendéglátóipari iskolát végzett, majd a kereskedelemben dolgozott, de valami másra vágyott. A zene mindig közel állt hozzá, tanult hegedülni is, így aztán tagja lett Székesfehérváron egy amatőr kórusnak, s járt énektanárhoz is. A tanárnő javasolta neki, hogy vegyen részt a Magyar Állami Operaház meghallgatásán.

– El lehet képzelni, hogy megrémültem, amikor megláttam a jelentkezők hosszú sorát, úgy éreztem, nincs semmi esélyem. Aztán mégis felvettek. Mindez 1986-ban, 24 éves koromban történt – emlékezett vissza a múltra kérésünkre Kardos Csaba.

– A hangomat egyébként édesapámtól örököltem. Ő kiváló magyarnóta-énekes lehetett volna, de kemény és szigorú paraszti származású nagyapám nem engedte zenei pályára. A most 90 éves édesapámnak nem adatott meg a művészi pálya, talán éppen ezért támogatott engem édesanyámmal együtt, amikor úgy döntöttem: megpróbálkozom az énekléssel.

A világ közepén

– Sok szép csodálatos élményben volt részem, és nagyszerű művészekkel dolgozhattam együtt. Néhány nevet hadd említsek meg: Luciano Pavarotti, José Carreras, Simándy József, Ilosfalvy Róbert, Pitti Katalin, Miller Lajos, B. Nagy János. Az Operaházzal Európa szinte minden országában felléptem, Thaiföldön és Japánban többször is jártam.

Számos operában közreműködött a két és fél évtized alatt. Szerepelt többek között a Trubadúrban, a Traviátában, az Aidában, a Nabuccóban, a Háry Jánosban, a Borisz Godunovban, a Falstaffban. Nemcsak a kórusban énekelt, kisebb szerepekben szólistaként is fellépett. Munkásságáért 1992-ben átvehette a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat.

Jogosan vetődhet fel olvasóinkban a kérdés, hogyan került vajon az Operaház kórusának tagja Beregdarócra.

– Közel húsz éve vagyok együtt a beregdaróci származású párommal, s úgy döntöttünk, hogy a szakmai nyugdíjaztatásom után ide költözünk – mesélte életének további alakulását Kardos Csaba. – Mindez 2015-ben történt. Először azt hittem, hogy a világ végén vagyok, de aztán rájöttem, hogy ez a világ közepe. Sok barátot is szereztem a térségben. Tagja vagyok a Vásárosnaményi Férfikarnak, ahol nagyon jó a közösség. Belekóstoltam a faragásba is. Jó barátaim a környékbeli fafaragók, akikkel szoktam horgászni is.

MML