A nagydobosi tököt a tőzsdén is jegyezték

A múlt szombaton megyénkbe látogatott az Országjáró című rádióműsor: akik bekapcsolódtak az adásba, hallhattak a Gyarmati Vigasságokról, a Perényi családról, bemutatkozott az Erkel vegyes kar, a hallgatók megismerhették Asztalos Judit keramikust és Fecske László meseírót is. A Nemzeti Művelődési Intézet gasztrobuszában Prohászka Béla mesterszakács segítségével helyi ételek készültek, az éteren keresztül az ország megismerhette a gyarmati krémest, a máklikőrös misztériumot, de szó esett a szilvalekvárról és a nagydobosi tökről is.

A messze földön híres nagydobosi sütőtök is főszerepet kapott az Országjáró című rádióműsor múlt szombati adásában: Kósa Tibor nemcsak mesélt róla, de sütött-főzött is belőle, készített sütőtökkrémlevest, borzas szeletet és pudingot is.

Puding is készül belőle

– A felhasználási módjának csak a képzelet szab határt, hiszen levesként, köretként, vagy desszertként is nagyon finom. A leveshez megfőzök sütőtököt és almát, összeturmixolom, tejszínnel összeforralom, a tetejére pedig pirított tökmag kerül. Nemcsak ízletes, de nagyon szép is: a sárga levesen jól mutat a zöld tökmag. A borzas szeletben a bunda az érdekes: krumpli helyett sütőtököt használok, és könnyen elkészíthető a sütőtökpuding is, ami nagyon egészséges – mesélte.

A műsorból az is kiderült, hogy a nagydobosi sütőtökből az 1920–30-as években annyi termett, hogy vagonokban szállították Amerikába. Védjegye volt, sőt a New York-i tőzsdén jegyezték is. Andrási Györgyné azt mesélte, hogy annak idején ez volt a falu valutája.

– A nagydobosi sütőtök szürke, gerezdes, nagy kocsánnyal, az alján van a saját címere. Emlékszem, a szüleim ötöt, hatot felvágtak, vizet húztak a kútból, és abba tették a szeleteket. Ami édes, az leszáll az aljára – azt megsütötték a spórban, majd kitették a szélére, így egész nap rájártunk. Ami fenn maradt a vízen, arról tudták, hogy gyenge és rossz ízű, azt az aprójószággal etették meg.

Sütésálló finomság

Szabó László mesterszakács szilvalekváros csavart fánkkal lepte meg a műsor készítőit. Ez egy hagyományos módon elkészített tészta, ami abban különbözik a megszokottól, hogy a közepébe szilvalekvár kerül, majd többször is megcsavarják, s úgy sütik ki.

– Hogyhogy nem folyik ki? – kérdezte a riporter, aki bizonyára nem tudta, hogy a panyolai szilvalekvár majdnem egy egész napig készül, így nem folyik, sütésálló, és a szilván kívül semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz.

És ha már Panyola: elkészült a Panyolai Szilvórium Misztikum máklikőrje, ami annyira megihlette dr. Komádi Krisztinát és Lászlóné Simon Erikát, hogy e különleges nedű felhasználásával megalkották a panyolai misztikum nevű desszertet.

– Lágy tészta az alapja, amit belenyomkodunk a tepsibe, és amit elősütünk. Erre a tejben, cukorral felfőzött darált mák kerül, máklikőrben áztatott meggyet szórunk rá, a tetejére egy hét tojásból felvert habot teszünk, és megsütjük. Az elkészült süti régi ízeket és illatokat idéz – mondták.

Negyven éve a helyiek kedvence

Bereczki Attila fehérgyarmati mestercukrász egy helyi jellegzetességről, a gyarmati krémesről mesélt. A finom desszert abban különbözik a hasonló süteményektől, hogy a krém nem egy rétegben van benne, hanem meg van osztva: két piskótalap között van egy csokis-mézes lap is.

– A krém pudingból, tejszínből és fehér csokiból áll, a gyarmati krémes pedig közel négy évtizede a helyiek kedvence – mondta a mestercukrász, aki 37 éve volt tanuló a fehérgyarmati áfésznél – először az akkori cukrászok készítették a sütit, igaz, akkor még a fehér csokit csak állagjavításra használták, ma pedig amellett, hogy a krém egyik alkotóeleme, díszítésre is tökéletes.

Mocskos tészta – fateknőben

A múlt héten számoltunk be az Ezt láttam, ezt ettem Szatmárban című könyv harmadik kiadásának megjelenéséről – az egyik szerző, Erdélyi Ferenc is megszólalt a műsorban. Elmondta, a százéves ételek minden itt élő asszony számára olyanok, mint az egyszer­egy, ezért az lenne jó, ha az ország távolabbi részében élőkhöz is eljutnának a receptek, hogy mások is megismerjék a népi ételeket.

– Nagyszüleink, dédszüleink azt ették, ami éppen termett: ha megérett a zöldpaszuly, két hétig abból főztek – mondta Erdélyi Ferenc és hozzátette: az ő egyik kedvence a mocskos tészta, amit, mivel nyolcan voltak testvérek, és nagyon sok kellett belőle, az édesanyja fateknőben készített.

SZA