Büszke többszörös Európa-bajnok csapataira a tánciskola vezetője

A zene és a tánc az életünk része, hamarabb éneklünk, mint beszélünk, és hamarabb táncolunk, mint hogy megtanulnánk magabiztosan járni. A tánc világnapja alkalmából arra kértük a megyei iskolák, együttesek vezetőit, meséljék el, hogyan vált a tánc szerelemből a hivatásukká.

– Hogy mi az első táncos emlékem? Óvodában a Lambada! Akkor volt óriási sláger a Kaoma dala, és ahogy mindenki, én is próbáltam utánozni a videóklipben látott mozdulatokat. Hatéves voltam, amikor Csengerben elindult a balett­oktatás és beírattak a szüleim. A balett az általános iskola végéig elkísért, amit a Korányi-gimnázium dráma tagozatán felváltott a néptánc.

Versenyekre, fesztiválokra jártunk, reggeltől estig csak a tánccal foglalkoztam; már akkor tudtam, hogy ez lesz az én utam, de a tanítás nem volt a terveim között

– mesélt az első lépésekről Kulcsné Nagy Marcsy, a Street Dance School vezetője.

– Bár felvettek a Táncművészeti Főiskolára, halasztást kértem. Csatlakoztam egy budapesti fashion dance iskolához, ahol modellkedtem, táncoltam, és tanítottam a kicsiket. Elkezdtem koreográfiákat készíteni, közben jártam a főiskolára, amit végül esti tagozaton fejeztem be, mert úgy döntöttünk az akkori párommal, hogy hazaköltözünk Csengerbe. Ő vendéglátós volt, ezért pizzériát nyitottunk, és mellette elkezdtem ingyenes táncórákat adni gyerekeknek. Azért döntöttem így, mert engem tudtak támogatni a szüleim, de láttam, hogy nagyon sok olyan gyermek szeretne táncolni, akinek ez nem adatott meg.

Jöttek az első sikerek

Marcsy időbeosztása egyre szorosabb lett: ott volt a fősuli, a pizzéria, az ingyenes táncórák, munkát kapott egy művészeti iskolában, és besegített egy mazsorettcsoportnak is. Emellett a pestiek elhozták a tánciskolát és a fővárosi divattáncvilágot Csengerbe, amiből szintén nem akart kimaradni. Jöttek az első sikerek, a gyerekekkel több versenyt is megnyertek.

– Telt az idő, megismerkedtem a férjemmel, aki szerette volna, ha hozzáköltözök Záhonyba, így döntenem kellett. Összeállt a fejemben egy saját módszertan, és bizonyos változások miatt a pesti cég működésében sem szerettem volna részt venni.

A mátészalkai Fényes Napokon sétáltunk, amikor elhatároztam, hogy saját utcatánc­iskolát ­nyitok.

– Így született meg a Street Dance School terve, aminek a beindításában sokat segített, hogy akkor nagyon népszerű volt ez a stílus.

Létrehoztuk az egyesületet 2009-ben, támogatókból szerencsére nem volt hiány, hiszen a korábbi eredményeink meggyőzőek voltak. Folyamatosan nőtt a létszám, közben befejeztem a Táncművészetit, sportedzői, koreográfusi képesítéseket szereztem, Budapestre jártam workshopokra.

– Egyre több településre jutott el a Street Dance School, ami rádöbbentett arra, hogy egyedül már kevés vagyok, ezért felajánlottam azoknak a táncosaimnak, akik nem vágytak el Szabolcsból, hogy végezzenek el valamilyen szakirányú képzést, és dolgozzanak mellettem. Ma már tizenöt városban összesen ötszázan tanulnak nálunk négy korcsoportban, büszkék vagyunk többszörös Európa-bajnok csapatainkra és szólótáncosainkra.

Saját minősítőverseny

– A tapasztalatainkra építve négy éve elindítottuk saját, Revolution Dance Cup nevű nemzetközi minősítőversenyünket, amin olyan gyerekek is részt vehetnek, akik az anyagi helyzetük miatt nem tudnának nevezni, utazni.

Legutóbb hat ország részvételével két nap alatt közel ötezren fordultak meg a rendezvényünkön.

– Számomra a tánciskola egy lelki út, hálás vagyok azért, hogy ezzel foglalkozhatok, mert nagyon, nagyon sokat ad.

CsA