Bármerre jár Pap Dorci, mindenütt felismerik

Talán Pap Dorka sem gondolta, hogy amikor jelentkezett az Exatlon Hungary ügyességi és extrémsport vetélkedőműsorba, azzal szélesre nyílt előtte a celebvilág kapuja. Pap Dorciként ismerte meg az ország, így szólították őt a műsorvezetők mindkét évadban.

– Nekem pici korom óta nagyon fontos része az életemnek a sport. Már kétévesen fejen álltam a homokban a tengerparton. Hamar eldőlt, hogy sportoló lesz belőlem – idézte fel gyermekkorát a nyíregyházi kötődésű hölgy. – Szertornával kezdtem, gumiasztalozással folytattam, nyolc esztendőn át röplabdáztam Nyíregyházán, és soha nem gondoltam, hogy azt egyszer abbahagyom. A mai napig nagyon hiányzik a sportág, a közeg, a közösség. A hosszútávú terveim között szerepelt, hogy majd külföldön röplabdázok versenyszerűen, profi szinten, de ezt az Exatlon hamar átírta. Hogy miért jelentkeztem a műsorba? Nagyon hirtelen jött az ötlet, tényleg csak poénból küldtem el a nevezésemet. Gondoltam, úgysem fognak 3-4 ezer ember közül kiválasztani. Aztán mégis... Abban reménykedtem, hogy egy jó kaland részese leszek. Nagyon nehezen indult a történet, ám végül rengeteget tanultam belőle. Az öt és fél hónap alatt szinte felnőttem. Sokat tudtam meg magamról, a határaimról, és lelkileg is megerősödtem. Megváltozott az értékrendem.

– Nagyon fiatal voltam a műsor elején, és soha nem voltam meg külön a szüleimtől egy hónapot sem. Sosem jártam külföldön nélkülük, és mi olyan kapcsolatban vagyunk, hogy mindig mindent megbeszélünk, mindent tudunk egymásról. Nehezen viseltem, hogy fél évig nem tudtam róluk semmit, és nem beszélhettem velük egyetlen percet sem. Aztán amikor hazatértem, furcsa volt, hogy megismertek az emberek, hogy összesúgtak mögöttem, hogy megállítottak, közös fotót kértek. Én ugyanolyannak éreztem magam, amikor hazajöttem, mint aki előtte voltam. Ez ma is így van. Kellett egy kis idő, amire megszoktam, hogy örömet tudok szerezni a gyerekeknek és a felnőtteknek csupán annyival is, ha megállok, és beszélgetek velük pár szót.

Az Exatlon Hungary után következett a táncos showműsor, ami egy újabb lépcsőfok volt Dorci életében.

– A Dancing with the Stars-szal viszonylag gyorsan megkerestek a szervezők. Örültem a felkérésnek, korábban is szerettem ezt a műsort. A legelső évadtól kezdve néztem, és elárulom, hogy közben a nappaliban otthon táncikáltam is. Elsőre igent mondtam rá, és vártam, hogy elkezdődjön. Élveztem az egészet, mivel imádok táncolni. Szerintem a tánc egyfajta terápia. Jó érzés volt látni magamon, ahogy hétről hétre fejlődök, egyre jobban el tudtam  engedni magam.

Dorci szórakozásként élte meg a forgatást.

– Nem munka volt ez nekem, hanem szórakozás. Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, rengeteget nevettünk. Mindenkitől azt a visszajelzést kaptuk, hogy jól érezték magukat, tetszett nekik a műsor. Örülök annak, hogy sikerült feldobni sok embernek a szombat estéjét hónapokon át. Bármelyik környezetbe kerültem, mindenütt készségesen fogadtak, sosem volt gondom a beilleszkedéssel.

– Nagyot fordult az életem az elmúlt négy évben, amióta abbahagytam a röplabdázást. Igazából emiatt is döntöttem amellett, hogy hátat fordítok szeretett sportágamnak. Rengeteg új impulzus ért, és nem lett volna kapacitásom továbbra is annyi időt és energiát belefektetni, mint előtte. Márpedig ha én valamihez hozzákezdek, azt szeretem teljes szívvel, odaadással csinálni. Időközben Budapestre költöztem, a médiában tevékenykedek, influenszerként is jelen vagyok a mindennapokban. A legtöbbször nem tudok sehová sem úgy elmenni, hogy valaki ne ismerjen fel. Ezzel nincs is baj, hiszen mindig hangoztatom, hogy ne féljenek odajönni hozzám, szólítsanak meg nyugodtan, mert nem harapok. Nem tudok inkognitóban maradni. Néha persze jólesne úgy megjelenni valahol, hogy nem kell mindenre figyelnem, de ezzel a szereppel már együtt kell élnem.