A Dal 2021

2021.02.01. 14:17

„Feró még a következő produkció előtt is a mi dalunkat üvöltötte” – Elődöntős a Tortuga

A nyíregyházi zenekar zökkenőmentesen jutott tovább.

Fotó: a zenekar archívima

A Dal 2021 első élő adásában lépett színpadra a Tortuga. A nyíregyházi banda jött, játszott és győzött a szombati válogatón! Az első körben tíz formáció állt színpadra, negyedikként a hazai srácok, akik most sem okoztak csalódást: a Törnek az ablakok című dal magával ragadta a zsűrit.

„Ez igazi, egyszerű slágerzene” – jelentette ki elismerően Nagy Feró. Ferenczi György építő jelleggel megjegyezte: jó lenne a gitárszólón is érezni, hogy törnek azok az ablakok.

Forrás: youtube

A Tortuga 31 pontot zsebelt be, ami elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a közönség segítsége nélkül jusson tovább az elődöntőbe.

Egyszerű tornacipős rockerek

– Felszabadító érzés volt, hogy a zsűrit megfogta, amit csináltunk a színpadon és bizalmat szavaztak nekünk. Hihetetlen volt látni, hogy Feró még a következő produkció előtt is a mi dalunkat üvöltötte – mondta el lapunknak Hegyi Ábel.

A Tortuga énekes-gitárosa hozzátette: teljes mértékben magukat adták a színpadon, és felszabadító a tudat, hogy a közönség és az ítészek olyannak fogadják el őket, amilyenek: egyszerű tornacipős ­rockereknek.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában