Ország-világ

2021.08.28. 06:59

Bronzérmet szerzett az asztaliteniszező Szvitacs Alexa

Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián.

Tokió, 2021. augusztus 23. Szvitacs Alexa para-asztaliteniszezõ az olimpiai faluban a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói paralimpiai játékok kezdete elõtt, 2021. augusztus 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A 2019-ben Európa-bajnok magyar játékos – aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait – a csoportjában szerdán 3-1-re verte a brazil Danielle Rauent, majd 3-0-ra kikapott a kínai Hsziung Kuj-jentől, csütörtökön pedig 3-0-ra verte a török Neslihan Kavast. Ezzel másodikként elődöntőbe került, ami már biztos harmadik helyet ért a számára, mivel bronzmérkőzést nem rendeznek.

A fináléért szombaton az ausztrál színekben versenyző Li Na Lejjel mérkőzött meg, és jól kezdett, szoros szettekben 2:0-ra meglépett. A harmadik játszma viszonylag simán az ellenfeléé lett, a negyedikben pedig csak a végén tudott fölénybe kerülni az ausztrál. A döntő szettben 6-6-ig együtt haladtak, de onnantól a magyar játékosnak már nem sikerült pontot csinálnia.

Szvitacs – aki otthon az épek között a női bajnokságban a Győr, a férfi NB I-ben pedig a BVSC színeiben játszik – a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön pedig Veres Amarilla győzött párbajtőrben (A).

Eredmény:

nők (S9), elődöntő:

Li Na Lej (ausztrál)-Szvitacs Alexa 3-2 (-12, -11, 5, 8, 6)

Forrás: MTI

Borítókép: Szvitacs Alexa para-asztaliteniszező az olimpiai faluban a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói paralimpiai játékok kezdete előtt, 2021. augusztus 23-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!