Bal oldali támadó

2024.08.18. 22:40

Suriname-i válogatott szélsőt igazolt a Ferencváros

A 31 éves Virgil Misidjan a szaúdi al-Tai együttesétől érkezett a zöld-fehérekhez, pályafutása során Hollandiában a Twentében, Bulgáriában a Ludogorecnél, Németországban pedig a Nürnbergnél is megfordult.

MW

Virgil Misidjan még a Nürnberg mezében 2020-ban

Forrás: Nicolas Armer

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A Ludogoreccel öt bajnoki címet, egy Bolgár Kupát és két szuperkupát nyert. A bolgároknál 206 tétmérkőzésen 49 találatig és 36 gólpasszig jutott a mindkét szélen bevethető, Vurának becézett játékos, akit a bolgárok honosítani is szerettek volna.

Marquinhos távozásával mindenképpen szerettünk volna a bal oldali, szélső támadó posztra egy olyan játékost igazolni, aki azonnal a segítségünkre tud lenni. Úgy gondoljuk, hogy Virgil mind játékstílusában, mind nagy tapasztalatával megfelel ennek a kritériumnak. Gólerős játékos, aki a társainak és saját magának is helyzeteket tud kialakítani. Ezt már bizonyította az elmúlt évek során. Az volt a cél, hogy egy olyan játékost szerződtessünk, aki azonnal tud integrálódni. Játszott már sok helyen külföldön, sok tapasztalattal rendelkezik, úgyhogy bízunk benne, hogy kvalitásával nagyon hamar a csapat segítségére tud lenni

idézte a klub honlapja Hajnal Tamás sportigazgatót.

Az új játékos bemutatkozó interjúját itt tudja megtekinteni:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában