Többféle szerepkörben

2024.08.16. 12:38

Szoboszlai: nem akarok elkiabálni semmit, bárhol játszom, a maximumot fogom adni

A Liverpool az Ipswich Town otthonában kezdi a bajnokságot, így Szoboszlai Dominik számára is végérvényesen beindul a 2024/25-ös szezon. A magyar válogatott csapatkapitánya szerint az együttes játékát az új idényben is az intenzív futball jellemzi majd, és neki mindegy, hogy milyen poszton tudja majd sikerekhez segíteni a csapatát.

MW

Szoboszlai szeretné kivívni az új vezetőedző Arne Slot és a szakmai stáb bizalmá

Forrás: AFP

Fotó: Paul ELLIS

A Liverpool szombaton játssza első tétmeccsét a 2024/2025-ös idényben, Szoboszlai Dominikék az újonc Ipswich Town otthonában kezdenek a Premier League-ben. A csapatot immár nem Jürgen Klopp, hanem Arne Slot irányítja, a holland edzővel pedig sikeres felkészülést tudhat maga mögött a Liverpool – írta meg az Origo.

Szoboszlai Dominik
Fotó: Kamil Krzaczynski / Forrás: AFP

Többféle szerepkörben

Az angol csapa mögött egy kőkemény amerikai edzőtábor és három edzőmeccs áll, így az erőnlétükkel vélhetően nem lesz gond a szezon során. Ráadásul az önbizalmukkal sem, hiszen a Vörösök mindhárom, az Egyesült Államokban lejátszott felkészülési meccsüket megnyerték – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról

A csapat magyar játékosa, Szoboszlai Dominik két meccsen is szerepet kapott – a felkészülési találkozókon hatos, nyolcas és tízes pozícióban játszott, és nem okozott csalódást –, ráadásul a spanyol Betis ellen éppen az ő találatával győzött a Liverpool, míg múlt vasárnap, az Anfielden rendezett főpróbán, melyen 4–1-re győzött a Pool a Sevilla ellen, a magyar válogatott csapatkapitánya gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

A maximumot fogja adni

A magyar válogatott csapatkapitánya szerint hajtós edzéseik voltak a tengerentúlon, de ez kell ahhoz, hogy sikeresek legyenek az új idényben. 

Általában napi két edzésünk volt, három erős ellenféllel találkoztunk, de hosszú idény vár ránk, erre fel kellett készülnünk. Ahogy azt korábban elmondtam, jó kezekbe került a csapat, Arne Slot remek szakember, aki nagy hangsúlyt fektet a gyors, rövid passzos játékra, de ez nem jelenti azt, hogy a játékunk kevésbé lesz intenzív

– jelentette ki Szoboszlai, aki bízik abban, hogy az előttük álló idényben még inkább segítheti a támadásépítést, de a lényeg, hogy kivívja a szakmai stáb bizalmát. Mint elmondta, bármilyen szerepkörben is számít rá Arne Slot, ott próbálja majd a maximumot adni, és segíteni a csapatot.

Nem akarok elkiabálni semmit. Az előző idényben is nagyon bíztam a csapatban, a Ligakupa-győzelem és a harmadik hely nem is nevezhető rossz szereplésnek. Még korai lenne arról beszélni, mire lehetünk képesek a mostani idényben, meccsről meccsre haladunk előre, aztán majd meglátjuk

mondta el Szoboszlai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában