Labdarúgás

2024.07.18. 11:30

Visszavágó: Erdélyben nem várt bonyodalmak fogadták a Paksot (videó)

Szinte reménytelen helyzetből folytatja a vajdahunyadi Corvinul elleni párharcot a Paksi FC. A magyar bajnoki ezüstérmes és MK-győztes csapat csütörtökön este négygólos hátránybna lép pályára a román másodosztályú együttes vendégeként az Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján. A paksiak szenvedései az utazás során is folytatódtak.

MW

Böde Dániel, a Paks (b) és Antonio Manolache, a Corvinul játékosa a férfi labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában játszott Paksi FC - Corvinul Hunedoara mérkőzésen Pakson 2024. július 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Az esélytelenek nyugalmával várja a románok elleni, Nagyszebenben sorra kerülő második meccset a Paks, amely egy hete váratlanul súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett el a vajdahunyadiak ellen, hazai pályán – írta meg korábban a Magyar Nemzet. Pedig a találkozó előtt a paksiak fogadkoztak, mondván, az előző idényben erőn felül teljesítő gárda kerete együtt maradt. 

Alig találtak kaput

A múlt héten azonban az összeszokottságnak nyomát sem lehetett látni, védekezésben kifejezetten zavartnak tűnt Bognár György vezetőedző csapata. A vajdahunyadi rivális korán vezetést szerzett Sergiu Bus révén, majd közvetlenül a szünet előtt Marius Lupu talált a paksi kapuba. A hajrára Szabó Bálint kiállítása miatt az európai kupaporondon 13 év után másodjára szereplő Paks emberhátrányba is került, ezt pedig kihasználta a Corvinul, amely a mesterhármast elérő Lupu újabb két találatával jószerivel eldöntötte a párharcot. A Fotmob statisztikái szerint a román együttes tizenhét kapura lövéssel próbálkozott a mérkőzés alatt, amiből tíz el is találta a magyar kaput. Bognár György csapatának viszont csak három olyan kísérlete volt, amiből gólveszély alakulhatott volna ki a vajdahunyadi ellenfelük tizenhatosa előtt.

– Nem szépítem, szégyent vallottunk hazai pályán, román ellenfél ellen így képviseltük a hazánkat. Ugyanez a csapat nyert kupát és lett bajnoki második helyezett pár hónapja, most magunkba kell néznünk, és a becsületünkért kell játszanunk a visszavágón. Minden magyartól elnézést kérek, amennyire meg akartuk mutatni magunkat, annyira besültünk – mondta a Paks csapatkapitánya, Windecker József a hazai mérkőzés után. A visszavágó előtt is sokasodni látszottak a magyar csapat problémái.

Dugóba kerültek

A Paksi FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy nem úgy sikerült a szerdai buszos útjuk, mint ahogy azt előre eltervezték. Az együttes időben elindult reggel Paksról a majd 550 kilométeres útra, Romániába. Egészen a határig minden rendben ment, meg is ebédelt a csapat, majd egy terelés miatt el kellett hagyni az autópályát és a mellékutakon emiatt hamar óriási dugó alakult ki – derült ki az Origo oldaláról.

„A csapatbusz így többórás késéssel, már este érkezett meg a nagyszebeni szálláshelyére, így a mérkőzés előtti napon az edzés és a sajtótájékoztató is elmaradt. A szakmai stáb csütörtökön délelőtt átmozgatóedzést tart” – tudatta a Paks honlapja. A felborult menetrend miatt a szakmai stáb csütörtök délelőtt átmozgató edzést tart a futballistáknak. A mérkőzés magyar idő szerint este 20.00-kor kezdődik a Municipal Stadionban. A továbbjutóra a horvát HNK Rijeka vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia-ligába átkerülve a ciprusi AEK Larnacával méri össze a tudását.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó

Corvinul Hunedoara (román)-Paksi FC

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában