Labdarúgás

2023.12.26. 19:41

Ők szinte biztosan ott lesznek az Eb-n

Marco Rossi válogatási elveit kezdjük lassan megismerni, mégis vannak olyan szereplők, akiknek még Rossi csapatában is biztos helyük van. A Mandiner megmutatja, szerintük, miként áll fel a Rossi-team, és kinek, milyen „poszton” kell brillíroznia a csapatmunkában.

MW

A stábtagok közül többen már Kispesten is együtt dolgozott Rossival

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Rossinál könnyű ki-, és bekerülni a csapatba, de vannak kivételek 

Meggyőződhettünk róla, hogy formajavulás vagy hanyatlás esetén milyen könnyű ki-, és bekerülni Marco Rossi szövetségi kapitány válogatottjába.

Vannak ugyanakkor a Rossival együtt dolgozók közül, akiknek kvázi bérelt helyük van a kapitány csapatában. Ez a Rossi-team.

A Mandiner utánajárt és feltérképezte, hogy a magyar labdarúgó-válogatottat irányító olasz-magyar szakember hogyan és kikkel dolgozik együtt, akiknek a saját feladatkörében legalább akkora szerepe van a magyar labdarúgás szintlépésében, mint a piramis csúcsán álló szakmai vezetőnek. Mert valóban így van:

Marco Rossi átalakította és átformálta, valójában megreformálta a válogatottnál folyó munkát,

ennek ékes bizonyítéka, hogy a magyar válogatott 2023-ban tíz mérkőzésen maradt veretlen és csoportelsőként jutott ki a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságra, immáron másodszor Rossi vezényletével. A kapitány szakmai elveit a vele készült karácsonyi interjúnkban már megismerhették, de nézzük kiknek a véleményére, munkájára, meglátásaira épít, amikor a csapat együtt dolgozik. 

Rossi háttércsapata készen áll az Eb-re

1.     Marco Rossi szövetségi kapitány: sportszakmai döntések, csapatösszeállítás, taktika, játékosmegfigyelés, felelősség, a stáb összefogása, irányítása és oly sok minden más. A válogatott piramisának élén tehát Marco Rossi áll,

mint csúcsvezető, övé a végső felelősség a pályán történtekért, ő mondja ki az igeneket és nemeket, a játékosok válogatottba hívását, vagy pályára küldését tekintve, a taktikai felépítés kidolgozása is végső soron az ő felelőssége.

A vele együtt dolgozók mégis úgy tekintenek rá, mint egy nem kifejezetten centralizáló, inkább, mint egy munkamegosztó szakemberre, amely feladatmegosztás alapja a szakmai bizalom. Annyi bizonyos, hogy az egyéb munkaterületeken ténykedő szakemberek véleményére nagymértékben számít, sőt, számos olyan terület van a válogatott körül, amelynek alakítását teljes egészében a kollégáira bízza. A válogatott mellett dolgozó szakemberek munkája mind nélkülözhetetlen és összehasonlítva más európai válogatottakéval, jelentősen kisebb létszámú. A mostani Rossi-team bemutató nem valamifajta erősorrend a szereplők szemszögéből, inkább egy izgalmas betekintés a válogatott munkája körüli kulisszatitkokba.

2.     Cosimo Inguscio másodedző: A válogatottnál roppant fontos szakmai szerepet tölt be Marco Rossi mellett. Érdekesség, hogy ők abból a korszakból ismerik egymást, amikor Rossi még a Honvéd edzője volt, noha oda más-más helyről érkeztek. Azóta azonban együtt mozognak mindenhova. Marco Rossi és másodedzője mindent megbeszélnek és a kapitány igényli is a szintén magyar állampolgárságot vele egyidőben felvevő Cosimo szakmai tanácsait, bár a végső döntés mindig az övé.

Abban az esetben ha Rossit helyettesíteni kell, akkor ő az, akire ez a feladat hárul, ő veszi át a csapat irányítását, ő a szövetségi kapitány első számú helyettese.

3.    Laczkó Zsolt pályaedző: Hosszú évekig játszott Olaszországban, folyékonyan beszél olaszul és angolul (a Leicesterben is szerepelt), így rendkívül könnyű a kommunikáció közte és a két olasz szakember között, de nem emiatt kérte fel a posztra a szövetségi kapitány.

A Buksi becenévre is hallgató szakember évek óta dolgozik Marco Rossi mellett és játékosként tagja volt a bajnoki címet szerző Budapest Honvédnak is, amelyet akkor Rossi irányított.

Feladata nagyon összetett, a taktikai munkától a pályán zajló edzésvezetésen át a mérkőzések dinamikájának figyelésén keresztül nagyon átfogó munkát végez, és gyakorta része a háromfős megbeszéléseknek a szövetségi kapitány és a másodedző mellett.

A folytatást a Mandiner oldalán olvashatják!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában