Utcai versenyszámok

2023.08.14. 12:45

Atlétikai vb: szurkolói zónákat állítanak fel Budapest belvárosában

A szervezők élményt szeretnének nyújtani a kilátogatóknak, ezért több szurkolói pontot állítanak majd fel Budapest belvárosában a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokság utcai versenyei mentén – mondta az eseményt szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, írja az MTI.

MW

Németh Balázs, a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az augusztus 19-én kezdődő vb utcai futóversenyeivel kapcsolatban tart sajtótájékoztatót a Hősök terén 2023. augusztus 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Németh Balázs hétfői, Hősök terén tartott sajtótájékoztatóján közölte,

a vb 49 versenyszámából hatnak, a férfi és női maratonfutásnak, illetve a férfi és női 20 és 35 kilométeres gyaloglásnak lesz a rajt- és célterülete a Hősök terén, ahol már állnak a lelátók, és két óriáskivetítő is működik.

A klasszikus 42,195 kilométeres távot jövő szombaton és vasárnap az indulók a Budapest belvárosában kijelölt 10 kilométeres pályán – négy kört futva – teljesítik majd.

A Hősök teréről az Andrássy úton kezdenek, majd az Akadémiát érintve a Lánchídon futnak át Budára, az Alagút után az Attila útra fordulnak, majd a Várkert Bazár előtt elhaladva visszatérnek a Lánchídon Pestre, onnan az Andrássy útra.

„Élményt adunk a gyalogló és a maraton versenyszámok mellé is. Itt lesz a Hősök terén a rajt–cél terület, és azon kívül, hogy sportversenyeket láthatnak a kilátogató nézők, zenekarokkal is találkozhatnak, koncerteket hallgathatnak” – mondta Németh Balázs. – „A 10 kilométeres kör mellett több szurkolói pontot, szurkolói zónát felépítünk. A központi helyszínek az Akadémia előtti tér és a Várkert Bazár előtti rész, illetve a Hősök tere és környéke lesznek. Koncertek, fellépők, buli, zene, jó hangulat, élmény, mert a mi fejünkben ezt jelenti a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság” – tette hozzá.

A Hősök tere 2023. augusztus 14-én, ahol az öt nap múlva kezdődő atlétikai világbajnokság 49 versenyszámából hatnak, a férfi és női maratonfutásnak, illetve a férfi és női 20 és 35 kilométeres gyaloglásának lesz a rajt- és célterülete. A téren már állnak a lelátók, és két óriáskivetítő is működik
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A szervezők tájékoztatása szerint a fellépők között lesz Miklósa Erika és a Magyar Honvédség zenekara is. A női maraton előtt (augusztus 26.) a Follow the Violin, míg másnap a férfiak viadalát megelőzően a Szakács Gergő Akusztik játszik.

A vezérigazgató jelezte, hogy elkészült annak a kábelkamerának a drótkötélpályája a Hősök tere és a Kodály körönd között, melynek segítségével közel egy kilométer hosszan különleges képeket lehet majd látni az atlétákról és a városrészről.

Itt áll egy negyven méter magas daru, amelynek a Kodály köröndön van a párja. Hatvan tonnát nyom mindkettő azért, hogy biztonságos legyen. A drótkötél 980 méter hosszú, és 40 méteres magasságban száguld majd föl-alá rajta egy olyan kábelkamera, amelyet ilyen hosszúságban nem használtak még atlétikai vb-n, és fentről láthatjuk majd a futókat, gyaloglókat és a várost is. Olyan perspektívából mutatjuk meg Budapestet, amilyenből más még nem láthatta

– hangsúlyozta Németh Balázs.

A vb-t szervező cég vezetője hozzátette, hogy a kamerarendszer megépítése nem volt elvárás feléjük, ám a szervezők mindenképpen különlegessé akarják tenni a vb-t a helyszínen és a televíziók előtt szurkolóknak egyaránt.

„Ebből is a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni. Nem lenne kötelező kábelkamerát használni, nem lenne kötelező a belváros legszebb részein vinni a futókat, de úgy érezzük kötelességünknek, hogy a vb-ből a lehető legtöbbet kihozzuk, hogy társadalmi, gazdasági, turisztikai szempontból is a legtöbb hasznot termelje a világbajnokság. Ezért vállaltuk ezt a terhet, a szervezési bonyodalmat is” – utalt arra, hogy a belvárosi helyszínnek „ára van”, kényelmetlenségekkel jár a helyi lakosok számára.

NÉMETH Balázs
Németh Balázs, a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az augusztus 19-én kezdődő vb utcai futóversenyeivel kapcsolatban tart sajtótájékoztatót a Hősök terén 2023. augusztus 14-én
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

„Már több helyen elkezdődtek a lezárások. A következő napokban, de főként augusztus 26-án és 27-én a két maraton versenyszám alatt nagy területen lesznek forgalomkorlátozások, lezárások. Ez az ára annak, hogy meg tudjuk mutatni a világnak a magyar főváros legszebb részeit, de azt gondolom, ezt az árat megéri megfizetni.”

Németh Balázs kérdésre válaszolva elárulta, hogy már túl vannak a 300 ezer eladott jegyen és a legfrissebb adatok szerint a jegyvásárlók 52,3 százaléka magyar. Külföldről 103 országból vettek belépőt, a 103. ország Katar.

„Rendkívül elégedettek vagyunk a jegyeladásokkal. Az egész világot meg tudjuk majd lepni azzal, hogy milyen hangulat és mennyi néző lesz már augusztus 19-én délelőtt a Nemzeti Atlétikai Központban. Telt ház lesz már délelőtt is, ezt ígérhetem, mert már csak néhány száz jegyünk van az első délelőtti időpontra” – jelentette ki Németh Balázs.

Országos és egyéni csúcsokat vár a magyar indulóktól a szövetség

A magyar szövetség (MASZ) abban bízik, hogy a szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokságon szereplő hazai csapat tagjai egyéni legjobbjukat tudják majd produkálni a versenyen, melyen a legjobb eredményt az Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetőtől, Halász Bencétől lehet várni.

Scheidler Géza, a MASZ sportszakmai igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán többek között arról beszélt, hogy már az utolsó simításokat végzik a vb előtt.

Most már az a dolgunk, hogy a csapatnak minden olyan háttértámogatást megadjunk, előkészítsünk, amivel ők a leghatékonyabban tudnak részt venni a világbajnokságon, és a legjobb formájukban tudjanak teljesíteni

– jelentette ki a szakember, akinek elmondása szerint a versenyzők is izgatottan várják már a rajtot.

A sportszakmai igazgató a korábban soha nem látott méretű, 63 fős magyar csapattal kapcsolatban kiemelte, a szövetség kihasználta, hogy a házigazda háromféleképpen is kvalifikáltathat atlétát a világbajnokságra, ám hangsúlyozta, hogy saját jogon 35 számban 32 magyar sportoló jutott ki a vb-re, azaz ők akkor is indulhatnának, ha nem a magyar fővárosban kerülne sor a viadalra, s már a 32 induló is rekordot jelentene.

Scheidler Géza a magyar atléták szereplésével kapcsolatos várakozásokról elmondta, hogy a konkurencia óriási a sportágban, és a korábbi vb-k azt mutatták, hogy a magyar sportolók túlnyomórészt a középmezőnyben tudtak végezni, kiemelkedően elsősorban a dobószámokban, különösen kalapácsvetésben és diszkoszvetésben sikerült szerepelni.

„A realitások talaján kezeljük a helyzetet. Szeretnénk országos csúcsokat látni és minél több jó egyéni szereplést” – összegezte az elvárásokat Scheidler Géza.

A sportvezető külön beszélt a válogatott első számú éremvárományosáról, Halász Bencéről is, aki szerinte tavaly óta – amikor a vb-n, majd az Eb-n is 80 méter feletti eredménnyel zárt – már világklasszisnak nevezhető.

„Ő egy maximalista típus, a csúcsra akar felérni, nem adja lejjebb. Hihetetlen munkát elvégzett, mi láttuk ezt kicsit testközelből, a motiváltsága pedig maximális. Azt mondtam neki, hogy Bence, rajtunk is múlik, mert jól kell szurkoljunk neked, és ha pozitív töltéseket tudunk átadni a lelátóról, akkor bármi előfordulhat” – mondta némileg viccesen az igazgató, aki a szombathelyiek klasszisán kívül még az olimpiai bronzérmes, fedett pályás vb-győztes súlylökőt, Márton Anitát, a hétpróbázó Krizsán Xéniát, a férfi 400 méteren idén már kétszer is 45 másodpercen belül futó Molnár Attilát és a 19 éves gerelyhajító Herczegh Györgyöt is kiemelte, mint akik kiemelkedően szerepelhetnek. Összességében úgy látja, hogy a 32 atléta közül, aki kvalifikálták magukat, valamennyien szerepelhetnek „eggyel jobban” annál, mint amit most gondolnak róluk.

A budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában