Ország-világ

2020.07.16. 20:03

Szarka Tamás: nem dönthet a magyar kormány az egészségügyi ajánlásokat felülírva

A szlovák kormány is virológusokkal egyeztetve hozza meg a döntéseit, mert nem képzelik magukról, hogy orvosok is – mondta a zenész.

Azért tudok hozzászólni az úgynevezett zenészlázadáshoz, amelyben több előadó is lazításokat követel a magyar kormánytól, mert van viszonyítási alapom. Felvidéki lévén naprakész információim vannak arról, hogy hogyan dolgozzák fel ezt szlovák zenészek, hiszen pár napja énekeltem több nagy névvel egy pozsonyi stúdióban – olvasható a Magyar Nemzetben Szarka Tamás véleménye.

Peter Lipától kérdeztem például – ő egy etalon mifelénk, hogy megszervezi-e megint a Pozsonyi Jazznapokat, ez híres Pozsonyban (Bratislavské Jazzové Dni), s azt mondta, hogy egyelőre készül rá, ez ősszel lesz, de biztosat egyszerűen nem tud mondani, s hogy hány embert engedhet majd be, az a kormány döntése lesz. A szlovák könnyűzene is nagyon nehéz helyzetben van. Ugyanúgy, ahogy a szlovák kormány is. Virológusokkal egyeztetve hozzák meg a döntéseiket, mert nem képzelik magukról, hogy orvosok is. Nagy fesztiválok, rendezvények, koncertek dőltek már be ott is, mert ott is ilyen döntéseket hoznak.

Csehországban ugyanez a helyzet. Ott a fesztiválok, ha meg is vannak hirdetve, az emberek félnek, így működnek, hogy a közönség valahogy mégis részt tudjon rajtuk venni. Ott is a kormány virológusokkal együtt hoz döntéseket, és sem Szlovákiában, sem Csehországban nem születnek sem hosszú távú tiltások, sem hosszú távú lazítások. Gondolom, senki nem várja el, hogy a magyar kormány viszont az egészségügyi ajánlásokat felülírva döntsön. Európa térképén (is) továbbra is villog a vírus. Tudjuk, látjuk. Felelősségteljes döntéshozók erre nem legyinthetnek.

Tehát állítom, a szomszéd országokban is ilyen a helyzet. Mindazonáltal az augusztusi nyitás még él. Sok zenésszel kommunikálok, őszre, télre keressük a közös dátumokat, de arra az időszakra már nagyon nehéz egyeztetni. Ez azt jelenti, hogy azon zenészek zöme, akik a legtöbben vannak, akik név nélküli profik, sok bulit kötöttek már le. A megarendezvények, megakoncertek bedőltek vagy bizonytalanok továbbra is, igen – ez dátumfüggő – , ám a zenésztársadalom többségét ezek kevéssé érintik. A többség a kisebb előadásokban érintett, és azok egyelőre, jelentem, lesznek. Személy szerint én sem láttam már közönséget majd fél éve… Fáj! Nagyon fáj!

Túlértékelni a veszélyt hiba, de lebecsülni éppen olyan hiba. A középutat keresik itt Európában orvosok, politikusok, sőt maga a civil is, aki mérlegel, hogy hova menjen el és hova ne. Közben mindenkinek kell döntéseket hoznia, és ez az a helyzet, amikor aztán mindenki így vagy úgy, de sérül. Ezt feloldani majd úgyis csak a tudomány fogja. A tőke úgyis ezerrel dolgozik a világ eddigi talán legnagyobb bizniszén – a vakcinán. Így az elfog jönni. Vigaszt ez most még nehezen ad, tudom. Viszont, egy szó, mint száz, nagy örömömre a profi zenészek többségének egyelőre őszre, télre van munkája. Nekem erre vannak tanúim. A többit csak a jósok tudják.

A korlátozások a közönségről szólnak

Mint azt korábban megírtuk, miután Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta: a koronavírus-járvány várható második hulláma miatt nem valószínű, hogy enyhítenek az ötszáz főnél nagyobb tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokon augusztus 15-ét követően, Majka élő videóban reagált, majd többen is csatlakoztak – Lovasi András, a Magna Cum Laude, Henri Gonzo és Farkas Roland, a Hooligans, Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője –, és lazításokat követeltek a kormánytól. Nagy Feró viszont úgy vélte, hogy zenésztársai félreértették a helyzetet, mert a korlátozások nem róluk, hanem a közönségről szólnak, a vírus ugyanis még nem szűnt meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában