Hatalmas buli várható

2024.09.09. 21:21

Az Imagine Dragons ismét Magyarországon koncertezik, nem is akárhol!

Első európai stadionturnéja keretében jövőre Magyarországon is fellép az Imagine Dragons. A világhírű amerikai pop-rock csapat 2025. június 14-én a Puskás Arénában ad koncertet.

MW

Dan Reynolds, az Imagine Dragons frontembere

Forrás: AFP

Fotó: Florian Wieser

A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar Loom című világkörüli turnéjának európai szakasza tizenhat országot érint. Jövő májusban Zürich-ben indul és júliusban Londonban fejeződik be - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

A Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja mások mellett Észtországba, Csehországba, Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, valamint Hollandiába is eljut. 

Az Imagine Dragons 2025. június 14-i koncertje a Puskás Arénában az ötödik magyarországi fellépése lesz az együttesnek: 2014-ben és 2023-ban a Sziget fesztiválon, 2016-ban a Budapest Sportarénában, 2017-ben pedig a VOLT Fesztiválon játszottak.

Az Imagine Dragons idén nyár elején jelentette meg hatodik stúdióalbumát, a Lomm-ot. A csapat régi munkatársaival készítette az anyagot, köztük a svéd slágergyárosokkal, Mattmannal és Robinnal. A lemez hangzásában egyaránt megtalálható a zenekarra jellemző megszólalás, de modern megközelítések is.

Az együttes idén július végén kezdte el turnéja amerikai állomásait. A harmincöt koncertből álló egyesült államokbeli menetelés utolsó négy állomása október 22-től 27-ig Los Angelesben, Hollywoodban lesz. Ezt követi az ázsiai rész novemberben és decemberben Malajziában, Thaiföldön, Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban és Japánban.

A 2008-ban alakult, jelenleg trióként (Dan Reynolds – ének, gitár, billentyűs és ütőhangszerek; Wayne Sermon – gitár, vokál, mandolin, szintetizátorok, hegedű; Ben McKee – basszusgitár, billentyűs hangszerek, vokál) működő Imagine Dragons albumaiból eddig 74 millió kelt el világszerte, a csapat több mint 160 milliárd lejátszást tudhat magáénak. Négy kislemezük - Radioactive, Believer, Thunder, Demons - több mint tízszeres platina eladást produkált.

2009-es felbukkanásuk óta öt egymást követő Top 10-es debütálást értek el a Billboard albumlistán a Night Visionsszel (2012) a Smoke + Mirrorsszal (2015), az Evolve-val (2017), az Originsszal (2018), valamint a Mercury - Act 1-nal (2021). Utóbbi második része, a 2022-ben kiadott Mercury - Act 2 producere a világhírű Rick Rubin volt. A Mercury Act 2-n szereplő Bones a rádiós listák első helyére került, a J.I.D rapperrel közös Enemy világszerte több milliárd letöltést gyűjtött be. Bad Liar című daluk a tizedik a sorban, amelyik meghaladta az egymilliárd streamelést, miközben Thunder és Believer című slágereikhez készült klipek kétmilliárdos YouTube-megtekintést értek el, a Radioactive és a Demons több mint egymilliárdos száma után.

Kendrick Lamartól, Lil Wayne-től, Wiz Khalifától Avicii-ig és Hans Zimmer filmzeneszerzőig számos világsztárral dolgoztak együtt, jótékonysági tevékenységük keretében milliókat gyűjtöttek a gyermekrák elleni szervezet, a Tyler Robinson Foundation, valamint a frontember, Dan Reynolds Loveloud Alapítványa számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!