Folyik a kirekesztés, taposás és a tehetségek megmentéséért vívott harc (videó)

Megújul a Poétikon című irodalmi műsor. Mit jelent ez pontosan?
Már nemcsak hangot veszünk fel, hanem videocast is készült, ami több felületen is elérhetővé válik. A videó felkerül a Magyar Nemzet Videa-csatornájára, de megmarad klasszikus rádióműsor formájában is a Hír FM-en. Új designt is kapott a Poétikon, amelyben, természetesen, sok friss könyvmegjelenésről adunk majd hírt.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia támogatásának köszönhetően készülhet az új évad. Milyen a viszonyod a Helyőrséggel?
Nagyon jó. Rettentően sokat köszönhetek az Íróakadémiának. Magam is öt évig jártam oda, tudást, támogatást és egy befogadó közösséget kaptam. Orbán János Dénesnek mindig hálás leszek. Ő pont akkor öntött lelket belém és biztatott, amikor még nagyon bizonytalan voltam, amikor még csak a szárnyaimat próbálgattam. És ezzel nem vagyok egyedül. Többszáz fiatal köszönheti neki az indulását és ő az a típus, aki ahol tud, segít. Sajnos olyanokkal is találkoztam pályám során, akik, bár már befutott szerzők voltak, amikor én még csak pályakezdő, mégis féltették tőlem a tudást, az információt vagy a kapcsolatrendszerüket, sőt megpróbáltak ellehetetleníteni.

Te sosem voltál féltékeny?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem ébredt bennem némi sóvárgás mások tehetsége, sikerei iránt. Azonban ezt minden alkalommal helyretettem magamban, és nem engedtem, hogy egyetlen cselekedetemet is befolyásolja. Egyrészt azért, mert emberileg nagyon távol áll tőlem az, hogy bárkinek is ártsak. Másrészt azért, mert hihetetlen nagy butaságnak tartanám, mert amit látunk, az csak egy aktuális állapot. Lehet, hogy most valaki sokkal jobb könyvet ír nálam, három év múlva azonban én „körözöm le” a teljesítményemmel. 

Az irodalmi közélet az én második, tágabb értelemben vett családom. Családtagoknak pedig szintén nem ártunk, hanem segítünk – és pont. Harmadrészt pedig milyen unalmas volna egy olyan „olimpián” nyerni, ahol az ember egyedül indul. Egyfajta egészséges versenyszellem inkább inspiráló, mintsem elkedvetlenítő. Mások sikereinek is lehet örülni, jó látni, hogy hová lehet eljutni kitartó munkával.

Sokszor hangsúlyozod, hogy a Poétikon nemcsak a „mainstream” alkotókat látja szívesen, hanem a pályakezdő vagy a marketingre, önmenedzselésre kisebb hangsúlyt fektető szerzőket is. Miért szükséges ezt hangsúlyozni? Nem magától értetődő, hogy határon inneni vagy túli, egyik vagy másik írószervezethez tarozó szerző egyaránt szerepelhet egy, elsősorban kortárs írókat, költőket bemutató sorozatban?
Sajnos nem mindenhol egyértelmű. Ügyelni kell például arra, hogy a vidékiek, határon túliak is szóhoz jussanak, hiszen a fővárosban egyszerűen több a lehetőség, ezért a kis településeken élők háttérbe szorulhatnak. De a politika is sok esetben megosztja az irodalmi életet. Kedves mesterem, Zalán Tibor már a 2020-as Tokaji Írótáborban is jelezte ezt a problémát. „Két nagyon erős tábor diktál, a mögöttük lévő pénzek – vagy nem pénzek – diktálnak, nagy szervezetek irányítanak, és nem az irodalom, nem a minőség vagy a termék határozza meg, hogy ki vagy” – fogalmazott. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének jó közösségek, vagy nagyszerű kiadók, akik csak a minőségre és a szakmai színvonalra koncentrálnak. 

Szerinted mi a baj az „Utas és holdvilág” alkotói ösztöndíj kiírásával?
A kiírás logikáját egyrészt érteni vélem, másrészt felháborít és elszomorít. Azért értem részben, mert például az NKA-nál is nyilatkozni kell azzal kapcsolatban, hogy a pályázati időszak alatt részesül-e a pályázó más, irodalmi ösztöndíjban. Nyilván ez azért szükséges, mert igyekeznek egyenlően elosztani az erőforrásokat. (Bár arról is lehetne vitát nyitni, hogyha valaki szorgalmasabb, termékenyebb alkotó, miért ne részesülhetne párhuzamosan több támogatásból is.) Az „Utas és holdvilág” ösztöndíj viszont nem így fogalmaz, hanem kifejezetten a „NER-hez köthető szervezet” ösztöndíjában részesülteket zárja ki a pályázók köréből, ezzel pedig megbélyegez nagyon sok alkotót. Érdekes módon például az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíjasokat vagy azokat, akik a Mastercard alkotó ösztöndíját nyerték el, nem zárja ki. Tehát nem arról szó, hogy „egyidejűleg csak egy ösztöndíjat vállalj, hogy másnak is jusson”, hanem kultúrpolitikai megkülönböztetésről. Ez utóbbit pedig sajnálatosnak tartom. Hiszen, mint állampolgár, a mindenkori kormányzat feladatának gondolom a kultúra finanszírozását – legyen az liberális vagy konzervatív. 

Úgy gondolom, hogy minden kormánynak, mindig, aktuális lehetőségeihez képest a maximumot kell nyújtania, ami a kultúrafinanszírozást illeti. Persze még jobb, ha vállalkozók, mecénások is kiveszik a részüket ebből.

Te is részesültél „NER-hez köthető ösztöndíjakban”?
Igen. Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjban, Oláh János szerkesztői ösztöndíjban, NKA alkotói ösztöndíjam is volt. Mindegyikért nagyon hálás vagyok. Mert lehet, hogy valakinek extra sok energiája van, de én úgy gondolom, hogy napi 8 órás munka mellett lehetetlen írói karriert építeni. (Nagy tiszteletem azoknak, akiknek ez sikerül!)  Arra is kevés egy élet, hogy az ember eleget olvasson, alkosson, tájékozódjon, nemhogy akkor, ha valami teljesen más munkát végez ideje nagy részében. Az irodalomnak is kijár az a tisztelet, hogy nekiszenteljük az életünket, ha akarjuk, ne csak úgy, mellékesen belekapjunk.

Korábban Péterffy-Novák Éva is a Poétikon vendége volt. Mit gondolsz, ezek után is meg fogod hívni a Poétikonba?
Egyértelműen igen. Éva könyve fontos mérföldkő volt a pedofília, a családon belüli erőszak ellenei küzdelemben. Ezen nem változtat a mostani, pályázati kiírás. Ezen kívül nincs olyan nap, hogy ne venném hasznát a keresztény etika legfontosabb szabályainak, ami pedig az ítélkezésmentesség és a megbocsájtás. Tehát nem ignorálok embereket, csak azért, mert van, amiben nem értünk egyet. Minden személyiség összetettebb annál, hogy egy-két cselekedete vagy véleménynyilvánítása alapján megismerhessük. 

 Úgy gondolom, nekem nincs jogom ahhoz, hogy bárkit beskatulyázzak, azaz megítéljek. A legtöbb, amit tehetek, hogy beszélgetek, kérdezek, figyelek. Ráadásul szakmaiatlan is lenne a politikát a minőség elé helyezni. (Akkor épp azt tenném, amit ők tettek az „Utas és holdvilág ösztöndíj” kiírásában.) A megbocsájtás mindennapi használata alatt pedig azt értem, hogy vélt vagy valós sérelmek után is szóba kell állni egymással, hiszen a végén még az is kiderülhet, hogy senki nem akart ártani a másiknak.

Az „Utas és holdvilág” alkotói ösztöndíj kapcsán mégis úgy nyilatkoztál, hogy felháborít és elszomorít.
Bár a magyar irodalmi életen belüli ellenségeskedés, árokásás mindig elkeserít, mégis azt mondom, hogy adná az Isten, hogy mecénások és holdudvarok egymásra licitálva írjanak ki egyre több ösztöndíjat a tehetséges fiatalok, középkorúak és idősek segítésére!

Ilyen sok tehetség van a magyar irodalomban?
Sokkal több, mint gondolnánk. Számos területen nyújtanak kiemelkedő teljesítményt a magyarok, pl.: tudomány, sport. Úgy gondolom, ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy mi egy irodalmi nemzet vagyunk.

A megújuló Poétikont a Magyar Nemzet Videa-csatornáján lehet megtekinteni. 

Az első adás itt nézhető meg: