Koncert Ukrajnáért

2022.12.09. 10:37

A világítás is elment a magyar tubaművész ukrajnai koncertkörútjának egyik állomásán

Kovács Zalán László neves budapesti tubaművész a háború kezdete óta első magyar előadóként lépett fel az ukrán fővárosban december 8-án. Ez volt az ukrán partnerével, Vitalii Dvorovly zongoristával adott, hazánk nagykövetségének szervezésében létrejött nagy sikerű koncertkörút záró állomása.

A képen a lembergi koncert után: Kovács Zalán László (k) tubaművész a bolgár, a görög és a grúz kisebbségi önkormányzatok vezetőivel, valamint Gruber Mihály (b1) kulturális diplomatával

Forrás: Kovács Zalán László Facebook-oldala

Az esemény a Koncert Ukrajnáért sorozatot zárta, melynek keretében a páros december 5-én Beregszászon, 6-án Lembergben és 8-án Kijevben adott hangversenyeket. A nagy közönségsikerű koncerteket az Ukrajna területét érő, ismétlődő rakétatámadások közelében tartották. A kijevi záró eseményen, ahol Íjgyártó István magyar nagykövet mellett több külföldi követség is képviseltette magát, még a fény is elment, de a hangverseny egy pillanatra sem akadt meg. A hallgatóság számtalan telefonja által megvilágítva, még inkább felfokozott hangulatban folyt tovább, és zárult a Monti csárdás csúcspontjával a koncert.

Kovács Zalán László koncertkörútjával hazánk azon európai uniós országok egy kézen megszámolható, szűk elitjébe lépett, ahonnan egy-egy előadó a személyes művészeti kiállásával, helyszíni jelenlétével adott támogatást a háborús területen élőknek.

A több száz fős közönséget bevonzó fellépések nemcsak a béke és a támogatás lelkületét közvetítették a zene utolérhetetlen eszköztárával, de azt is megmutatták, hogy milyen fontos Magyarország kiállása Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett ezen a módon is. A koncertkörút a hagyományos keresztény ünnepkör, az adventi időszak részeként jött létre abban a szellemiségben, amely egy szebb és jobb jövő reményét hivatott hordozni.

A fellépéseket Magyarország Kijevi Nagykövetségének szervezésében, széles körű összefogással az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a lembergi tiszteletbeli konzul, a Magyarkjevi Egyesülete, a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség, a lembergi Filharmónia, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet támogatásával sikerült megtartani minden helyszínen.

A két művész

Kovács Zalán László egyszerre van jelen előadóművészként, művészeti konzervatórium igazgatóként és jelentős komolyzenei fesztiválok szervezőjeként a hazai művészeti életben, és gyakran turnézik európai és azon túli országok rangos koncerthelyszínein. A Paksi Nemzetközi Fúvos Napok igazgatójaként pedig hazánkba is rendszeresen elhozza a közeli és távoli külföld neves művészegyéniségeit. A jelen eseményhez hátteret ad, hogy személyes fellépésein túl a Bach Mindenkinek Fesztivál igazgatójaként már évek óta szervez jelentős magyar előadóművészeknek koncertkörutakat Kárpátalja számos településére.

Vitalii Dvorovly ifjú zongorista a Lembergi Zeneakadémia kivételes tehetségű hallgatója. Tanára Örmény József zongoraművész.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!