Krimi

2024.09.10. 12:00

Péntek óta keresik a rendkívül különös körülmények között eltűnt 29 éves Dánielt

A fiatal férfi nyomát a fajszi Duna-parton veszítette el a keresőkutya.

MW

A fiatal férfi fotója édesanyja bejegyzéséből

Forrás: Facebook

Nagyon furcsa körülmények között veszett nyoma pénteken a 29 éves Bódog Dánielnek. A férfi édesanyja a rendőrséghez, a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesülethez fordult segítségért, de az internet népét is arra kéri, jelezzék, ha látták a fiát.

A férfi Kalocsa és Dusnok között szállt le egy buszról, mert rosszul érezte magát. Édesanyjáék azonnal elindultak érte, de már nem találták meg. Közben az interneten valaki azt írta: látta, ahogy Dániel egy hídról a Dusnoknál található Vajas medrébe ugrott.

Bódog Dániel pénteken tűnt el, a kutatásába szombaton, a felkérés után kapcsolódtak be a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület tagjai. Badacsonyi László, a közösség vezetője elmondta, hogy szombaton keresőkutyával kezdték keresni Dánielt. Az állat Dusnoknál, a Vajas medrénél fogott szagot, amit egészen a fajszi Duna-partig követett is, ott viszont eltűnt minden Dánielre utaló nyom. Vasárnap már a vízen is kutattak Dániel után, de akkor sem jártak eredménnyel.

Kétségbeesett kérés

Az édesanya a kérését több Facebook-csoportban is megosztotta, nem meglepő, hogy rengeteg komment érkezett vélt vagy valós észlelésekről. Volt, aki ezt írta:

Én pénteken láttam Dusnokon. Tizenhárom órakor leugrott a nagy hídról a Vajasba, majd kiúszott, felmászott a szalagkorláthoz, és el is tűnt. Zavarodottnak látszott. Minden cuccát hátrahagyta a híd pillére mellett.

A Kalocsai Rendőrkapitányság azóta eltűnés miatt körözi a fiatal férfit. A felhívásban azt írták:  

186–190 centiméter magas, 71–80 kilogramm közötti a testsúlya, a haja barna, göndör. A férfi egyedi ismertertetőjegyei a bal alkarján található iránytűt ábrázoló tetoválás, alatta rovásírás tetoválás, bal felkar részen ginkgo biloba sárga színű falevél tetoválás, jobb felkarján három háromszög, a hasán pedig egy 3 centiméter hosszúságú műtéti heg található.

Nem volt jól lelkileg

A fiatal férfi – a Facebook-profilján nyilvánosan elérhető információk szerint – a Pécsi Tudományegyetemen szerzett diplomát, eltűnése előtt pedig vezetőként dolgozott egy fővárosi szociális intézményben. Úgy tudni, hogy Dániel az elmúlt időszakban súlyos magánéleti gondokkal küzdött, éppen ezért akart Budapestről egy kis időre hazatérni. A szemtanú beszámolója arra utal, hogy Dániel ártani akart magának, amikor egy hídról a vízbe ugrott.

Dániel maga is arról írt a Facebookon, hogy az elmúlt hónapokban több rossz döntést hozott, erről a Teol.hu cikkében olvashat bővebben.

Van segítség! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!