Krimi

2024.08.13. 10:04

Recsegtek a bútorok, kilengett a csillár: földrengés volt Magyarországon

Magyarországi településeken is érezhető, 4,4-es erősségű földrengés volt kedd reggel Horvátországban, a magyar–horvát határ közelében.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Belish

A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 8 óra 43 perckor, mintegy 15 kilométerre a magyar határtól, Kapronca közelében volt a rengés epicentruma.

Az első fél órában Zalaegerszegről, Pécsről, Őrtilosból, Nagykanizsáról, Kaposvárról, Szekszárdról, Komlóról és Marcaliból érkeztek bejelentések, de a földrengést több határközeli településen is érezhették.

Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: károkról az első fél órában nem érkezett bejelentés.

Nagykanizsán és környékén a közösségi oldalak bejegyzései és az MTI tudósítója által tapasztaltak szerint több helyen megmozdultak, recsegtek vagy összekoccantak a bútorok, berendezési tárgyak, kilengtek a csillárok. A szabadban állók is érezték az enyhe morajlást és a földmozgást, akadt, aki az autójában ülve is érzékelte a rengést.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!