2023.01.20. 09:15
Kiderült, miért kellett meghalnia a 83 éves néninek Csernelyen
A 14 éves gyilkos gyermek kilenc testvérét kiemelte a családból a gyámügy. Mint kiderült az emberölést a kamasz kisebb testvérei is végignézték.
Ebben a házban történt a szörnyű emberölés.
Forrás: boon.hu
A fülbevalójáért ölhette meg a 14 éves gyerek a szomszéd nénit Csernelyben. Először fát vágni ment át hozzá, de az asszony elhajtotta.
A gyerek el akarta venni a nő fülbevalóját, így még le is köpték egymást, végül a gyerek felkapta a botját és azzal verte halálra a nyugdíjast. Mindezt a kistestvérei is végignézték. A gyerek anyja nyilatkozott a Tényeknek, nem hiszi, hogy a fia gyilkos.
A fiú sorsáról pénteken döntött a bíróság: a Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított cselekménye a nyomozás jelenlegi adatai alapján, bizonyítottság esetén alkalmas lehet halált okozó testi sértés megállapítására, ugyanakkor a további nyomozási eredményekhez képest nem zárható ki más, nagyobb tárgyi súlyú bűncselekmény megállapíthatósága sem,
így február 20. napjáig elrendelték letartóztatását.
A bíróságon a fiú családjából senki sem jelent meg. A boon.hu helyszíni tudósításából az is kiderült, apja éppen büntetését tölti egy büntetés-végrehajtási intézetben.
Krimi
- Ebben a magyar városban történik a legtöbb rollerbaleset
- Bevált a módszer: ez tartja vissza a reptéri fosztogatókat
- Halálba zuhant a tapasztalt hegymászó, felesége tehetetlenül nézte a tragédiát
- Ilyet ritkán látni: atomjaira robbant egy családi ház Vámospércsen (videó)
- Magyar börtönben szeretne ülni a kis Alexet Olaszországban halálra szurkáló anya