Oktatás

2021.03.02. 15:20

A pénzügyi tudatosságra hívja fel a figyelmet a PÉNZ7

A pénzügyi tudatosság fontosságára hívja fel a tanulók figyelmét a hétfőn indult PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Gion Gábor hangsúlyozta: idén kiemelt témakör a pénzügyi tudatosság a családokban és a családi költségvetés. Mint mondta, hét évvel ezelőtt már volt hasonló témája a rendezvénynek, de azóta változtak a rendelkezésre álló pénzügyi források, illetve a banki termékek, emellett különös aktualitást ad a témának a járványhelyzet.

A körültekintő tervezés és a fegyelmezett végrehajtás elengedhetetlen ahhoz, hogy a diákok a későbbiekben sikeres felnőttekké váljanak – tette hozzá.

Ebben az évben mintegy ezer iskola 170 ezer diákja 700 önkéntes közreműködésével kapcsolódik be a programsorozatba. Az órákat tartó önkéntesek között van mások mellett Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint államtitkárok, minisztériumok munkatársai, banki vezetők. Az anyagokat a járványhelyzet miatt ebben az évben digitálisan juttatják el az iskolákhoz – ismertette az államtitkár.

Gion Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy lakosság-arányosan minden évben Magyarországon az egyik legmagasabb a diákok és az önkéntesek részvétele a pénzügyi és vállalkozói témahét nemzetközi eseménysorozaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában