Elkezdődött a regisztráció

2024.07.01. 09:52

Indul az otthonfelújítási program: minden, amit tudni érdemes

A támogatott építőanyagok hazai forrásból elérhetők, és a megnövekedett kereslet miatt sem kell az árak emelkedésére számítani.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Július elsejével elindult a regisztráció a 2024-es otthonfelújítási programra. Az 1990. december 31-e előtt épült, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak energetikai korszerűsítésére igényelhető otthonfelújítási támogatás alapfeltétele, hogy a kiinduló állapothoz képest legalább 30 százalékos mértékű fajlagos primer energiafogyasztás-csökkenést eredményezzen az elvégzett beruházás – olvasható a hivatalos tájékoztatóban, írja a Magyar Nemzet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közleménye szerint a legtöbbeket érintő újdonságok a következők:

  • A futamidő a korábban tervezett 8 évről a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 évre emelkedett. A havi törlesztőrészlet így az előzőleg kalkulált 25-36 ezer forinttal szemben 14-25 ezer forint lehet, e többletkiadás tehát még nagyobb arányban, akár teljes egészében is megtérülhet a családok rezsijének csökkenésében.
  • Sokak kérésére, köztük szakmai szervezetek felvetésére is bekerült a támogatható tevékenységek közé a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése.
  • Új, korszerű, műanyag szerkezetű nyílászáró mellett a fa szerkezetű nyílászárók beszerelése is támogatott.
  • Az EPS hőszigetelés mellett a kőzetgyapot hőszigetelés is a támogatott építési anyagok közé került.
  • A saját forrásba beszámíthatóvá vált a lakástakarék-pénztári megtakarítás.
  • A 30 százalékos energiamegtakarítás elérése érdekében az elszámolható saját forráson felül további el nem számolható egyéb forrás is felhasználható az ingatlan korszerűsítéshez.
  • A családok számára kedvezően módosult a vissza nem térítendő támogatás arányának megállapításához kapcsolódó jövedelemszámítás módja is. A jövedelmi szint meghatározása során figyelembe veszik az igénylővel egy háztartásban élő, eltartott gyermekeket.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 108 240 000 000 forint. A kérelmeket benyújtani 2024. 07. 01-től 2025. 12. 31-ig, illetve a forrás kimerüléséig lehetséges az MFB Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban álló, megfelelő jogosítvánnyal rendelkező közvetítőhöz.

A finanszírozási összeg (kölcsönrész és a vissza nem térítendő támogatás együttesen): minimum 2,5 millió, maximum hatmillió forint lehet.

A támogatás vissza nem térítendő támogatás és éven túli lejáratú kamatmentes beruházási kölcsön kombinációja.

Fontos, hogy a támogatás nyertesei olyan kivitelezőt válasszanak, aki tisztában van a támogatás feltételeivel, és betartja őket.

Kik igényelhetik a támogatást?

Ugyanarra az ingatlanra csak egyszer vehetjük fel a támogatást, ahogy egy magánszemély is csak egyetlenegyszer élhet vele. Ez abban az esetben is így van, ha életvitelszerűen többen lakják az ingatlant, akkor is, ha többlakásos vagy többgenerációs családi házról van szó, vagy ha az igénylő egynél több házban rendelkezik tulajdoni joggal.

A jelentkezés folyamata

Jelentkezés az MFB pontokon: A kész költségvetési tervvel július 3-tól kereshetőek fel az MFB pontok: az OTP-, Gárnit-, MBH bank 266 fiókjából egyet kell felkeresni.

További részletekért kattintson.

Felkészültek az otthonfelújítási program indulására az építőanyag-gyártók

A magyar építőanyag-gyártók felkészültek a hétfőn induló otthonfelújítási programra, a támogatott építőanyagok hazai forrásból elérhetők, és a megnövekedett kereslet miatt sem kell az árak emelkedésére számítani – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) – Hazai Építőanyag-gyártó Tagozat (HÉT) az MTI-nek küldött közleményében.

Hozzátették, hogy a program első ütemében a korszerűsítéshez elérhető 108 milliárd forintos keretösszeg gyorsan kimerülhet, ezért a gyártók a program következő lépéseinek mielőbbi kialakítását is szorgalmazzák.

Megismételték, az új otthonfelújítási program első lépcsőjében 20-30 ezer épület korszerűsítése biztosított a keretösszegből. Azonban a hazai építőanyag-gyártás egészséges működéséhez és a hazai épületállomány megújulásához évente mintegy 200 000 épület felújítása szükséges. Úgy számolnak, hogy a teljes magyar lakóépület-állomány energetikai korszerűsítése évente mintegy 2 milliárd köbméter gáz felhasználását válthatja ki.

MBH Bank: mintegy 20 ezer lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg az otthonfelújítási programban

Az MBH Bank szakértői szerint az otthonfelújítási programban mintegy 20 ezer lakás korszerűsítése valósulhat meg a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által biztosított forrásokból – ismertette Ginzer Ildikó, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Ginzer Ildikó elmondta: a hitelintézet 154 bankfiókból álló országos MFB Pont Plusz hálózata július 1-től fogadja a lakosság otthonfelújítási programhoz benyújtott pályázatait. A program keretösszege 108 milliárd forint, amely az előrejelzések szerint 130 milliárd forint megrendelésállományt generálhat, ezzel a kkv-szektort is segíti a következő években.

A tájékoztatása szerint a támogatás igényelhető nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre, használati melegvíz-rendszer korszerűsítésre, emellett kizárólag lakáscélú energiafelhasználás történhet az érintett ingatlanon.

Hozzátette: a kölcsön kamata 0 százalék, nincs kezelési költség, előtörlesztési díj, szerződésmódosítási díj sem. Az ügyfeleknek 2 év áll rendelkezésre a megvalósításra, a kölcsön futamideje legfeljebb 12 év. A kérelmeket 2025 december végéig lehet benyújtani. A beruházás elszámolható összköltsége 7 millió forint, a kölcsön összege ebből 2,5-3,5 millió forint, és a projekt elszámolható költségének minimum 14,3 százalékát kitevő saját forrással kell rendelkezni. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az adott terület átlagjövedelmétől és az energiamegtakarítás mértékétől függően 2,5-3,8 millió forint – ismertette.

Kitért arra, hogy a program közvetítésén túl az MBH Bank számos kiegészítő termékkel segíti az ügyfeleket. Példaként említette az úgynevezett MBH felújító Személyi Kölcsönt, a csok Plusz-t, a Falusi csok-ot, vagy a Babaváró programot.

Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója ismertette: a hazai lakóépületek 80 százaléka 1990 előtt épült, a lakásállomány 40 százaléka pedig energetikai szempontból rossz kategóriába sorolható, így kiemelten fontos a lakóingatlanok energiahatékonyságának javítása. A családi házakra eddig nem indult országos felújítási program – mutatott rá. Egy átlagos, nem felújított úgynevezett Kádár-kocka ház energiafogyasztása 4-5-szöröse egy ma korszerűnek mondott épület energiafelhasználásának, a panellakások átlagos felhasználásának pedig duplája.

„A program sikerre van ítélve” – jelentette ki hozzátéve, hogy a lakosság részéről jelentős az igény. Nem csak a lakásállományra fejt ki jótékony hatást a program, hanem nagy megrendelést jelenthet az építőiparnak, ezzel élénkítheti a gazdaságot – mondta. Az egyes felújítási munkák átlagos költsége 1,8 és 12,2 millió forint között alakulhat, a legolcsóbb a nyílászárók cseréje.

Szege György, az MBH Bank ESG (Environmental, Social and Governance) és fenntarthatósági vezetője kiemelte: tavaly év végén indított Fenntartható jövő bankja programjuk keretében egyik vállalásuk, hogy 2024 végére a zöld hitelek arányát 4-ről 8 százalékra növelik. Ennek érdekében intenzív zöld termékfejlesztési programot indítottak – jelezte. Elindították az online oktatási platformot Energia Együtt Program néven, az itt közzétett információk segítségével áram- és vízfogyasztás, hűtési és fűtési rendszerek, megújuló energia használata témákban nyújtanak részletes tájékoztatást.

Ezekre költenék a legtöbben az otthonfelújítási támogatást

A legtöbben épületszigetelésre és ablakcserére költenék az otthonfelújítási támogatást, de napelemet vagy hőszivattyút is sokan vennének a hétfőtől igényelhető forrásból – közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.

Az OTP Otthon és az OTP Bank megbízásából készült felmérésből kiderült, hogy a pályázat népszerű, az ingatlantulajdonosok 52 százalékát érdekli a lakóingatlanok energiahatékonyságát támogató pályázat. A teljes lakosságon belül 38 százalék tervez korszerűsítést, de nem csak energetikai célú beruházást. A villanyvezetékeket 44 százalék korszerűsítené, lakásfestést 77 százalék szeretne. Mind az ablakcsere, mind a szigetelés körülbelül 40 százalék számára fontos, más energiahatékonysági beruházásokat csaknem 20 százalék finanszírozna – írták.

A közlemény szerint a fiatalok nagyobb arányban terveznek ingatlanfelújítást, de földrajzi elhelyezkedés alapján is látszanak különbségek. A legkevésbé Dél-Dunántúl és Észak-Alföld aktív, noha az alacsonyabb jövedelmű térségeknek nagyobb támogatás jár. A visszajelzésekből kiderül, hogy a Dél-Alföldön élők gondolkodnak leginkább szigetelésben, az ablakcsere a Közép-Dunántúlon, a napelem és hőszivattyú Észak-Magyarországon népszerűbb.

Az OTP arra számít, hogy a magas rezsiköltségek miatt az otthonfelújítási támogatás népszerű lesz.

Az energetikai korszerűsítések nem csak a kiadásokat csökkentik, az ingatlan értékét is növelhetik, nyílászárócsere vagy a homlokzatszigetelés után egy lakás 20-30 százalékkal is többet érhet – tették hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában