Ország-világ

2020.10.26. 09:38

Nagy Feró és felesége is koronavírusos lett, egy titkos forgatáson kapták el

Nagy Ferónak néhány héttel ezelőtt komoly oka volt a pánikra, hiszen ő és felesége is megfertőződött a koronavírussal. A Beatrice frontembere az utóbbi hetekben egy titkos projektet forgatott és pont ennek a munkának „köszönhető”, hogy felesége és ő is átesett a fertőzésen.

Budapest, 2019. augusztus 28. Nagy Feró (Nagy Ferenc) énekes, színész, dalszövegíró, a Beatrice és az Õs-Bikini frontembere, „a nemzet csótánya” a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának SZOP stúdiójában. A mûsorban a meghívott vendégek Dörner György színmûvész, szinkronszínész, az Új Színház igazgatója, érdemes és kiváló mûvész munkásságát, életpályáját elevenítik fel. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTVA / Zih Zsolt

Fotó: Zih Zsolt

Több mint két héttel ezelőtt átestünk rajta. A forgatáson kiderült, hogy az egyik kolléga megfertőződött, így mindenkin elvégezték a tesztet. Akkor közölték velem, hogy bár óvatos voltam, én is beteg vagyok. A feleségem is elkapta a kórt, így együtt szenvedtük végig ezt az időszakot. A kedvesem sokkal rosszabbul viselte a fertőzést, több pihenésre volt szüksége. Szerencsére három-négy nap alatt átment rajtunk. Kisebb pánikba estem, mégiscsak egy világjárványról beszélünk! – mondta a Bors cikke szerint a Star magazinnak a zenész.

Iszonyúan fáradt voltam, ki sem tudtam kelni az ágyból, nehezemre esett a mozgás. Lázam nem volt, súlyos tünetekről, szövődményekről pedig szó sincs.

Egész jól megúsztuk a történteket, hálás is vagyok ezért. Házi karanténban voltunk, a család meg sem látogathatott. Rettentően fájt, hogy nem láthattam az unokáimat, de felül kellett emelkedni ezen, hiszen az ő egészségük mindennél fontosabb. Mióta meggyógyultunk, a fiamék még jobban vigyáznak ránk, kicsit megijedtek, de legalább már túl vagyunk rajta – mondta Feró.

Borítókép: Nagy Feró énekes, színész, dalszövegíró, a Beatrice és az Õs-Bikini frontembere a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén 2019 augusztusában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában