így is lehet!

2020.11.23. 19:00

Fenomenális videót hozott össze néhány magyar, már több mint 2 millióan látták

Néhány nap alatt 2 millió 134 ezer ember látta a „Mit tegyetek, ha télen autóztok?” című videót, amelyben egy tűzoltó, egy közutas és egy mókamester magyarázza el a tudnivalókat. Fontos, hogy legyen téli gumi, a kocsiban takaró, ennivaló, forró ital, telefontöltő.

A forgatócsoport: Vincze Attila, Kiss Péter, Szép Bence, Kontics Sándor, Bartos István

Forrás: VN / Egyed László

A kisfilm annak jegyében született, hogy a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatósága stratégiai megállapodást kötött, hogy együttműködnek a közlekedésbiztonság területén – tudta meg a vaol.hu Balogh Eszter megbízott szóvivőtől, aki azt is elmondta, hogy a katasztrófavédelem erőteljesen jelen van az internetes közösségi médiában, ezért erről a témáról is szerettek volna kisfilmet megjelentetni, mert ezen a módon jobban meg lehet szólítani a fiatalokat.

Úgy gondolták, hogy a humor is egy fontos eszköz, ezért a tűzoltó és a közutas információkat nem csak a maguk szaknyelvén közlik, hanem beágyazták vicces jelenetbe. Kontics Sándor tűzoltó százados (aki 2020-ben az Év tűzoltója címet kapta) és Kiss Péter, a közút munkatársa mondandóit mókázással körítve adja elő Szép Bence humorista, aki a kisfilmhez szolgáló alapforgatókönyvet is írta. A jókedvű jelenetet egy nap alatt forgatta Rátz Bertalan önkéntes tűzoltó és csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában