interjú

2020.07.23. 16:27

Varga Miklós: Újjászületett a hangom

Nehéz időszakon van túl az Európa című dal ikonikus előadója. Bár a sors ismét kegyes volt hozzá, megtanulta, hogy nem szabad túlhajszolnia magát, hiszen rámehet az egészsége. A Hot! magazin interjúja.

Tukacs Tekla

Forrás: Hot!

Fotó: Csorba Márta

Komoly betegségen van túl. Teljesen felépült?

Tavaly novemberben volt egy súlyos hangszálbevérzésem, aminek következtében három hónapig nem énekelhettem. Majd március elején visszamentem a stúdióba, ahol az augusztusban megjelenő új lemezemen dolgoztunk, és a zenészkollégák azt mondták, jobb voltam, mint valaha. Újjászületett a hangom, már teljesen jól vagyok.

A betegség azért volt, mert túlvállaltam magam. Voltak előjelei, de nem vettem komolyan.

A nyolcvanas években már volt egy hasonló helyzet a P. Box zenekarral: egyik pillanatról a másikra elment a beszéd- és az énekhangom is a koncerten. Azóta sem tudom, mi volt az oka. De mostantól jobban vigyázok magamra, nagy tanulság volt ez.

„Mindig érhetnek meglepetések”

Az utóbbi húsz évben nem sokat változott. Hogyan tartja fitten magát?

Étrendben nem vagyok szigorú: imádom a fagylaltot, esténként pedig egy sör is legurul, ha megkívánom.

Ami sokat számít, az az, hogy harminc éve járok a magyar színészválogatottba focizni,

heti két alkalommal edzünk, hétvégén pedig mérkőzések vannak. Ha véletlenül megsérülök, és ki kell hagynom néhány hetet, nagyon nehezen viselem. Sokkal jobb lejárni ezekre az edzésekre, mint az én koromban az SZTK-ban ülni, és várni, hogy összerakják az embert. Szerintem a rendszeres mozgás a jó állóképesség titka!

Fotó: Csorba Márta / Hot!

És a sikeré micsoda?

Az, hogy sosem szabad feladni! A műfajhoz hatalmas alázat és iszonyatosan nagy szerencse szükséges. No és persze jókor kell jó helyen lenni.

A neve egybeforrt az István, a király című rockoperával és az Európa című dallal. Lehet még ennél is feljebb jutni?

Büszke vagyok, hogy ez a két dolog fémjelzi a pályafutásom. Bekerülni a XX. század egyik legnagyobb zenei alkotásába főszereplőként hatalmas élmény. Az Európa dalom pedig már bizonyított, tőlem függetlenül is. Néha én is rácsodálkozom, hogy olyan kisgyerekek éneklik a koncerteken, akiknek még a szülei sem éltek akkor, amikor ez a dal született.

Izgul még a fellépések előtt?

Mindig!

Aki színpadra lépés előtt nem izgul, az már egy rossz iparos. Akkor már nem szívből és lélekből csinálja.

Ráadásul mindig érhetik az embert meglepetések. Emlékszem, Szegeden játszottam a Jézus Krisztus Szupersztárt, és a keresztre feszítéskor volt két hurok, amibe bele kellett tennem a kezem. Az egyik előadás alkalmával, mielőtt felállították volna a keresztet, a római katona odasúgta, hogy el van vágva kötél. Csak magamra számíthattam, hogy megtartsam a testem a függőleges kereszten. Leizzadtam, a körmeimmel kapaszkodtam, nehogy botrányba fulladjon az előadás. Annyira hatásos még soha nem volt a prózai szövegem!

„Nincs bennem hiányérzet”

Fotó: Csorba Márta / Hot!

Sosem vágyott nemzetközi karrierre?

Sokan mondták, hogy ha nem Kelet-Európában születek, akkor világkarriert futhattam volna be. Ezt sosem tudhatjuk meg. Egy ilyen vélemény jólesik, de tudtam, hogy a külföldi sikerhez iszonyatos szerencse és rengeteg pénz kell. Ebből mi híján voltunk. Gyakran éreztem az angolnyelv-oktatás hiányát, hisz oroszt tanultunk. Amikor kimentem egy nemzetközi fesztiválra énekelni – ahonnan a harmadik helynél rosszabbat sosem hoztam el –, megvolt a siker, de egyben szembesültem azzal, hogy senkivel nem tudok normálisan beszélgetni.

Úgy tudom, fontosak önnek a szimbólumok.

A honlapomon is két erős kép jön szembe a látogatókkal: a Nagy-Magyarország és Európa. Ezek nem öncélúak.

Van egy medálom, ami 1987 óta a nyakamban van, a történelmi Magyarországot ábrázolja. Régen sokat kellett magyarázkodnom miatta, de volt, aki azt hitte, hogy egy bálna. Sosem akartam ezzel üzenni, nem követelem vissza a határokat. Ez csupán egy szimbóluma annak, hogy ezen a területen élnek ma is nemzettársaink, akiket a határon túlra rekesztettek – gondoljunk rájuk is.

Számomra ez ösztönös dolog. Azt hiszem, ez a szerepeim miatt is alakult ki, és erősítettek meg abban, hogy nekem ez a küldetésem, erre predesztináltak.

Van még szerepálma?

Nagyon szerettem volna eljátszani az Operaház fantomját. A sógorom rábeszélt a castingra, elmentem. Az eredményhirdetés napján Szirtes Tamás rendező reggel felhívott, és közölte, hogy nem kaptam meg a szerepet. A külföldi menedzsmentnek ugyanis a testi adottságok is számítottak, engem túl alacsonynak találtak, így lecsúsztam erről. Ennek ellenére nincs bennem hiányérzet.

Annyiféle nagy történelmi személyiséget eljátszhattam már, szerettem volna kipróbálni magam negatív szerepben is!

A sok pozitív karakter mellett Koltay Gábornak köszönhető életem első rossz jelleme: a Kennedy rockoperában megkaptam Oswald szerepét. Az Egri csillagokban Jumurdzsákot is eljátszhattam, bár más gonosz karakterem nem volt.

„A gyerekeim a saját erejükkel bizonyítottak”

A negyvenéves pályafutása alatt tudott elég időt tölteni a családjával?

A feleségem is szakmabeli, így ez köztünk sosem jelentett problémát, mindig össze tudtuk egyeztetni az életünket.

Mivel későn érő típus vagyok, negyvennégy évesen lettem apa, és pontosan tudtam, hogy a színpad mellett nem lesz könnyű az apaság.

Elhatároztam, hogy ott akarok lenni minden fontos eseménynél, például az első lépésüknél! Úgy voltam vele, hogy rájuk mindig időt kellett szakítanom. Sokszor hullafáradtan estem haza, és legszívesebben leültem volna a tévé elé egy sörrel, de jöttek a gyerekek, és lógtak rajtam. Én már utáltam a Ki nevet a végén? társasjátékot, de ők imádták, és tudtam, hogy ezek olyan pillanatok, amiket nem engedhetek el. Mindig a gyerekek voltak az elsők.

A gyerekei is ezt a pályát választották. Nem féltette őket?

Dehogynem! De nem tudtam őket lebeszélni, és nem is akartam. Elhatározták, és nekünk nem volt beleszólásunk. Csak próbálom terelgetni a gyerekeket.

Eleinte könnyen rájuk fogták, hogy miattam érnek el sikereket, ám azóta saját erejükkel bizonyították, hogy helyük van a szakmában.

Kitűnő tanulók, egyetemre járnak, és építik a zenei karriert. Ezek szerint tehetséges gyerekek. Soha nem éltek vissza azzal, hogy ki az apjuk, sőt sokszor előre figyelmeztettek, hogy meg ne próbáljak intézkedni a nevükben. Szerencsések, mert fiatalon bekerülhettek egy olyan műsorfolyamba (Sztárban sztár +1 kicsi – a szerk.), amit először Vivi, majd Szabolcs nyert meg, ismert sztárok oldalán. Már olyan nehézségeken vannak túl, amiket én felnőtt fejjel, több évtizedes pályával a hátam mögött sem biztos, hogy fel tudtam volna dolgozni. A műsorban olyan idegi leterhelés alatt voltak, amibe én beleroppantam volna. De ők vitézül helytálltak. Innentől tudtam, hogy mindent ki fognak bírni.

Erős egyéniségek, akárcsak ön. Akadnak néha nézeteltéréseik?

Hogyne! A gyerekekkel olykor összekapunk dolgokon, akár velem szemben is kiállnak a véleményükért. Emiatt sokszor komoly szócsatákat vívunk.

Én is ilyen makacs voltam fiatalként, így ennek sokkal inkább örülök, mint ha bólogató Jánosként mindenben egyetértenének.

Büszkeséggel tölt, el hogy bizonyos dolgokhoz mennyire pozitívan és öntudatosan állnak. Ilyenkor felmerül bennem, hogy ehhez nekünk, szülőknek is közünk van, és ezt jó érzés látni.

Vágyik a nagypapaszerepre?

Mivel későn érő típus voltam, így kevesebb az esély arra, hogy láthassam az unokáimat, de miután a szüleim is szép kort értek meg, genetikailag van rá esély. Szeretném látni az unokáimat felnőni. Viszont semmibe nem akarom belehajszolni Vivit és Szabolcsot – majd lesz gyerekük, ha ők is úgy érzik, hogy elérkezett rá az idő. Csak azt kérem a Jóistentől: tartson meg olyan állapotban, hogy ne csak a betegágyamhoz járjanak az unokáim!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!