Gregor Bernadett: a Jóisten a tenyerén hordoz

Csodás füstös szem, bombasztikus forma, mindig mosolygós tekintet. Gregor Bernadett-tel mindig felüdülés beszélgetni, bár a személyes találkozó helyett most be kellett érnünk egy telefonos eszmecserével. Több mint két hónapja van otthon, mégis úgy érzi sokat kapott ettől a nyugalmas időszaktól. A Jászai Mari-díjas színésznő elmesélte, hogy egész életében két dologtól tartott: a betegségtől és a bizonytalanságtól. Ennek szele pedig most megérintette – kezdi interjúját a Vasárnap Reggel újságírója, Tarnóczy Orsolya a lap legutóbbi számában.

– Említette, hogy épp sétálni indul a kutyáival. Minden reggele így kezdődik?

– Rendszerint. Ilyenkor pár óra alatt én is kiszellőztetem a fejemet. Nem tudom, mi lehet a csavar a mai napban, de valahogy nem akar összejönni. Egész reggel csörgött a telefonom, aztán teljesen elnéztem az órát. Szóval elég nagy késésben vagyok.

– Merre sétálnak?

– Néha a Tabánban barangolunk, de előfordul, hogy kimegyünk a Hajógyári-szigetre. Attól függ, hogy milyen az idő. Ahogy látom ma nem fogjuk túlzásba vinni a sétát, mert már zuhog az eső. De szaladni kell haza, mert a macskákat is meg kell etetni.

– Hány házi kedvence van?

– Két kutyám, hét macskám és két tengerimalacom van. Számomra kikapcsolódás ha velük lehetek, feltétel nélküli szeretetet kapok tőlük.

– Lenne hely még egy háziállatnak?

– Azt hiszem ez a végső létszám. Ennél többet már nem tudnék bevállalni.

– Hogyan élete meg az elmúlt hónapokat?

– Az első pár hétben elkezdtem naplót vezetni a közösségi oldalon, hogy mik történtek velem. Arra gondoltam, hogy ez egy igazán vicces dolog lesz, főleg visszanézni a karantén vége felé. Ennek hatására viszont sokkal több időt töltöttem a közösségi oldalon, „szörföztem” a bejegyzések között, de rá kellett döbbennem arra, hogy ez a nehéz, bezártsággal töltött helyzet sok rossz dolgot váltott ki az emberekből.

– Mire gondol pontosan?

– Félelmet és indulatot. Felhúztam magam, mikor láttam, hogy az emberek meggyőződés nélkül osztogatnak mindenféle marhaságot a közösségi oldalon. Eldöntöttem, hogy kevesebb időt töltök a gép előtt, nem idegesítem magam fölöslegesen. Helyette inkább elővettem egypár könyvet.

– Mit?

– Egy nagyon érdekes kötetet Frida Kahlo-ról, majd elővettem egy Márai Sándor-könyvet is. Meg elkezdtem filmeket nézni, amire nem igazán jutott időm az utóbbi pár évben.

– A kényszerpihenőnek eszerint pozitív oldala is volt.

– Abszolúte! Az elmúlt huszonöt évben mindig dolgoztam, soha nem volt megállás. Ez a folyamatos készenléti állapot pedig egy szempillantás alatt megszűnt. Bezártak a színházak, megszűnt minden munka körülöttem. Bevallom kifejezetten jól esett, hogy egy kicsit megállt az idő és pihenhettem. Eszembe jutottak olyan barátok és ismerősök, akikkel ezer éve nem beszéltem. Felvettem velük a kapcsolatot, és jó érzés volt kicsit nosztalgiázni. Rádöbbentem, mennyire szerencsés helyzetben vagyok.

– Miért is?

– Nagyon sajnáltam azokat a szabadúszó kollégáimat, akik a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Volt, aki biciklis futárnak állt, hogy tudja fizetni a számláit. Biztos vagyok abban, hogy a Jósiten a tenyerén hordoz, hiszen a megélhetés miatt nekem nem kellett pánikolnom.

– Akkor mitől félt?

– Világéletemben féltem a betegségektől és a bizonytalanságtól, ez a járvány pedig csőstül rám zúdította ezt az érzést. Főleg amiatt pánikoltam, hogy ha valami történne velem, akkor képtelen lennék ellátni a fontos teendőimet. Nem tudom, ki vinné le a kutyáimat sétálni, ki etetné meg a macskáimat.

– Mindent egyedül próbál megoldani?

– Egyrészt szeretem a dolgaimat a kezemben tartani, másrészt abban bízom, amit én végzek el.

– Ennyire maximalista?

– Mondhatni. De azért van, amikor át tudom adni a gyeplőt.

– A kamasz fiával mennyire volt nehéz megértetnie, hogy otthon kell maradni?

– Ő is kicsit otthon ülős, így nem volt ezzel probléma. Ami viszont komoly fejtörést okozott, hogy rávegyem a délutáni tanulásra.

– A tanár szerepet is fel kellett vállalnia?

– Pontosan! És sajnos rá kellett döbbennem, hogy ez nekem nem megy. Kiderült, hogy alkalmatlan vagyok erre a feladatra, ehhez se tehetségem, se türelmem. A pedagógus pálya egy komoly, emberpróbáló feladat.

– Mikor kezd újból dolgozni?

– Hamarosan. Júniusban felújító próbákat tartunk, de erről még pontos munkarendet nem kaptam. Augusztus 10-én kezdjük el próbálni, Zilahy Lajos Fatornyok című darabját, amit Csiszár Imre rendez az Újszínházban.

– Akivel kifejezetten szeret együtt alkotni.

– Évek óta nagyon szép feladatokat állítottunk színpadra. Legutóbb Herczeg Ferenc Kék róka című darabjában Cecile-t alakítottam, a nőt, aki minden férfi életét alaposan felforgatja és keresi a maga boldogságát. Remélem sokáig maradhatok még ebben a „kék róka”-szerepkörben.

– Úgy emlékszem, hogy tavaly tett egy kis kitérőt a Pesti Magyar Színházban, ami életének egyik fontos állomása volt.

– A diploma megszerzését követően kerültem a színházhoz, ami mondhatni a második otthonom volt. Egzisztenciálisan és sok szempontból ez a hely jelentette számomra a teljes biztonságot. Tizenegy, csodálatos feladatokkal tűzdelt évben, egy szempillantás alatt vége lett. Tavalyelőtt Nagy Viktor felkért a Legyetek jók, ha tudtok legendás filmből készült darab egyik főszerepére, amit a Pesti Magyar Színházban mutattunk be. Kifejezetten felüdülés volt belépni a színházba, mert kicsit feledtette velem azt a rossz érzést, amit akkor életem át, amikor el kellett jönnöm a társulattól. Az előadást a múlt évadban végig játszottuk, majd június elején elmentünk Erdélybe egy turnéra. Tavaly aztán szerepátvételek történtek, én meg úgy éreztem, hogy úgy tudok segíteni a fiataloknak, hogy ha a teljesen átadom nekik a lehetőséget.

– A karantén ideje alatt tartotta a kollégákkal a kapcsolatot?

– Persze, tudtunk egymásról. Nekem úgy tűnt, hogy mindenki elfogadással és türelemmel kezelte ezt a nehéz időszakot. A kollégák a színház Facebook-oldalára folyamatosan töltöttek fel videókat. Volt, aki a kedvenc könyvéből olvasott fel egy részletet vagy elmondott egy verset. Belőlem valahogy nem jött elő ez a szereplési vágy, de van, akinek ez erőt adott. Sokan meg attól tartanak, hogyha jön a második hullám, akkor a színháznak végleg befellegzett. Én pozitívan szemlélem a világot, hiszek abban, hogy a hosszú mellőzés után szükség van a kultúrára. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok igazán társasági ember.

– Komolyan?

– Én nagyon jól elvagyok egyedül is. A legjobb társaság vagyok magamnak. (Nevet.) Két héttel ezelőtt, amikor lazítottak kicsit a korábbi merev szabályokon, azért a barátnőmmel lementünk a nyaralómba, Bálványosra. Sütögettünk, és megcsodáltuk a Balatont.

– Tavaly először nyaralt a fiával kettesben Görögországban. Az idei vakációra mit terveztek?

– Végig Bálványoson leszünk. Ami a legjobb az egészben, hogy ott nincs internet, se televízió, igazán ki lehet kapcsolni.

– Pár hete otthon ünnepelte a születésnapját. Milyen volt ez a nap?

– Idén is teljes nyugalomban és kettesben ünnepeltem a fiammal. Tavaly, a negyvenhetedik születésnapom előtt kicsit izgultam, hiszen közel kerültem a bűvös ötvenhez. De addig még két évem van, aminek próbálom minden egyes napját kiélvezni. Annyira érdekes, hogy a korombeli nők, akik mostanában ünnepelték az ötvenedik születésnapjukat, annyira jól néznek ki.

– Ön sem panaszkodhat...

– Elfogadtam az idő múlását, s nem küzdök ellene. Ha az ember jóban van saját magával, akkor egyáltalán nem érdekli a kora. Én harmóniában vagyok magammal, a világgal.

Borítókép: Gregor Bernadett Cecile szerepében a Herczeg Ferenc Kék róka című regényéből készült színmű próbáján a budapesti Újszínházban 2019. október 9-én