Vendégjegyzet: A fenntarthatóság nyomában

A darvak vonulása egyre több érdeklődőt vonz a természetbe. Bámulatba ejti őket az ösztönök titkos parancsa által vezérelt madártömegek kavargása, a vadludak, darvak „égre írott” V-betűi. Aradi Csaba jegyzete.

Sokan megjegyzik, hogy a természetvédelem a legszebb munka – mindig kint a természetben, a szabadban – ez az igazi. Sokban egyet is érthetünk, hiszen munkánk a legszebb, legrejtelmesebb világhoz, a „teremtő sokféleséghez” kötődik. De beszélgetve a vendégekkel rá kell jönnünk, hogy a munkánkat figyelemmel, érdeklődéssel kísérők is felületesen ismerik a természetvédelem feladatait, problémáit, szakmai törekvéseit. Gondolatukban a természetben gondtalanul sétáló madarász képe él.

A természetvédelem rövid története során hatalmas átalakuláson ment keresztül. A szép táj, a ritka fajok védelmétől eljutott a „működő táj” védelméig. A múlt század hatvanas éveinek derekára a modern környezeti gondolkodás középpontjába a bioszféra védelme, azaz a tágan értelmezett természetvédelem került. A Nemzetközi Biológiai Program, később az „Ember és Bioszféra” program, sokkoló erővel hívta fel a figyelmet a földi élet sérülékenységére. Gondoljuk el, ha valamennyi ma élő szervezetet – ide értve magunkat is – egyenletesen szétterítenénk a föld felszínén, az tíz centiméternél vékonyabb réteget képezne. Azt hiszem ez a meghökkentő adat meggyőz bennünket a veszélyekről, de figyelmeztet a feladatokra is.

A felismerésekből táplálkozó kezdeti lendület a nyolcvanas évekre megtorpant, akadozni kezdett. A hangzatos környezet- és természetvédelmi programok sok papírt, látványos konferenciát, igen kevés gyakorlati vagy tudományos eredményt hoztak.

A környezetügy mindenre gyógyírt kínáló bűvszava a fenntartható fejlődés lett. A konferenciák sodrásában nem vettük észre, hogy az erőforrások esztelen használatában érdekelt erők birtokba vették, ahogy ma mondják, „lenyúlták”, parttalan, sekélyes szlogenekké alacsonyították a nemes célok szülte gondolatokat. Így lett a fenntartható fejlődés fogalma napjainkra a globalizáció „trójai falovává”.

Sajnos napjainkban egy alapvetően fenntarthatatlan pénzügyi, gazdasági világmodellen belül keressük a fenntarthatóságot, s ami még ennél is szomorúbb, hogy időnként magunkat is félrevezetve felkiáltunk – megvan. Hatékony környezet- és természetvédelem érdekében az emberiségnek le kell számolnia pénzzel, nyereséggel tapétázott világunk „szent teheneivel” a szabadpiaccal, amit már rég multinacionális cégek diktátumai vezérelnek, és korlátozni kell a tőke szabad áramlását, a világ környezetvédelmi, gazdasági problémáinak egyik forrását. Gondoljuk el, megjelenik a tőke - amelyet közpénzekkel támogatunk – megváltoztatja a helyi közösség életét, magához vonzza a munkaerőt, majd nyájas idegenként tovább áll, maga mögött hagyva környezeti, szociális szemetét.

A fenntartható fejlődéssel foglalkozó munkák a társadalmi, a gazdasági folyamatok fenntarthatóságára helyezik a hangsúlyt, éppen csak utalva a természeti erőforrások védelmének szükségességére. Napjainkra ökológiai és közgazdasági tanulmányok figyelmeztetnek bennünket, hogy nem a gazdaság fenntartható fejlődését, hanem a gazdaság számára nélkülözhetetlen megújuló, és meg nem megújuló források fenntartható használatát kell vizsgálnunk. Ezen a ponton válik izgalmassá a kérdés. Itt válik meghatározó fontosságúvá a bioszféra, mint a két forráscsoport összekapcsolódásának, megújulásának meghatározó eleme, ez teszi gazdasági szempontjából is fontossá az ökológiai, természetvédelemi érvek figyelembevételét.

Egy szelídebben szervezett világ és a modern természetvédelem közös alapokra épülhet. A kultúrák történetében mindig tetten érhető a természeti és társadalmi anyagcsere harmóniájának megújítására való törekvés, amit a közelmúltig a természet irányított a helyi adottságokhoz alkalmazkodott közösségeken keresztül.

A globális stratégiákat bioszféra jelzéseire érzékeny szakemberek gondjaira kell bízni, hiszen csak ők tudják megszervezni „társadalmi önvédelmünket önnön magunk ellen” ahogy erre Juhász-Nagy Pál figyelmeztetett a hetvenes évek végén.

(A szerző ökológus.)