Soha nem verekedne a testvéreivel - Napló interjú Zahari Vincével

Küzdősport - Titokban kezdte űzni sportágát, az MMA-t, édesanyja pedig soha nem nézi a meccseit Zahari Vincének, aki a napokban a Napló szerkesztőségének vendége volt. A népszerű ketrecharcos többek között azt is elárulta, hogy nem volt balhés gyerek, elkerülték a verekedések. Az interjú első része alább olvasható.

Van jelenleg ennél keményebb sportág?

Zahari Vince: Küzdősportban biztos, hogy nincs. Amerikából indult el a sportág, kétszer öt percben döntik el a felek, ki a jobb. Pontozásra azonban általában nem szokott sor kerülni, én legalábbis nem láttam olyan meccset, ami végigment. De van három pontozóbíró, akik mindig azt értékelik, melyik versenyzőnek van több próbálkozása, illetve kinek akciódúsabb a küzdelme.

Milyen képességeket igényel, ha valaki ebben a sportágban sikeres szeretne lenni? Az erő vagy a technika dominál jobban?

Zahari Vince: Mind a kettőre szükség van, de a technika mindenképpen lényeges, és a helyzetfelismerő képesség. Az egyéni képességek közül fontos, ki hogyan bírja az ütéseket.

Sokat verekedett gyerekkorában? A testvérei is birkóztak korábban, ma már szintén MMA-sok mindketten, otthon nem volt bunyó?

Zahari Vince: Nem, soha, utcán sem verekedtem még. Egyáltalán nem voltunk agresszívak. A birkózóedzésekre is úgy jártunk le, hogy számunkra teljesen természetes volt, mint mondjuk az, hogy iskolába járunk. Edzésen kiéltük magunkat. Legfeljebb a strandon voltak kisebb dobálózások, de tényleg nagyon jó testvérek vagyunk, nem volt semmi komolyabb konfliktus vagy otthoni verekedés.

Hogyan lépett túl azon, hogy ez a sportág törésekkel, vérzésekkel járhat?

Zahari Vince: Nekem ez nem jelentett gondot. Mindig úgy fogtam fel, hogy ez velejárója az egésznek, igazából a saját testi épségemet soha nem féltettem, és az ellenfelet sem sajnálom, viszont amikor a testvéreim kaptak, őket nagyon. Sokkal jobban izgulok, ha valamelyik testvérem bokszol, mintha nekem kell ringbe szállni.

Felmerült-e valaha, hogy a testvérei ellen meccseljen?

Zahari Vince: Nem, soha nem lesz, abban biztos vagyok.

De edzésen azért szokták egymást „verni”?

Zahari Vince: Edzésen igen, de akkor oda tudunk figyelni egymásra. A verseny azonban más, mert akkor ott van – jobb esetben – több ezer ember, aki vért és cirkuszt vár, és tudom, hogy a testvéremet nem tudnám megütni.

Hogyan készíti fel magát lelkileg egy-egy meccs előtt?

Zahari Vince: Az edzővel megcsinálom a kötelező bemelegítéseket, a felkészítő dolgokat, beütök párnával, és utána szeretek elvonulni és egyedül átgondolni mindenféle technikát. Mint például az egyetemen vizsga előtt, hogy milyen kérdésekre milyen válaszokat lehet adni. Nem szoktam agresszívan lépni a ringbe, inkább hideg fejjel, higgadtan. Persze ha elcsattan az első néhány pofon, és rosszabb esetben én kapom, akkor az felhúzza az embert.

Milyen egy meccs belülről? Hallja, ahogy üvöltenek a nézők?

Zahari Vince: Hazai pályán sokat hozzátesz, ha hallom, hogy üvöltik a nevem, de ez azért nagyon nagy teher is egyben. Mindenki a hazai versenyző győzelmét várja, és az MMA semmilyen szempontból sem előre lejátszott. Itt bekaphat bárki egy olyan pofont, hogy elveszíti a meccset.

Mi lenne a csúcs ebben a sportban az ön számára? Vagy csak szép csendben gyűjti a győzelmeket?

Zahari Vince: Igen, gyűjtöm a győzelmeket, és élek a lehetőségekkel. Magyarországon elsőgenerációs MMA-s vagyok, amikor mi kezdtük, akkor indult be igazán, velünk együtt kezdett felnőni, már rendeztek komolyabb versenyeket, gálákat itthon. Nemzetközi sikereket szeretnék elérni, és aztán, ha úgy alakul, vannak dédelgetett álmaim, viszont ahhoz már tényleg az életemet kell rászánni, s az biztos, hogy nem menne csak úgy.

Van olyan versenyző, aki ellen mindenféleképpen szeretne megmérkőzni?

Zahari Vince: Kálucz Martin

A sport mellett tanul és dolgozik is, hogyan lehet mindezt összeegyeztetni?

Zahari Vince: Amire nagyon sok fiatal tud időt szakítani, abból nekem kicsit kevesebb jut. De úgy érzem, a sport által ezt tudom kompenzálni. Így nőttem fel, nekem ez nem nagy kihívás.

Hogyan telik egy átlagos napja?

Zahari Vince: Változó, a munkától – biztonsági őrként dolgozom – és az iskolától is függ, de mindig megpróbálok minden téren helytállni és úgy beosztani a napomat, hogy mindenre jusson idő.

A munka során még nem volt balhéja?

Zahari Vince: De, volt. Annak ellenére, hogy küzdősporttal foglalkozok, nekem a legutolsó dolog az, hogy megüssek valakit. Ez az eset vagy két éve történt, akkor is másfél órán keresztül csitítgattam a feleket, elküldtem őket, végül mégis kénytelen voltam erőszakot alkalmazni, mert nekem jöttek.

Az MMA a fő csapásvonal, tehát a sport az elsődleges, vagy a tanulással már építgeti a jövőt?

Zahari Vince: Inkább a tanulás az első. Lehet, hogy a sportkarrier rovására megy, viszont itthon ez a sportág nem biztosít megélhetést, erre komolyan nem lehet alapozni. Már csak azért sem, mert ha van egy komolyabb sérülés, akkor az kivehet fél vagy akár egy évre is a sportból, s a rehabilitációval együtt lehet két év is, mire eljutok ugyanarra a szintre, mint a sérülés előtt. Ez jó hobbi. A sporttal persze nem szeretném megszakítani a kapcsolatot akkor sem, amikor meglesz a diplomám – gépészmérnöknek tanulok a Debreceni Egyetem Műszaki Karán –, és elhelyezkedtem akár itthon, akár külföldön. Elképzelhető, hogy majd gyerekekkel foglalkozok, de ez még nagyon a jövő zenéje, még csak huszonhárom éves vagyok.

Meddig akarja még űzni ezt a sportot?

Zahari Vince: Küzdősportban harminc-harmincöt éves ember még nem számít öregnek. Harmincéves koromig szeretném még mindenképpen aktívan csinálni, de ahogy hozza majd az élet...

Mi az, amit a hétköznapjaihoz hozzátesz a sport?

Zahari Vince: Segít például a csajozásban... De komolyra fordítva: sokkal többet bírok, mint egy átlagember, sőt ha le vagyok terhelve, még jobban teljesítek, mintha nincs annyi dolgom. Fittebbnek érzem magam, és mentálisan is sokat jelent. Higgadtságot, nyugodtságot ad, sok balhét elkerültem ezáltal.

A csoporttársai hogyan viszonyulnak az élsportolói voltához?

Zahari Vince: Sokan nem is tudják, persze akik ismernek, azok igen, meg átadják egymásnak. Ha bemegyek egy sérüléssel, akkor rákérdeznek, de szerintem ugyanúgy viszonyulnak hozzám, mint bárki máshoz. Abszolút nem közelednek hozzám félelemmel.

A szülei szokták nézni a meccseit?

Zahari Vince: Édesanyám soha. Amikor elkezdtem ezt a sportot, otthon nem mertem elmondani, meg nem is engedtek volna, s úgy jártam el meccsre, hogy mindig fogtam egy matekkönyvet vagy valamit, hogy megyek a kollégiumba tanulni, és közben kint várt rám a kisbusz, és utaztunk Pestre. Persze azt, hogy tanulni indultam, és hazajövök vérző orral, nehéz volt kimagyarázni...

Más sportok érdeklik?

Zahari Vince: Úszni nagyon szeretek, s most jöttem haza egy snowboard-táborból, azt is nagyon megkedveltem. Szeretem az aktív pihenést.