Sándor Tamás: Egy ragyogó karrier állomásai

Sándor Tamás, a DVSC történetének egyik, ha nem a legjobb labdarúgója az elmúlt héten jelentette be, hogy befejezi aktív pályafutását.

A méltán népszerű Tobe nagyszerű karriert tudhat maga mögött, hiszen honi keretek között mindent elért, amit magyar futballista elérhet: bajnoki címet szerzett, Magyar Kupa-győztes lett, magára ölthette a válogatott mezét, kijutott az olimpiára és három ízben választották meg az év labdarúgójának.

Sándor Tamás sikeres pályafutását a Napló egy négyrészes interjúban osztja meg olvasóival.

Napló: A játszótéri futballcsatákat mikor váltotta fel a hivatalos keretek közötti sport, mikor vált igazolt futballistává?

Sándor Tamás: 10 évesen lettem a DMVSC utánpótlás-csapatának játékosa, ami óriási élményt jelentett számomra, hiszen a betonpályákat felváltotta a fű és olyan nagykapura rúghattam a labdát, amin háló is volt.

Napló: Más sportágakkal is kacérkodott?

Sándor Tamás: Szóba sem jött semmi más, hiszen lakótelepi gyerekként a labdarúgás megannyi vállfaját űztük, például egyérintőztünk, lábteniszeztünk, fejeltünk.

Napló: Már kisgyerekként ennyire a foci megszállotja volt?

Sándor Tamás: Teljes mértékben, és ez sohasem múlt el, talán elég megemlítenem, hogy pályafutásom első 10-15 évében egyetlen edzést sem hagytam ki, bedagadt bokával vagy éppen lázasan is edzettem, meccset játszottam.

Napló: Az akkori bevett szokás szerint a Loki serdülő csapatai a megyei bajnokságokban rendre 2-3 évvel idősebbek ellen játszottak, s ez igencsak kihatott a végeredményekre is. A sok nagyarányú vereség nem vette el a kedvét?

Sándor Tamás: Tisztában voltunk vele, hogy ez nem a mi bajnokságunk lesz, éppen ezért helyén kezeltük a mérkőzéseket. Ezek után talán nem meglepő, ha 2–9-nél gólt lőttem, úgy örültem neki, mintha világbajnokságot nyertünk volna a találatommal.

Napló: A kezdeti pofonok után viszont rendkívül sikeressé vált ez a korosztály. Sándor Tamás: Amikor korban hozzánk illő riválisokkal mérkőztünk, akkor már valóban jöttek az eredmények, 3-4 év múlva az országos kiemelt bajnokságban a 3. helyen zártunk, kupadöntőt játszottunk és megnyertük az országos diákolimpiát.

Ebben az évben választották meg a mesterünket, Sidó Csabát az év utánpótlás edzőjének.

Napló: Voltak olyan negatív élményei a pályafutása elején, amiknek a hatására elgondolkozott azon, hogy hátat fordítson a futballnak?

Sándor Tamás: Az egyik télen történt, hogy egy vékonytalpú cipőben vártam a buszra reggel hatkor, mert edzésre mentem, de késett a járat. Annyira átfagytak a lábujjaim, hogy alig tudtam mozgatni őket.

Ekkor kicsit elbizonytalanodtam, hogy szükségem van-e erre, de aztán átgyalogoltam a másik buszmegállóban, s a járástól újra életre keltek a lábujjaim, s többet eszembe sem jutott, hogy ne menjek edzésre.

Napló: A serdülő évek végén nagy lehetett a kísértés, hiszen ilyen idős korban már a diszkók, és ezzel járulékként a lányok után is érdeklődnek a fiúk.

Sándor Tamás: Hétköznapokon hétszer edzettünk, majd következett a hétvégi bajnoki, s bármilyen furcsán hangzik, nekünk az volt a szórakozás, ha együtt lehettünk, tréningeztünk vagy éppen meccseltünk.

A csapatunkon belül nem volt példa arra, hogy kilengések legyenek. Annyira a futballnak éltünk, hogy a kötelező tréningeken és mérkőzéseken túl, ha egy kis szabadidőnk volt, akkor is fociztunk.

Rendszeres volt, hogy a suliban a szünetekben teniszlabdával játszottunk a folyosón, s amikor a tanárok elvették a lasztit, akkor a székek lábairól levett csúszásgátlóval folytattuk a derbit.

De ha hamarabb érkeztünk edzésre, az öltözőben is előkerültek a teniszlabdák. Napló: Tehetségére elég korán felfigyeltek nem csak a megyében, hanem országos szinten is.

Sándor Tamás: Már a serdülőknél meghívást kaptam a korosztályos válogatottba, ahol a klubcsapatomhoz hasonlóan kiváló közösséget alkottunk, talán ennek is köszönhető, hogy később ennek a csapatnak a gerince harcolta ki az olimpiai részvételt.

Nagyon nagy élményt jelentett először válogatott szerelésben játszani. Akkor még nagy dolognak számított külföldre utazni, s a nemzeti csapattal számtalan túrán vettünk részt.

Napló: Az ifjúkori történések mennyire maradtak meghatározó emlékek a hosszú karrierje során?

Sándor Tamás: Rengeteg olyan sztorim van, ami 20 év után is eszembe jut, azt hiszem erre mondják azt, hogy nem fog rajtuk az idő.