2015.04.13. 09:35
Jegyzet: Nyugatra tántorgók
<em>Többször előfordult a történelemben, hogy házat, s hazát feledve menni kellett, mert élni kellett. „…s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk… „ – írta József Attila Hazám című versében azokról az időkről, amikor a 19-20. század fordulóján a hivatalnak packázásai és a magas földadó elől menekült a magyar.</em> Matyasovszi József jegyzete.
Többször előfordult a történelemben, hogy házat, s hazát feledve menni kellett, mert élni kellett. „…s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk… „ – írta József Attila Hazám című versében azokról az időkről, amikor a 19-20. század fordulóján a hivatalnak packázásai és a magas földadó elől menekült a magyar. Matyasovszi József jegyzete.
Aztán az 1920-as évektől a gazdasági világválságig közel 40 ezren búcsúztak a hontól. Majd jött 1956, amikor 200 ezer honfitársunk gondolta úgy, hogy kívül tágasabb. S alig több, mint fél évszázad múlva ismét elérkezett a nagy kitántorgás kora. Ma már egy közepes város lakosságának megfelelő népesség távozik évente az országból, s még a legóvatosabb becslések szerint is túl vagyunk a félmilliós összlétszámon.
Természetesen ma is a boldogulás az elsődleges kényszerítő erő, de mivel nem csupán kenyérrel él az ember, valami másnak is lenni kell a szörnyű elvándorlási hullám háttérben. Egy Argentínába száműzött tudósunk egykor azt írta: az emigrációs magyarság ifjúsága már nem rendelkezik erős tradicionális alappal, amelyre büszke lehetne, s amely erőt adna a maradáshoz. Talán igaza volt. Mert bárki is csinálta a történelmet száz évvel ezelőtt, vagy tervezte meg a mostanit, egy valamire azért nagyon ügyelt. Miközben a nemzeti kötődést módszeresen felszámolta, annyi pénzt mindig hagyott a zsebünkben, hogy hajó- vagy éppen repülőjegyre elég legyen.
