Jegyzet: Rosszkor, rossz helyen

Emlékeznek még a botrányos Maksa-poénra, az ELTE jogi kara előtt megerőszakolásra várakozó nőkről? Számtalan „budoárban” lett egyszerre villanyoltás, mivel a nőtársadalom sorai közé vágott humorbomba kicsapta a biztosítékot. Matyasovszki József jegyzete.

Maksa magyarázkodni kényszerült, majd átkente a maszlagot a „drogos” értelmiségiekre. Holott valójában olyanba nyúlt, amivel a viktimológia foglalkozik: vagyis hogyan válhatunk áldozattá?

Nehéz kérdés, éppen ezért a legtöbb esetben mindjárt arról kezdünk el vitázni, vajon a megtámadott hívta ki maga ellen a sorsot, vagy csak rosszkor volt rossz helyen?

Számomra azok a legemlékezetesebb esetek, amikor a vesztes fél ugyan már soha nem beszél a történtekről, de megválaszolatlan kérdéseket hagy maga után. Esetleg túléli a támadást, de az igazát keresve nem csak az utcán, a törvény előtt is alulmarad. Ilyen volt például a Zsanett-ügy. Sokan ma sem értik, miért kellett öt rendőr egy törékeny nő igazoltatásához. Azután ott a Bándy Kata-­gyilkosság. Bár a többség a börtönből ki-be járó rasszokra mutogatott, felmerült az is, hogy talán az „elkövető” is csak áldozat volt, el kellett vinnie a balhét. Vajon hol az igazság?

„A kerti úton koppanás, száz árnyék útra kél” – énekelte egykor Komár László a lelkünkbe költöző éjszakai félelemről. Pedig nem mindig az éjszaka szülője a bűnnek. Félő, hogy vannak és lesznek is gonosz tettek, amelyeket nem sötét kapualjakban, attól sokkal elegánsabb helyeken terveztek meg.

- Matyasovszki József -