Vendégkommentár: Ünnepre hangolódva

A karácsony minden ember számára a szeretet, a békesség és a meleg családi otthon jelképe. Rég nem látott rokonok, jó barátok, ismerősök és szomszédok látogatják meg egymást, és terített asztal mellett beszélgetnek. Kovács Gáborné Szűcs Ilona írása.

Karácsonyfát állítanak, feldíszítik, gyertyát gyújtanak, megajándékozzák egymást, s talán ilyenkor a lélek, a szív is díszbe öltözik. Sajnos igen sokan vannak, akiknek nem adatik meg sem a meleg otthon, sem a család, sem a terített asztal öröme. Sok a nélkülöző, és különösen szívfacsaró, ha gyermekekről van szó. A média több csatornán, TV-ben, rádióban és az újság lapjain keresztül buzdít az adakozásra, a segítségnyújtásra. Igenis tehetünk értük, az elesettekért, a rászorulókért. Egy kis figyelmességgel, leleményességgel és sok-sok szeretettel megtalálhatjuk a módját, hogyan tegyük szebbé számukra az ünnepet.

Nekem ez jelenti az ünnepre hangolódást, ez a munkával, pakolással, csomagolással teli, boldog két hónap.

A karácsonyt megelőző négy hét, advent a várakozás ideje. Számomra a karácsonyvárás elkezdődik már október közepén. Két hónapnyi készülődés, szabás-varrás, öltögetés, apró kis kiegészítők vásárlása előzi meg az ünnepet. Hét évvel ezelőtt az Észak-Magyarországot lapozgatva vettem észre egy felhívást: segítsünk a rászoruló gyerekeknek, fogjunk össze, vállalkozók és mi, kisemberek, tegyük boldoggá az ünnepüket.

Szíven ütött és elgondolkodtatott ez a cikk; tényleg, miért ne segíthetnék én is? Eddig is olvastam már ilyen kérést, néztem a betűket, de nem láttam, nem láttam meg a mögötte megbúvó lényeget. Három unokám van, ma már nagyok, de akkor még Zsófi 8, Máté és István 6 évesek voltak. Beszélgettünk, többi felnőtt családtagomat is bevonva – milyen szerencsések is vagyunk mi, akik meleg lakásban, szép ruhákban ülhetünk le minden nap a terített asztalhoz, és szeretjük egymást, ami a legfontosabb.

Nem mindenki ilyen szerencsés; borzasztó lehet hidegben fázni, éhesen menni iskolába, és nélkülözni a családi melegséget. Fiatal koruk ellenére megértették, miről beszélek, és összegyűjtöttek sok játékot, plüssállatkát, mesekönyvet, hozták boldogan, ezt ők küldik a szegény gyerekeknek. Zsófi segített a dobozokat szép karácsonyi papírral bevonni, a lányom elhozta a kinőtt ruhákat. Közösen sütöttük és díszítettük a mézeskalácsot, jutott belőle minden kis csomagba, és belekerült az a szeretet, amivel készítettük. Hát így kezdődött. Azóta minden évben várom az év végét, és fürkészem az újságot, mikor jelenik meg, kik lesznek a megajándékozottak, és kezdetét veszi a készülődés.

Az idén varrtam kispárnákat, Mikulás-csizmát egy kis édességnek, sok-sok baglyot, hogy őrizzék a családi békét. Miközben este, a TV előtt ülve vagy a férjemmel beszélgetve öltést öltésre halmozok, fejemben sokasodnak a gondolatok. Mire észreveszem, már messze járok, egy pici kis faluban, és két testvéremmel együtt izgatottan várom a Jézuska érkezését. Három kisgyerek sustorog, izeg-mozog a kis heverőn, és amikor felgyulladnak a fények, csillogó szemmel bámulunk a karácsonyfára. A fenyőtüskéket puha vatta takarja, az ágak hegyén gyertya ég, a faggyú enyhén kesernyés illatát szinte az orromban érzem. Micsoda boldog várakozás és micsoda öröm töltött el bennünket, amikor megszólalt a „Mennyből az angyal…”, és utána megkaptuk az ajándékokat. Aú – szisszenek fel, egy apró tűszúrás visszazökkent a valóságba. Ahogy telik az idő, úgy szaporodnak az ajándékok. A baglyok szépen sorban ülnek előszobám szekrényén sorsukra várva. A dobozok ünnepi díszben, a ruhácskák kimosva, kivasalva illatoznak a fotel mélyén. A mézeskalácsok feldíszítve, kezdődhet az utolsó felvonás. Mire eljön az utolsó nap, nappali szobánk telis-tele csomagokkal, dobozokkal, de van itt babakocsi, bicikli, kismotor és több zsák ruhanemű, hála jószívű, adakozásra kész barátainknak. Egy telefon, jön az újságírónő és a fotós, néhány kattintás, majd a csomagok eltűnnek két autó csomagtartójában, és én itt maradok egyedül. Felballagok az emeletre, üres a lakás, mintha kiköltöztek volna belőle. Kicsit olyan érzés, mint elveszíteni valami fontosat, de nem szomorkodom. Tudom, hogy csütörtökön, a girincsi intézményben lakó és tanuló gyerekek boldog mosolya kárpótol majd mindenért.

Nekem ez jelenti az ünnepre hangolódást, ez a munkával, pakolással, csomagolással teli, boldog két hónap. Az elkövetkezendő egy hét a családomé. Eltervezem az ünnepi menüt, becsomagolom az ajándékokat. Hétvégén mézeskalácsot sütök, és az unokáimmal közösen díszítjük ki. Kiélvezem az együttlét minden pillanatát. Kívánok mindenkinek békességet, jó egészséget, örömteli és szeretetteljes karácsonyi ünnepeket. Gondolataim sorát egy fohásszal zárom: Adj reményt, Uram, és hitet a szegénynek, / Adj élhetőbb jövőt az emberiségnek.

Kovács Gáborné Szűcs Ilona

Szerzőnk háromgyermekes nagymama, laptársunk Segítünk akciójának rendszeres résztvevője