Nézőpont: Gomba a kosárban

„Úgy nem mehetünk haza, hogy nem szedünk gombát!” – néztünk össze a Zemplén csúcsait meghódító túránkon. Az erdő csábítóan csalogatott, a gombafejek az avarból kibólintva kellették magukat. Kosárkákkal a kezünkben kalap- és gallérmustrába kezdtünk. Az erdőszéli házikóban éldegélő szomszédunk ugyan előre szólt, hogy főként keserűgombára számítsunk, mi bíztunk a szerencsénkben. Bednárik Mónika jegyzete.Egy-egy azonnal nem felismerhető példánynál kupaktanácsot tartottunk, mert mégsem bolondultunk meg annyira, hogy vadidegen egyedeket engedjünk a jó társaságba. Az öreg őzláb megtréfált mindannyiunkat. Barna volt, csúcsos púppal, azonban a fiatalkori képét a szemünk elé idézve nemigen hasonlított egykori önmagára. Külön lakosztályban mégiscsak magunkkal vittük, s az egy órás szedegetés végén lestük, vártuk a szakavatott erdőn élőt: vajon mérges lesz, ha ránéz a gyűjteményre?

Lehetnénk büszkék is magunkra, hiszen egyetlen mérgező vagy ehetetlen kalapost sem szedtünk le, és nem lett keserű a szánk íze, mert zömében azt találtuk, amit a természet ismerője előre megjósolt. Örültünk a fűszergombának, az ifjú őzlábnak (még az öreg előtt is emeltük fejfedőnket), kaptunk receptet is, mert az elkészítésnek sem annyi módja van, mint amit itt, városon hiszünk. Hallottunk már annyi elrettentő, halálos történetet, hogy egyetlen percig nem volt kérdéses, amíg szakértő nem látta a fejeket – szigorúan a tönkkel együtt –, mi ugyan meg nem esszük. Gombaimádóként valljuk: az élet nem élet gomba nélkül, ahogy azt is, de ne is ez legyen a gyilkosunk!

- Bednárik Mónika -