Jegyzet: Amire nincs mentség

Láttak már hajléktalan embert zokogni? A ráncos, aszott bőrű, sokat megélt, megállapíthatatlan korú férfi ült a padon és úgy sírt, mint egy gyerek. A járókelők némán nézték, ahogy a könnyeit koszos pulóverének foszlott ujjával törölgeti. Bednárik Mónika jegyzete.Lassan felemelte az égre a tekintetét és csak annyit mondott: volt egy pár cipőm, de míg aludtam, lelopták a lábamról. A kíváncsiskodók döbbenten hallgattak, s amikor megszólalt egy középkorú nő, hogy „veszek magának egy cipőt” – többen a pénztárcájuk után nyúltak.

Ez a pillanat jutott eszembe, miközben a hírek arról szóltak, hogy egy állatotthonból mindent elloptak. Az adományba kapott kerítés­elemeket éppúgy, ahogy a kutyák itatótálkáját... A bibliai Noé is a túlélés reményében mentette meg az állatokat, ahogy a nevét viselő alapítvány is erre vállalkozott, s tette a dolgát, meggyőződéssel.

Az egyesület az emberek nagylelkűségében bízik, hogy támogatásokkal legalább az ellopott dolgokat pótolni tudják. De miféle beteg lélek kell ahhoz, hogy valaki a nincstelentől lopjon, a kidobott, megkínzott állatok menhelyéről vigyen el mindent? Van hiba, amire van mentség, és van bűn, amire nincs. Erre sincs.

Bednárik Mónika