Kéj, mámor, szájpadláskeresés

Debrecen - Félreértések, félrehallások, félrelépések, eltévedt nadrágtartó, rossz kézbe került levél, váratlanul felbukkanó hasonmás – ilyen és ehhez hasonló poénarzenálra számíthat, aki jegyet vált Vidnyánszky Attila régi-új rendezésére. A Bolha a fülbe némiképp „áthangszerelt” verziója a jó ízlés határain belül aktualizál, de mindenekelőtt és felett szórakoztat.

A nevettetés esszenciája

„Fogok egy gramm komplikációt, egy gramm feslettséget és egy gramm tapasztalatot, és a tőlem telhető legjobban összegyúrom őket. És teljes biztonsággal meg tudom jósolni, milyen hatásuk lesz majd” – árulta el írói titkát Feydeau. S a mester tényleg tudott valamit, hiszen helyzetkomikumokban, félreértés- illetve félrelépésekben, pikánsan humoros jelenetekben bővelkedő groteszk komédiája ma éppúgy mosolyt csal az arcokra, mint keletkezésekor. A nevettetés esszenciája a precízen kidolgozott karakterekben és helyzetkomikumokban rejlik. Adott egy gyanakvó feleség (Szűcs Nelli), egy, a hitvesi kötelességét teljesíteni képtelen férj (Trill Zsolt) s annak váratlanul felbukkanó hasonmása. Továbbá egy őrülten féltékeny spanyol (Olt Tamás), (ál)szerelmeslevelet irkáló feleség (Ráckevei Anna), egy skótszoknyás szoknyavadász (Mészáros Tibor), egy erotomán háziorvos (Tóth László), pótszájpadlását kereső, beszédhibás rokon (Mercs János), egy ágyrajáró angol (Kristán Attila), egy részeges görög (Kóti Árpád), na meg persze a Madam (Oláh Zsuzsa), s a személyzetet rugdosó férje (Garay Nagy Tamás), és a mindenre kapható, kelet-erópai szobalányok (Edelényi Vivien, Szanyi Sarolta). 

Vidnyánszky otthonosan mozog a vaudeville világában, a Kossuth-díjas rendező számos komédiát állított már színpadra. Közülük bizonyára többen emlékezünk még a Sólyompecsenyére, a Karnyónéra, a Csehov-egyfelvonásosokra, a Liliomfira, vagy a Ribillió Rómában című őrületre. Feydeau bohózatát – Kassa, Kijev és a budapesti Új Színház után – immár negyedjére rendezte meg. Ezúttal – műfaji jártassága ellenére – kissé döcögve indul az előadás, lassan forog a gépezet, talán épp e tempótlanság akadályozza a gondolat- és poénfogaskerekek egymásba kapcsolódását. Ám az is elképzelhető, hogy Vidnyánszky tudatosan lassította le a játék menetét, hogy utána úgy tudjon felpörögni, mint ahogy azt a második, illetve harmadik felvonásban tette.

Elkap a gépszíj

Ekkorra viszont egytől egyig mindenkit elkap a gépszíj, s – Arany János után szabadon – „Repül a körforgó: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?” A darab orosz díszlettervezője ugyanis egy ringlispílre helyezte az előadást, s a forgószínpad közepén megvilágított áttetsző szeparék körül úgy repdesnek a felajzott szereplők, mint lámpánál a szentjánosbogarak. Ennek az egyszerű, ugyanakkor remekül használható díszletnek köszönhetően, mindenki mindig látható, még akkor is, ha épp nincs jelenetben, s így látványosabb a szereplők burleszkbe illő kergetőzése a kánkán zenére és a Torreádor-indulóra. Sokan felférnek Maszlobojscsikov forgójára, s míg egyesek kéjben, mások mámorban vagy szájpadláskeresésben utaznak.

A jelmezek közül (Balla Ildikó munkája) különösen a hölgyekéi kifejezetten esztétikusak és a lehető legelőnyösebbek mindannyiuk számára.

Összecsiszoltan, hasonló hatásfokkal

Örömmel konstatáltuk, hogy a társulat kellő mértékben összecsiszolódott, beérett a feladatra, így a színészek - szerepeik nagyságától függetlenül - közel egyforma hatásfokkal teljesítettek.

Trill Zsolt ezúttal két szerepben is tündökölt: az unalmas, ráadásul impotens Chandebise-t és annak hasonmását, az alkoholista, műveletlen, szállodai mindenest, Poche-t alakította remekül! Szerepformálásban érezhetően a két karakter különbözőségének ábrázolására törekedett. Egyenrangú partnere volt a játékban Szűcs Nelli (Raymonde) és Ráckevei Anna (Lucienne), jól hozta a temperamentumos spanyol matador figuráját Olt Tamás, ugyanúgy, mint Mészáros Tibor a feltüzelt skótét, Kristán Attila az állandóan értetlenkedő angolét, Oláh Zsuzsa a kétes hírű hotel Madamját, Garay Nagy Tamás a kéjbarlang vezetőjét. Zorba helyett „Iszakosz, a görög”-ként láthattuk újra Kóti Árpádot, aki szintén alaposan kivette a részét hasizmaink megtornáztatásában. Illettek Vidnyánszky brüsszeli kuplerájába az univerzális szobalányok (Edelényi Vivien, Szanyi Sarolta) is. Nagy fába vágta a fejszéjét Mercs János, amikor elvállalta a beszédhibás Camillo szerepét. Kimagasló teljesítményével azonban felülmúlta minden várakozásunkat. Bájosan idétlen alakítása – feladata nehézsége ellenére – telitalálatnak bizonyult! 

Tagországbeli vendégekkel…

Sajnos e sorok írójának nem volt lehetősége a darab már említett korábbi színreviteleinek megtekintésére, így lehetősége sincs összehasonlítani azokat. Ám e most látott előadás a maga merészségével (a bolha kuplerája az EU kuplerája lett Brüsszelben, tagországbeli vendégekkel, s a kupi problémáját pedig majd a Pista Hajdúböszörményből elrendezi…), az eredetihez képest ötletesen feltupírozott – mondhatni feljavított – színpadi történéseivel minden bizonnyal sokak kedvence lesz. Remélem, sikerült beleültetnem a bolhát a kedves olvasók fülébe…

Hassó Adrienn