Rangos elismerés

2020.12.04. 14:29

Borbély Tamást választották 2020-ban az Év Bortermelőjének

Borbély Tamás badacsonyi borász nyerte el az idén harmincadik alkalommal odaítélt Év Bortermelője címet.

Forrás: Shutterstock

A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, melynek során a Magyar Bor Akadémia (MBA) felkérésére rekordszámú, háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier, chef vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember tett eleget és küldte el jelölését idézte fel a pénteki online eredményhirdetésen az MBA elnöke.

Zilai Zoltán hozzátette, az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak között, míg egy jelöltet a hagyományoknak megfelelően a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

A díjra idén Borbély Tamás (Borbély Családi Pincészet, Badacsonyi borvidék), ifj. Figula Mihály (Figula Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék), Ipacs-Szabó István (Vylyan Pincészet, Villányi borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék) és Nyúlné Pühra Beáta (Nyakas Pince, Etyek-Budai borvidék) kapott jelölést.

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2020-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. Idén 135 tag vett részt a szavazásban.

Az elismerésre kilencedik alkalommal jelölt Borbély Tamás az eredmény bejelentése előtt megtartott beszélgetésen felidézte, hogy maga is Badacsonyi borvidéken született, ahol szülei a szőlőművelés és a borkészítés szeretetére nevelték.

Később a világot járva tanulta meg tisztelni azt a rengeteg lehetőséget, amelyet a borvidék magában hordoz: többek között a termőhelyek változatosságát vagy a vulkáni tanúhegyek és a Balaton hatását a sokrétű badacsonyi terroirra mondta el Borbély Tamás.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!