micsoda kiszúrás

2020.10.17. 22:23

Tönkre akarták tenni Trump rendezvényét, véletlenül többezer dollárt adományoztak

Visszafele sült el a Trump-ellenes tinik TikTok akciója. Bár le akarták húzni a republikánus rendezvény létszámát a hamis regisztrációkkal, az új foglalási díjnak köszönhetően végül majdnem 16 ezer dollárt adományoztak a pártnak.

Forrás: Shutterstock

A TikTok-ot használó tinik közül többen is úgy gondolták, lehúzzák a résztvevők számát Staten Island-en nemrég egy republikánus rendezvényen. Ezt úgy akarták elérni, hogy bejelentkeznek az eseményre, ezáltal nagy létszámot generálva, de aztán természetesen nem mennek el – számol be a V4NA.

A dolog azonban gyanús lett a republikánusoknak – főleg azért, mert nagyon átlátszó álneveket használtak a Trump-gyűlölő tinik, akik ráadásul mind másik államból voltak. Például olyan nevekkel regisztráltak, mint az „Ivana Punchyou” és a „F-kyou Trump”. A Staten Island-i republikánusok vezetője, Brendan Lantry elmondta, hogy a helyiek közül körülbelül 1500-an regisztráltak az eseményre, a szám azonban hirtelen elkezdett megugrani 15 ezerre, majd 75 ezerre, ez pedig gyanús volt.

Végül Lantry felesége volt az, aki megtalált egy TikTok videót, amiben a Felisrae nevű, 19 éves felhasználó arra buzdította a követőit, hogy regisztráljanak a republikánus rendezvényre, de ne menjenek el.

A republikánusok azonban túljártak a tinik eszén, a jegyek lefoglalásához ugyanis bevezettek egy ötdolláros, vissza nem térítendő díjat. Viszont még ennek ellenére is folyamatosan érkeztek be a regisztrációk a Trump-ellenes fiatalok részéről. Ennek az lett az eredménye, hogy éppen azok, akik meg akarták akadályozni a rendezvény sikerességét, végül majdnem 16 ezer dollárt adományoztak a pártnak.

Lantry szerint ezek a fiatalok annyira utálják az elnököt, hogy még arra is hajlandóak, hogy a Republikánus Pártnak adományozzanak annak érdekében, hogy trollkodjanak. Az eseményre végül mintegy 2500 helyi lakos ment el, akik együtt készítettek egy videós üzenetet Trumpnak, hogy jobbulást kívánjanak neki, miután regisztrálták nála a koronavírust.

Hasonló eset történt egyébként nyáron Tulsában, akkor Donald Trump kampányeseménye sínylette meg a netes átverést, mert nagyon kevesen mentek el a rendezvényre.

A demokrata párti képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez akkor a közösségi médiában azzal kérkedett, hogy milyen ügyesek voltak a TikTok felhasználó tinik, akik hamisan foglaltak le jegyeket a rendezvényre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!